Minden idők legnagyobb értékű kábítószerfogása Csepelen

Police

Az elmúlt hetekben a rendőrség az eddigi legnagyobb drograzziáját tartotta. A termés: 600 millió forint értékű lefoglalt kábítószer. Ezen felül a fővárosi rendőrök 500 ezer adag, hígítástól függően 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból. A rendőrök összesen 109 embert vettek őrizetbe. Csepelen szeptember 7-én minden idők legnagyobb magyar kábítószerfogását is ennek köszönhették.

A témában 2022. október 27-én közös sajtótájékoztatót tartott az ORFK, NAV, KR NNI és a BRFK.

Az akcióról

A szeptember végétől október elejéig tartó, összehangolt, országos bűnügyi akciósorozat célja a kábítószerekkel, az új pszichoaktív anyagokkal, valamint a gyógyszerhamisítással kapcsolatos bűncselekmények felderítése, felszámolása és megelőzése, a terjesztői magatartás visszaszorítása volt.

A kábítószeres bűnözői köröket érintő csapásban több mint 2000 bűnügyes és egyenruhás rendőr vett részt az egész országban. A munka dandárját azok a civil ruhás nyomozók végezték, akik hosszas, kitartó megfigyelő és egyéb konspirációs tevékenységüknek köszönhetően összegyűjtötték azokat a bizonyítékokat, melyek alapján felszámolhatták a bűnbandákat. Bár tevékenységük az emberek számára láthatatlan, annak eredményei már annál kézzel foghatóbbak. Az akció számadatai önmagukért beszélnek.

A rajtaütések eredményeként a nyomozók 226 ügyben 298 személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Közülük 109 embert vettek őrizetbe és 91 személynek elrendelte a bíróság a letartóztatását. A kutatások alkalmával többek között 435 tő kannabisznövényt, valamint 65 kg marihuánavirágzatot, illetve 10 kg amfetamin-típusú anyagot, 2 kg kokaint, 2 kg herbált, 3 kg katinon származékot, illetve több mint 11 kg ketamint foglaltak le. A lefoglalt kábítószerek feketepiaci összértéke közel 600 000 000 forint.

A nyomozók ezen túl találtak kisebb mennyiségben anabolikus szteroidot, fogyasztószert és potenciafokozó szereket is. A hatékony és összehangolt rajtaütéseknek köszönhetően közel 140 millió forint készpénzt, 28 millió forint értékben gépkocsit, 22 millió forint értékben ékszert, 23 millió forint értékben egyéb vagyontárgyakat, ezen túl egy éles és több gázriasztó fegyvert, illetve egy tablettázó- és daráló gépet is lefoglaltak.

A rendőrök munkáját a Nemzeti Szakértői és Kutatói Központ konstruktivitásának köszönhetően több esetben azonnalos toxikológus- és vegyészszakértői vélemény segítette, gyorsítva ezzel a büntetőeljárások menetét.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal történelmi ketaminfogása

Az akció során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai három, Hollandiából érkező küldeményben több mint 10 kilogramm kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A NAV pénzügyőrei folyamatosan ellenőrzik a repülőtér áruforgalmát, és szűrik a gyanús csomagokat. A csempészek a legkülönbözőbb helyekre próbálják elrejteni az árut: ezúttal az egyik küldeményben képkeretekből, két másikban pedig férfiingek csomagolásából került elő a rekordmennyiségű kábítószer.

Mindhárom csomag Hollandiából érkezett, és a pénzügyőrök, többek között nehéz súlyuk miatt fogtak gyanút. Az átvizsgáláskor kiderült, hogy az esküvői képek csomagolása összesen több mint három kilogramm (3023 gramm) barna, kristályos anyagot, MDMA-t rejt. A másik két csomagból, az ingek mellől majdnem négy-négy kilogramm (3874,66 és 3850,65 gramm) fehér, finomszemcsés, kristályos anyag, ketamin szóródott ki. Ekkora mennyiségű ketaminfogásra még nem volt példa a budapesti repülőtéren.

A NAV Repülőtéri Igazgatóságának munkatársai a küldeményeket zár alá vették, és kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda mérlege: 16 kilogramm kábítószer, 25 gyanúsított, több mint 29 millió elvont vagyon

Az akcióban részt vett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály valamennyi osztálya is. A rajtaütéseken összesen 456 rendőr vett részt. Munkájukat 7 jó szimatú szolgálati kutya segítette. Nekik köszönhetően összesen több mint 16 kilogramm kábítószert sikerült lefoglalni. Ezek többsége ketamin, de találtak a nyomozók extasyt, ethyl-hexedronet. marihuánát, kokaint, amfetamint, de még új pszichoaktív anyagnak számító 3 CMC-t is. A razzia során összesen 25 fő ellen indult büntetőeljárás kábítószer birtoklása, illetve kábítószer-kereskedelem miatt. A 25 gyanúsított közül 18 letartóztatásban várja ügye kimenetelét. Az akció holisztikus mivoltát támasztja alá, hogy a rövid idő ellenére összesen 41 szakértőkirendelés történt. A gyanúsítottaktól lefoglalt készpénz, valamint a különböző vagyontárgyak összértéke pedig megközelíti a 30 millió forintot.

