“Mindenki hülyének néz!” – Orbántól kér segítséget Bangóné

2020. július 13.

Csepel.info

Nincs olyan hónap, hogy Bangóné Borbély Ildikó és Kunhalmi Ágnes a viselkedésükkel vagy a helyesírási szarvashibáikkal ne hoznák megalázó helyzetbe magukat. Most Bangóné alkotott ismét.

A csepeli MSZP elnöke, aki persze Kabán lakik, a Facebook oldalán fordult kétségbeesve Orbán Viktorhoz azért, mert mindenki hülyének nézi. Mindenesetre most is elkövetett egy vesszőhibát. Folytatás »

Karácsonyék bénázása miatt egymilliárd forintos támogatástól esett el a főváros és Csepel

2020. július 13.

Pesti Srácok

A Karácsony Gergely vezette főváros újabb óriási bakit követett el, ami ezúttal egy uniós támogatásba került. A “szakértő” vezetés egy elhibázott tervezése miatt  900 millió + Áfa forrástól esett el Budapest, amely 85 százalékos intenzitás mellett egy milliárd forintot jelentett volna a fővárosnak.

A csepeli gerincút első szakaszát még a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat valósította meg. A Fővárosi Közgyűlés idén februárban el is fogadta a pályázatot a gerincút második és harmadik szakaszára, sőt még az önrészt is biztosította, azonban mostanra kiderült, hogy Karácsonyék óriási hibát követtek el a beadvány elkészítése során, így most úszott az uniós támogatás is. Folytatás »

Káoszban drágul a budapesti parkolás

2020. július 13.

Magyar Hírlap, Csepel.info

Egyértelmű, hogy Karácsony Gergely főpolgármester újabb választási ígéretét nem teljesíti, ugyanis az elmúlt hetek döntései alapján remény sincs az egységes parkolási rendszerre. Drágulás viszont van dögivel, ráadásul követhetetlen a menete.

A muszájból autóval közlekedőket az újabb érvágáson kívül az is sújtja, hogy a nem balliberális vezetésű kerületekben Karácsony négy évre leállította az útfelújításokat és a P+R parkolók építését, Csepelen és Soroksáron pedig még a tervezett kerékpárút-építést is.

Folytatás »

Boldog születésnapot – Dr. Filip Tamás

2020. július 13.

Csepel.info, Mr. Gabee,

Július 13-án ünnepi születésnapját a Csepelen élő és tevékenykedő Filip Tamás magyar költő, szerkesztő, a Dokk.hu művészeti vezetője, a Magyar Írószövetség választmányának tagja.

Budapesten született. Szülei Filip István és Nagy Erzsébet. Az ELTE Állam- és Jogtudományi karán végzett 1984-ben. 1984-től bíróságon, majd az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott. 1991-től közjegyző. Irodalmi pályáját a múlt század nyolcvanas éveinek elején kezdte. Mesterének Nemes Nagy Ágnest vallja, akit az objektív líra legjelentősebb magyar képviselőjének tekint, és poétikai értelemben követni kíván. Folytatás »

Tegnap történt – Csepel történelme

2020. július 13.

Mr.Gabee. Csepel.info

Mr.Gabee történelmi rovatának mai részében egy nagyon érdekes fotót mutatunk be, mely napra pontosan július 13-án készült.

Budapest, 1962. július 13. Stilizált orosz népviseletbe öltözött fiatalok állnak a Csepel Vas- és Fémművek előtt, jobbra egy Lenin-szobor. A VII. Világifjúsági Találkozó tiszteletére a csepeli fiatalok fesztivált rendeztek. MTI Fotó: Kácsor László

A mai rovat anyagát ezúttal is Mocsár Lajos, oldalunk egyik nagyon kedves olvasója állította össze, és ajánlotta szerkesztőségünk figyelmébe. Köszönjük szépen.

Hétfőn nyit a “Kalózos” játszótér

2020. július 12.

Mr.Gabee, Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint hétfőn 15 órakor nyílik a Hollandi úti “Kalózos” játszótér.

Borbély Lénárd polgármester Facebook oldalán jelentettte be, hogy a kalózhajós játszótér július 13-án, hétfőn 15 órakor újra kinyitja kapuit. A játszótér kalózhajójának felújításáról a karanténidőszakban, a játszóeszközök felülvizsgálata során döntöttek.

Gyorshajrókra vadásznak a Weiss Manfréd úton

2020. július 12.

Mr. Gabee, Csepel.info

Mr. Gabee információi szerint vasárnap a Weiss Manfréd úton (csepeli gyorsforgalmin) kék színű Skoda civil rendőr autó szedi ki a gyorshajtókat.

Az autó annak a jelöletlen flottának a tagja, mely a gyorshajrókra vadászik országszerte.

Felgyújtották egy magyar divatcég csepeli varrodáját

2020. július 12.

Mr. Gabee, Csepel.info

Péntek este valaki szándékosan felgyújtotta az Envy Fashion magyar divatcég csepeli varrodáját – állítja a cég egyik vezetője, illetve az ingatlan tulajdonosa az Index szerint.

Az egykori Csepel Művek területén lévő varrodát ismeretlenek felgyújtották péntek este. Folytatás »

Csepel történelme – Csepeli kórház

2020. július 12.

Csepel.info, Mr.Gabee, v39endre

Foto: V39endre olvasónk

A mai bejegyzés elkészüléséhez nagy segítségünkre volt Vezér Endre olvasónk, aki a hatalmas gyűjteményét átnézve rendelkezésünkre bocsájtotta azokat a fotókat, melyek az egykori kórházban készültek.

Vasárnap vizsgálják a Gubacsi hidat

2020. július 11.

Mr.Gabee, Csepel.info

Vasárnap 5 órától várhatóan 14 óráig a Gubacsi hídon félpályán haladhat a forgalom, jelzőlámpás irányítással a híd vizsgálata miatt.