Cipősboboz akció 2020: most még fontosabb a segítség

2020. november 16.

Csepel.info

Idén is lesz karácsonyi cipősdoboz-akció, ahol a nehezebb körülmények között élő csepeli gyermekeknek tudnak segíteni. Az idei jótékonysági ajándékgyűjtést a csepeli önkormányzat kiemelten segíti – értesült a Csepel.info.

“A koronavírus-járvány komoly kihívások elé állít bennünket, ugyanakkor több száz nélkülözésben élő, rászorult gyermek továbbra is kizárólag a Cipősdoboz akciónak köszönhetően kap meglepetést az ünnepek alkalmából; így minden eddiginél nagyobb szükség van összefogásra, az Önök segítségére” – írják a szervezők. Levelük az alábbiakban olvasható. Folytatás »

Vaslemezek hullottak le egy kamionról Csepelen

2020. november 16.

FKI, Mr.Gabee, Csepel.info

A katasztrófavédelem hétfő délelőtt 10 órakor kiadott közleményében olvasható, hogy vaslemezek hullottak egy kamionról az úttestre a XXI. kerületben, a Teller Ede út és a Magyar utca kereszteződésénél. Az eset forgalmi akadályt okoz az érintett útszakaszon.

A fővárosi hivatásos tűzoltók megkezdték a munkálatokat a helyszínen.

Módosul a csepeli nagyobb üzletek nyitvatartása

2020. november 16.

Mr.gabee, Csepel.info

Több megkeresés érkezett szerkesztőségünkbe, melyek a kerületi nagyobb üzletek nyitvatartását kérdezték.

Mr.Gabee szerkesztő az alábbi listában összegyűjtötte ezeket az információkat. Folytatás »

Az MSZP évtizedek óta falaz Lackner Csabának

2020. november 16.

Magyar Nemzet

Lackner Csaba már önkormányzati képviselői karrierje kezdetén tisztességtelen magatartásról tett tanúbizonyságot, amikor nem fizette ki korábbi főbérlőjének a tartozását. A szocialista pártban ahelyett, hogy lehordták volna, inkább falaztak neki. Lackner arról is mesélt, hogy egyszer beejtett a liftaknába 3,6 millió forintot, amelyet valamilyen sötét ügyletből kapott Kispest korábbi polgármesterétől, Lévay Leventétől. Újabb kispesti hangfelvételek a Magyar Nemzet oldalán.

A Hír TV és a Magyar Nemzet által közzétett kispesti hangfelvételek ügyében figyelemre méltó, hogy Lackner Csabának azon kívül, hogy pártjából kizárták, még nem kellett szembenéznie semmilyen jogi következménnyel annak ellenére, hogy lényegében a kispesti polgármestertől kezdve az összes helyi párttársát, vállalkozókat, magánszemélyeket súlyos vádakkal illette.

Folytatás »

Többmilliós követelés lett a négyszázezres kölcsönből

2020. november 16.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info

A budapesti nyomozók önbíráskodással gyanúsítják az életveszélyesen fenyegetőző férfit.

Önbíráskodás bűntett megalapozott gyanújával folytatott eljárást egy 27 éves budapesti férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A rendelkezésre álló adatok szerint Sz. János 2019 nyarán 400 ezer forintot adott kölcsön ismerősének. Később ugyanettől a férfitől ingatlanfelújítást is megrendelt, előleget is adott, ám az elvégzett munkákkal nem volt elégedett, így végül már 3,5 millió forintot követelt vissza. A jogosnak vélt tartozás miatt többször életveszélyesen megfenyegette a sértettet és annak családtagjait. Folytatás »

Elfogatóparancs alapján keresnek újabb két embert

2020. november 14.

POLICE, Mr.Gabee, Csepel.info


A BUDAPESTI XXI. KERÜLETI RK elfogatóparancsot rendelte el az alábbi személyekre:

  • VARGA IANOS: KÖZFELADATOT ELLÁTÓ SZEMÉLY ELLENI ERŐSZAK
  • JÓNÁS RAMÓNA ERZSÉBET: GARÁZDASÁG

Aki a fenti személyekről bármilyen információval rendelkezik, legfőképpen a tartózkodási helyéről, azonnal értesítse a rendőrséget a 107, 112-es segélyhívón, vagy a XXI. kerületi Rendőrkapitányásgot a 427 4600-es telefonszámon.

Kapcsolódó anyagok:

Elfogatóparancs alapján körözött csepeli személyek

Eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodó csepeli személyek

14 millió forintra bírságolta a kormányhivatal a BKK-t a reptéri járatára szóló jogtalan jegyértékesítés miatt

2020. november 14.

BFKH, Mr.Gabee, Csepel.info

Budapest Főváros Kormányhivatala 14 millió forint bírságot szabott ki jogsértés miatt a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-vel szemben, amiért a társaság a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Deák Ferenc tér között közlekedő, 100E jelzésű járatára úgy értékesített menetjegyet április és október között, hogy azt a koronavírus-járvány miatt nem üzemeltette.

A fogyasztóvédelmi eljárás megállapította, hogy a BKK tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben, mely során több mint 14 millió forinttal károsította meg a vásárlókat. A BKK akkor járt volna el megfelelően, ha az érintett járat közlekedtetésének felfüggesztésekor a jegyek értékesítését is felfüggesztette volna.

(BFKH Sajtó)

Szűrőbuszok segítik a koronavírus tesztelését

2020. november 13.

csepel.hu

Ezentúl mobil szűrőbuszokon is elvégzik a koronavírus-gyanús esetek tesztelését.

Erről tartott sajtótájékoztatót Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a legelső csepeli tesztállomáson november 13-án. Folytatás »

Képek: így jönnek sorban a koronavírus-tesztre a Csepeli Piacnál

2020. november 13.

Csepel.info, MTI

A többség autóval érkezik, és vita nélkül kivárja a sorát

Sokan élnek a lehetőséggel, hogy a Csepeli Piac mellett kialakított mobil szűrőállomáson végezzék el rajtuk a koronavírus-tesztet. A helyszínről és annak biztosításáról több mint egy hónapja állapodott meg Borbély Lénárd polgármester az Országos Mentőszolgálattal – értesült a Csepel.info.

A szűrőbusznál pénteken kora délután sorban álltak az autók. A tesztet a háziorvosok a szokásos módon rendelik meg a Mentőszolgálatnál, ami után most már gépkocsival is eljöhetnek a piachoz tesztelni a betegek. A szűrőhely első körben vasárnapig üzemel, de ha ismét sokan várnak majd a tesztelésre, ismét megnyílik. Itt az adatok ellenőrzése után egy gyorstesztet végeznek, aminek tíz-húsz percen belül van eredménye. Mivel betegekről van szó, amennyiben negatív a kevésbé érzékeny gyorsteszt, elvégeznek egy rendes PCR-tesztet is, amelynek sokkal nagyobb az érzékenysége – viszont ennek eredményére legalább egy napot várni kell. A helyszínen nézte meg a szűrőállomás munkáját Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára valamint Németh Szilárd csepeli országgyűlési képviselő is. Folytatás »

Gyász: Meghalt a Fasang Árpád Zeneiskola egyik tanára

2020. november 13.

MR.Gabee, Csepel.info

Az alábbiakban a Fasang Árpád Zeneiskola facebook bejegyzését idézzük:

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kedves kollégánk, Kormosné Boross Teréz Ilona, fuvolaművész, tanár, költő pénteken hajnalban, 58 éves korában elhagyott bennünket. 2016-ban írt versével búcsúzunk Tőle:

Folytatás »