Az elfogásokról és a nyomozásokról részletesen a KR NNI közleményében, ide kattintva olvashat.

Minden idők legnagyobb értékű kábítószerfogása Budapesten

A razzia heteiben minden idők legnagyobb értékű kábítószerfogása történt Budapesten a csepeli szabadkikötőben 2022. szeptember 7-én. Az egyik munkás vette észre, hogy egy Ecuadorban feladott konténer teteje megrongálódott. Meg akarták hegeszteni, ekkor vették észre, hogy gyanús csomagok vannak benne, ezért értesítették a rendőrséget. A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a szemle során 71 darab, egyenként körülbelül egykilós csomagot találtak, melyekről a szakértői vizsgálat kimutatta, hogy nagy tisztaságú kokaint tartalmaznak. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást. Utcára kerülése előtt a kábítószert a bűnözők öt-hétszeresére hígították volna, tehát a fővárosi rendőrök a lefoglalással csaknem 500 ezer adag, hígítástól függően 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból.

Forrás: Police.hu

15 hozzászólás “Minden idők legnagyobb értékű kábítószerfogása Csepelen” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    Szépen rajtaütöttek a belpesti libsi drogmaffián! Tán a kis Herczeg énekelt? Tudjuk, hogy a Legény-féle diplomataútleveles drogcsempészetet az MSZP szervezte. Az ellenzék mindenre elszánt bűnözőkből áll, akik még gyilkosságtól sem rettennek vissza, lásd Welsz Tamás esetét. Nem lepődnék meg, ha ezúttal a szálak egészen gyurcsányi dolgozószobájáig vezetnének. Vajon az USA-ból érkező kampánypénzek hátterében is drogügyletek állnak?

  2. Gary Ridgway szerint:

    Te egy hülye vagy! 🤣

  3. Betke szerint:

    Úristen, kormánypárti, ez már beteges…….

  4. László szerint:

    Kormányos te is kaptál a cuccból? Ezt már a Szállítók utjára szánták a csepeli lakosságnak. Na nem baj majd legközelebb…

  5. Gary Ridgway szerint:

    Ilyet a spangli és a szippantás nem okoz, László!
    Ő valami mást tolt! 😀

  6. László szerint:

    Ha a melós nem veszi észre a drogot Csepelen, az úgy megy tovább ahogy kell. Mi az ott drogelosztó központ? Nagy rajtaütések lehettek. Egyik felnyomja a másikat.

  7. Gary Ridgway szerint:

    László, nézve TV-t ez ahol nagyban megy, mint a jenkiknél, van egy csali, a többi meg átcsúszik. A nemzetközi konténeres szállításnál ez volt, van és lesz is.

  8. kormánypárti szerint:

    „Először csak levelet írtam, s postafordultával jött is a válasz, amelyben a miniszterelnökséget vezető államtitkárság kabinetfőnöke kérte a telefonszámomat. Nagyon hamar felhívtak, és személyesen Orbán Viktor fogadott a Parlamentben. Fél órát beszéltünk, s kérte, hogy sorrendben írjak le mindent, ami miatt kétségeim vannak a fiam öngyilkosságával kapcsolatban.”
    https://www.blikk.hu/aktualis/krimi/blikk-retro-daroczi-david-halalica-neni-orban-viktor/ytshrgm?sl_ps=d_3

  9. László szerint:

    Daróczi Dávidot kőkeményen támadta az akkori ellenzék. A fidesz…

  10. PáLoS TReND szerint:

    Nem mintha eddig nem ismerték volna név szerint az összes “drogrét” és pokolfajzatot a most hirtelen “túlbuzgóvá” lett Pintér hiénák!!!
    Viszont központi ukázra a rezsikrízisről és a rettenetes országos nyomorról muszáj elterelniük a figyelmünket valami döbbenetes attrakcióval…- demonstrálva, hogy a rendőrök ellen nagyon nem ajánlatos tömegesen fellépni az éhezőknek és a viaskodóknak.
    …- mert kb. oly erősek falkában, mint Karácsony angolja!!!
    Úgyhogy kitartás!!!…- nem ússzák meg sem a hatalmasok…- sem az embereket kilakoltató ragadozóik!!!

  11. Nagyapó szerint:

    kormánypárti megfeledkezett a kispesti drogozó MSZP-s fiugról!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.ˇ

  12. Gary Ridgway szerint:

    Borkai, Szájer, “ibizai szippantás közpénzen”, soroljam, te majom? 🤣👏👍

  13. Kádárszellemiörököse szerint:

    Nagyapó! Bűncselekményről van tudomása? Miért nem szól a cikkben felsorolt szervezeteknek? Még válogathat is “ORFK, NAV, KR NNI és a BRFK.”

  14. apostolos szerint:

    Lesem is, amikor huszonikszéves takony Maseratiban nyomja, mondom magamban, majd véged van neked is, mint a botnak.

  15. Qwert szerint:

    Ez a cucc csövesisztánba ment volna? Mondjuk minden eddigi párt zsírján valaki felhívott! De sokan maradtak ám véznák.

Itt lehet hozzászólni !