Mr. Gabee, Csepel.info
Mr. Gabee információi szerint sárgán villognak a jelzőlámpák Csepelen a Szent István út és a Táncsics Mihály utca kereszteződésében.
Fokozott körültekintéssel közelítsék meg a helyszínt.
Csepel.info
A lenyűgöző, 33 millió dolláros birtok, és a játszóterén álló kalózhajó
Eladó sorba került Bruce Willis nyolc hektáros karibi birtoka, ahol a főrezidencia mellett több vendégház, jógapavilon, kalózhajóval ellátott játszótér és filmszínház is található. Akinek van rá 33 millió dollárja, már veheti is.
Nos, ha a többire csoroghat is a nyálunk (íme a fotógaléria), a csepeli gyerekek kalózhajója biztosan klasszisokkal jobb, mint Bruce Willisé 😉 Folytatás »
Csepel.info
Hős utcai drograzzia – fotó: Zsaru magazin
A Csepel.info úgy tudja, hogy a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai azt terjesztik Hároson, hogy ide telepítik a szanálásra kerülő Hős utcából a lakókat, főként a drogosokat.
A történet csattanója, hogy 2010 előtt valóban voltak betelepítések, méghozzá a IX. kerület gettósodott bérházaiból. Ráadásul éppen a jelenlegi szocialisták és DK-sok álltak mögötte. Akkor, a milliárdos ingatlanüzlet miatt pörgetett áttelepítések idején a most cigányozó szimpatizánsok kikérték maguknak, hogy bárki “rasszista indítékból” vádaskodjon. Folytatás »
Mr.Gabee, Csepel.info
Csepeli piac
|
Csepel Plaza
|
Auchan
|
Csepel.hu
2019. április 11-én, Weiss Manfréd születésének 162. évfordulóján Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúját a gyáralapító emlékművénél a Weiss Manfréd úton.
Csepel.hu
Közös versmondást szervezett a Lajtha László Általános Iskola a Magyar Költészet Napján. A programhoz 11 csepeli általános iskola csatlakozott.
A programon részt vett Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila alpolgármester és Tóth János a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatója is.
Háromszáz spártaiként fognak küzdeni a hatalomért azok a csepeli ellenzéki politikusok, akiknek Takács Mónika, a Csepeli Munkásotthon igazgatója lesz a polgármester-jelöltje az idei önkormányzati választásokon, derült ki egy interjúból. A csepeliek Leónidász királynője az átláthatóságot, megújulást a kerületet csődbe juttató, jogerősen elítélt ellenzéki politikusokkal, több tíz milliós jutalmakat bezsebelő, offshore cégekkel üzletelő szocialista és DK-s önkormányzati képviselőkkel kívánja végrehajtani.
„Egymást meghallva, egymással együttműködve többre vagyunk képesek!” – ezzel a semmitmondó szlogennel indul Takács Mónika, ellenzéki polgármester-jelölt interjúja egy magát függetlennek nevező, valójában baloldali lapban. Igazi magasröptű beszélgetés ez, alákérdezésekkel, üres lózungokkal, hamis ígéretekkel. De nézzük, miről is van szó!
csepel.hu
Csepelen, Salak utcai új konténerterminálján megkezdte próbaüzemét a METRANS, majd néhány hónappal később hivatalosan is megnyitotta kapuit a létesítmény. Mit hozott ez az időszak a vállalatnak, és milyen előnyökkel jár mindez Csepel és az itt élő munkavállalók számára?
Erről kérdeztük Nagy Lászlót, a METRANS Konténer Kft. ügyvezetőjét.
csepel.hu
Sikkasztás bűncselekménye miatt elítélték a Petz Ferenc utca 24–28. szám alatti társasház korábbi közös képviselőjét. A bíróság indoklása szerint folytatólagosan és üzletszerűen követte el a bűncselekményt.
A férfit két év, börtönben töltendő szabadságvesztésre ítélték, amelyet három év próbaidőre felfüggesztettek. A bíróság arról is rendelkezett, hogy fizessen vissza a társasháznak 16 338 000 forintot. Az ítélet ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést a büntetés súlyosbítása érdekében.