Megkoszorúzták a magyarországi németek elhurcolásának tiszteletére állított emléktáblát

2023. január 19.

Csepel.hu

A magyarországi németek elhurcolásának emléknapja alkalmából január 19-én megkoszorúzták a csepeli polgármesteri hivatal falán elhelyezett emléktáblát.

Ezen a napon emlékeznek azokra, akiket a II. Világháborúban, a szovjet hadsereg bevonulása után német nemzetiséghez való tartozásuk miatt Németországba deportáltak, és azokra is, akiket a Szovjetunióba hurcoltak el kényszermunkára.
Folytatás »

“Intézzük ezt el gyorsan” – csepeli rendőröket próbáltak megvesztegetni

2023. január 19.

BRFK

„Intézzük ezt el gyorsan, a kábszert meg tűntessétek el a csatornába” – próbálta rövidre zárni a rendőri intézkedést egy drogbirtokláson lebukott férfi Csepelen január 7-én. Dinnyés Ádám r. törzsőrmester és Kerezsi Csaba r. őrmester ezt követően hiába közölte az intézkedés alá vont érdi férfivel, hogy ezzel csak tovább tetézi a bajt, az továbbra is hitt a nála lévő pénzköteg meggyőző erejében.

– Éjszakás szolgálatunk alatt lettünk figyelmesek egy autó mellett álló, meglehetősen gyanús, furcsán viselkedő férfire. Igazoltattuk, majd kiderült, hogy az autó, ami körül járkált az övé volt, azonban már ekkor is nagyon izgágán, idegesen viselkedett. – mondta el az intézkedés kezdetét Dinnyés Ádám r. törzsőrmester.

Folytatás »

Polgármester a csillagtelepi postán: van igény a folytatásra

2023. január 18.

Csepel.info

Előzetes bejelentés nélküli bejárást tartott Borbély Lénárd, Csepel polgármestere Ábel Attila alpolgármesterrel a január 2-án újranyitott csillagtelepi postahivatalban. Szemmel láthatóan volt értelme az önkormányzati segítségnek: a postán kisebb sorban álltak az ügyfelek, és minden kiszolgáló ablakban szorgalmas munka folyt.

A Magyar Posta tavaly döntött úgy, hogy az energiaválság miatt országosan bezárja a kisebb forgalmú hivatalait. Néhány önkormányzat – közöttük Borbély Lénárd csepeli polgármester is – sikerrel lobbizott egyes hivatalok újranyitása érdekében. Csepel a működési költségek felének átvállalásával biztosította a postafiók újranyitását. Így sok idős, nyugdíjas és mozgásában korlátozott csepelinek lett újra lehetősége ahhoz, hogy a közelben tudják intézni a postai ügyeiket. A Magyar Postával kötött megállapodás értelmében a csepeli Királyerdei Művelődési Ház postahivatalát is újra fogják nyitni, ha végeznek az intézmény jelenleg is folyó felújításával.  Folytatás »

Még lehet jelentkezni: csepeli újévi koncert január 28-án

2023. január 18.

Csepel.info

A koncertre korlátozott számban lehet jegyeket kapni: érdeklődni és jelentkezni a protokoll@budapest21.hu email címen és a 0670-903-9983-as telefonszámon lehet.

Busa Gabriella pontozásos győzelemmel szerezte meg a profi kick-box világbajnoki címet

2023. január 17.

M4Sport

Busa Gabriella pontozással legyőzte a lengyel Marta Pyrát és ezzel megszerezte a 55 kilogrammos súlycsoport profi kick-box világbajnoki címét.

A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi háromszoros amatőr világbajnok versenyző vasárnap este a Madárfészek Akadémián – hivatalos nevén az újpesti Kellner Ferenc Sportközpontban – megrendezett gála full-contact szabályrendszer szerint megvívott fő mérkőzésén, 12 menetes csatában bizonyult jobbnak ellenfelénél, és ezzel övé lett a Rákóczi Renáta visszavonulásával megüresedett világbajnoki öv.
Folytatás »

Jégdisco a csepeli jégparkban

2023. január 16.

Csepel.hu

Folytatás »

Pályázati felhívás háziorvosi praxis betöltésére

2023. január 16.

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a területi ellátási kötelezettséggel működő, az egészségügyi alapellátás körzeteinek megállapításáról szóló 12/2019. (VII.03.) önkormányzati rendelet 1. számú mellékletében meghatározott 14. számú háziorvosi körzetben, vállalkozási formában, határozatlan időre szóló feladat-ellátási szerződés keretében vagy helyettesítés útján történő felnőtt háziorvosi feladatok ellátásra.

A háziorvosi rendelő címe:

Budapest, 1215 Budapest, Táncsics Mihály utca 10-12.
Folytatás »

Meghalt Tamás Gáspár Miklós

2023. január 15.

Index

Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltozás előtti demokratikus ellenzék meghatározó alakja, majd az első szabadon választott országgyűlés szabaddemokrata képviselője volt.

Később fokozatosan eltávolodott a pártpolitikától, és kutatóként, közíróként tette le markánsan névjegyét. 74 évet élt.
Folytatás »

Koszorúzás Teller Ede szobránál

2023. január 15.

Csepel.hu

Január 15-én, Teller Ede születésnapján koszorúzta meg a csepeli önkormányzat a világhírű atomfizikus mellszobrát a róla elnevezett út és a Károli Gáspár utca kereszteződésében.

A váci homokkőből készült mellszobor elé az önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek helyezték el a megemlékezés koszorúját.
Folytatás »

Hosszú hétvégék, munkaszüneti napok és ünnepek 2023-ban

2023. január 14.

ittjartam.hu

Két négynapos és négy háromnapos hosszú hétvégére számíthatunk 2023-ban, ledolgozós szombat viszont nem lesz. Összegyűjtöttük, mikor és milyen ünnepnapok, munkaszüneti napok és iskolai szünetek várnak ránk az évben.

Március 15-e szerdára fog esni 2023-ban, így az nem lesz hosszú hétvége. Emiatt az első – és egyből négynapos – hosszú hétvégére egészen áprilisig kell majd várni. A húsvéti hosszú hétvége április 7-én nagypéntekkel indul, és április 10. húsvéthétfővel ér véget.
Folytatás »