Őrtűz gyúlt a Daru-dombon Székelyföld autonómiájáért

Csepel.hu

Csepel idén már nyolcadik alkalommal csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez, az őrtűzgyújtáshoz, amely Székelyföld autonómiaigényének kinyilvánításáról szól.

2015-ben a Székely Nemzeti Tanács határozatban fogadta el, hogy október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja és ekkor hirdették meg először, hogy lobbanjanak fel az őrtüzek Székelyföld-szerte. Már az első évben nemcsak székelyföldi településeken, hanem az egész Kárpát-medencében, így a csepeli Daru-dombon is őrtüzek gyúltak. Kerületünkben azóta hagyománnyá vált a rendezvény, amelyet idén nyolcadik alkalommal rendeztek meg.

A jelenlévők – sokan székely zászlóval a kezükben – elénekelték a magyar és székely himnuszt, ezután Borbély Lénárd, Csepel polgármestere beszédét azzal kezdte, hogy az őrtűzzel nemcsak a székely autonómiáért, hanem a határainkon túl rekedt összes honfitársainkért is kiállunk. A szervezésért köszönetet mondott a Csepeli Városgazda Zrt. és a Csepeli Városkép munkatársainak, majd hozzátette, Magyarországnak 12 éve van nemzeti kormánya, és ameddig Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke, a kormány mindig felelősséget fog vállalni a határon túli magyarokért. Ehhez hasonlóan, ameddig Csepelen marad a jelenlegi városvezetés, az önkormányzatnak is töretlen lesz a határon túli magyarokért való felelősségvállalása. Emlékeztetett arra, hogy a kárpátaljai magyarok sorsa most még nehezebb, mint a többi Kárpát-medencei magyarnak, hiszen ők jelenleg háborús övezetben élnek.  A polgármester hozzátette, jó érzéssel tölti el, hogy sokan eljöttek a rendezvényre, mert ez azt jelenti, hogy sokan vannak Csepelen azok, akiet nemcsak szűkebb lakókörnyezetük jövője, hanem az anyaország és Kárpát-medence jövője is foglalkoztatja. Mielőtt fellobbantotta volna a lángot, még reményét fejezte ki, hogy egyszer eljön az az idő, amikor már nem kell őrtüzeket gyújtani.

A rendezvényen az önkormányzat képviseletében jelen volt Morovik Attila, Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármesterek.

Forrás: Csepel.hu

3 hozzászólás “Őrtűz gyúlt a Daru-dombon Székelyföld autonómiájáért” bejegyzésre

  1. László szerint:

    Elemlámpás bátorságpróba, most meg tűzgyújtás? Tücsökevő verseny mikor lesz? Szintet lépett a rezsicsökkentés?

  2. PáLoS TReND szerint:

    ERDÉLY ÚGY MÁRIA ORSZÁGRÉSZE, AHOGY VAN!!!
    NEM ALKU KÉRDÉSE és “TÁRGYA” HOLMI ROMÁN TOLVAJOKKAL és/vagy a HÁTTÉR-6ALOMITTAS VARANGYOKKAL!!!
    http://web.t-online.hu/apuska/media/1/12__Szek_hej%21_tanc.mp3

  3. Konrád szerint:

    Majd az őrtűz mellett melegedhet a csepeli polgár, akit elvitt a rezsiszilárd.

Itt lehet hozzászólni !