Jogerős: Szenteczky János bűnös

2022. november 3.

Csepel.info

MSZP-szendvics: a folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésért és aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elítélt Szenteczky János mellett Komjáthi Imre frissen megválasztott MSZP-s társelnök, mellette pedig a becsületsértés, magánokirat-hamisítás no meg hűtlen kezelés miatt jogerősen elítélt Takács Krisztián (fotó: Facebook)

Folytatólagosan és szándékosan elkövetett hűtlen kezelés miatt, a csepeli lakásmutyi botrányként elhíresült bűnügyben jogerősen elítélték Szenteczky Jánost, a Csevak Zrt. – a csepeli vagyonkezelő – egykori vezérigazgatóját, az MSZP korábbi csepeli elnökét – értesült a Csepel.info.

A hírt először Borbély Lénárd, Csepel polgármestere osztotta meg a közösségi oldalán. Lapunk úgy tudja, hogy – bár felfüggesztett börtönt javasolt az ügyészség -, a politikus a bűnügy óta eltelt 12 év miatt végül csak hatszázezer forintos pénzbüntetést kapott. A jogerős ítélet harmadfokon született, fellebbezési lehetőség nincs. Folytatás »

Mától indul a Táncsics Mihály utca felújítása

2022. november 2.

Csepel.hu

Ma reggel megtörtént a munkaterület átadása a Táncsics Mihály utcában, amelynek a felújítása a Kormány támogatásából valósul meg.

A nagyszabású útfelújítás munkálatai, a komolyabb forgalmi korlátozások csak jövő héten kezdődnek, ugyanis az útszakasz forgalomtechnikai kezelője, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest Közút Zrt. a munkavégzés megkezdéséhez szükséges engedélyt várhatóan ezen a héten küldi meg.
Folytatás »

Mindenszentek a csepeli temetőben

2022. november 2.

Csepel.hu

November 1-jén reggel Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek hajtottak fejet a csepeli temetőben azokért, akik nem lehetnek velünk.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ebből az alkalomból.
Folytatás »

Őrtűz gyúlt a Daru-dombon Székelyföld autonómiájáért

2022. október 31.

Csepel.hu

Csepel idén már nyolcadik alkalommal csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez, az őrtűzgyújtáshoz, amely Székelyföld autonómiaigényének kinyilvánításáról szól.

2015-ben a Székely Nemzeti Tanács határozatban fogadta el, hogy október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja és ekkor hirdették meg először, hogy lobbanjanak fel az őrtüzek Székelyföld-szerte. Már az első évben nemcsak székelyföldi településeken, hanem az egész Kárpát-medencében, így a csepeli Daru-dombon is őrtüzek gyúltak. Kerületünkben azóta hagyománnyá vált a rendezvény, amelyet idén nyolcadik alkalommal rendeztek meg.
Folytatás »

Bátorságpróba elemlámpával

2022. október 30.

Csepel.hu

Október utolsó szombatján egy különleges, élményekkel teli családi program várta mindazokat, akik csatlakoztak a Rákóczi Kert bátorságpróbájához.

A résztvevők kalandos, vicces és sportos ügyességi feladatokon keresztül tehették próbára tudásukat és merészségüket.  A 18 állomásból álló bátorságpróbán több száz család vett részt sötétedés után.
Folytatás »

A téli időszakra bezár a királyerdei és a csillagtelepi kisposta

2022. október 29.

Csepel.info

Energiatakarékosság miatt november 12-től ideiglenesen – a téli időszakra – zár be a két csepeli postahivatal. A munkavállalókat nem bocsájtják el, a kisposták tavasszal újra nyitnak.

Az alábbiakban a Magyar Posta közleményét olvashatják. Folytatás »

Sok a költözködő Budapesten, de a csepeliek Csepelen maradnak

2022. október 28.

24, Csepel.info

Dinamikusan nőtt a fővárosi vándorlási kedv, de amíg az belvárosiak – főként az erzsébetvárosiak – szinte menekülnek a kerületükből, a csepeliek igyekeznek Csepelen belül új lakást vásárolni – derül ki a KSH friss adataiból.

Az OTP Ingatlanpont elemzője úgy látja, hogy sokakban még a Covid járvány előtt vagy annak hatására születhetett meg a döntés, ám a megvalósítás lehetőségét csak a járvány visszaszorulása, és a 2021-ben igen kedvező lakásvásárlási feltételek adták meg számukra.

Folytatás »

Orbán Viktor: Bővülhet az árstopos termékek köre

2022. október 28.

Magyarnemzet.hu

Orbán Viktor (Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

– A legújabb kormánydöntés értelmében pedig húznak egy határt és megvédik a vállalkozókat a kamatokkal szemben. Ezt a bankoknak kell majd kifizetni – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádióban. A miniszterelnök beszámolt a múlt heti EU-csúcs tapasztalatairól, valamint jelezte, hogy a brüsszeli szankciók nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Mint mondta, megjelentek a spekulánsok, akik a jelenlegi helyzetből extraprofitot remélnek. Továbbá szót ejtett arról is, hogy bővülhet az árstopos termékek köre.

– Mindenki idegesebb volt a szokásosnál. Az, hogy minden országban nő a feszültség, a brüsszeli tárgyalótermekben is érződik – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a múlt heti, európai uniós csúcsról. A miniszterelnök elmondta, hogy ebben a háborús helyzetben a józan ész a békét támogatja.  Folytatás »

Komjáthi Imre: Nem automatikus, hogy az MSZP támogatja Karácsonyt 2024-ben

2022. október 27.

Mandiner, Csepel.info

Az újdonsült MSZP-társelnöknek nagyon elege van abból, hogy „akkumulátor pártként” használják a szocialistákat: azaz ők az adják az irodát, az aktivistákat, a többiek meg a jelöltet.

A történethez talán egy kicsit hozzátartozik, hogy a DK már kifejtette: nem feltétlenül támogatják az egyébként kudarcot kudarcra halmozó főpolgármestert. Na nem az alkalmatlansága miatt, hanem mert nem DK-s. Meg nem is MSZP-s. Folytatás »

Minden idők legnagyobb értékű kábítószerfogása Csepelen

2022. október 27.

Police

Az elmúlt hetekben a rendőrség az eddigi legnagyobb drograzziáját tartotta. A termés: 600 millió forint értékű lefoglalt kábítószer. Ezen felül a fővárosi rendőrök 500 ezer adag, hígítástól függően 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból. A rendőrök összesen 109 embert vettek őrizetbe. Csepelen szeptember 7-én minden idők legnagyobb magyar kábítószerfogását is ennek köszönhették.

A témában 2022. október 27-én közös sajtótájékoztatót tartott az ORFK, NAV, KR NNI és a BRFK. Folytatás »