Csepeli Nyugdíjas Klub
Minden hétfőn 15 és 18 óra között polgári és közigazgatási kérdésekben lehet tanácsot kérni Dr. Simonfalviné dr. Seres Éva ügyvédtől.
Helyszín: 1214 Budapest Kossuth Lajos utca 115 – Csepeli Nyugdíjas Klub
Hirado.hu
Pápai Joci és az Origo című dal nyerte A Dal 2017 című showműsort szombaton Budapesten, így ő képviselheti Magyarországot május 9. és 13. között Kijevben, az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A Duna és a Duna World csatornán élőben sugárzott döntőben a nyolc finalista mezőnyét a szakmai zsűri pontozással négyre szűkítette. Pápai Joci előadásában az Origo, Zävodi + Berkes Olivértől a #háttérzaj, Kanizsa Ginától a Fall Like Rain és Radics Gigitől a See It Through közül a tévénézők választották ki a nyertest.
Hirado.hu
A 21 éves P. László korábban következetesen tagadta, hogy ő lenne a robbantó, ezen a héten viszont maga kérte, hogy hallgassák ki.
A Híradó értesülése szerint elismerte, hogy ő szerepel a térfigyelő kemarák felvételein, és övé volt az a hátizsák, amelynek a maradványait megtalálták a helyszínen. Kihallgatása hétfőn folytatódik.
888
A főpolgármester azt mondta: az olimpia ügyében nemzeti egyetértés volt. Valakik elárulták saját magukat, mert másfél évvel ezelőtt “két kézzel megszavazták az olimpia rendezését”, de most hangosan tiltakoznak.
Amikor Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester 2004-ben összehívott egy értekezletet, a liberálisok, a szocialisták és az összes kerületi polgármester támogatta az olimpiát – emlékeztetett Tarlós István.
Csepel.info, Mr. Gabee,
Az NB III Nyugati csoportjának tavaszi nyitófordulójára készülő csapatunk a Csorna ellen kezdi meg a 2016/2017-es bajnoki szezon mérkőzéseinek sorát. Szombaton a Béke térre az a jelenleg 6. helyen álló csapat érkezik, akiken lenne miért revánsot vennünk az őszi, szoros vereségért.
A Csorna 9–2–7-es mutatójával, 29 pontjával és 30:26-os gólkülönbségével, az 5. helyen álló Puskás AFC II- vel azonos pontszámot gyűjtött be, így közvetve az élmezőnyhöz tartozó gárdáról van szó. Ősszel az „odavágón” egy rendkívül kiélezett találkozó végül 2:1-es hazai siker született, gólunkat a már ismét a Csep- Gól FC-t erősítő Horváth Géza szerezte az 1. percben, de Czanik és Weitner találataival meg tudták fordítani az akkor még Hannich Péter keze alatt dolgozó hazaiak a meccset. Azóta sok víz lefolyt a Rábán és a kis Dunán is, s mindkét csapatban történtek változások: a vendégeknél Bognár Zsolt játékosból edzővé avanzsált, a pályán pedig Szabó Bence és Zámbó Bence is segítheti már a Csornaiakat. A Csepel FC kerete is átalakult némileg amiről korábban már beszámoltunk, így kíváncsian várjuk mire megy egymással a két alakulat szombaton 14 órakor a Csepel Stadionban. Folytatás »
Csepel.info, Mr.Gabee
Olvasónk, Tömböly Daniella két lélegzetelállító fényképet küldött be szerkesztésünkbe, mely igaz nem Csepelen készült, de annyira gyönyörű pillanatot ábrázol, hogy meg kell jelenítenünk. Reméljük olvasóinknak is tetszik. A képek a Városligeti tavat ábrázolják.
BORS, CSepel.info, Mr.gabee

Foto: Cser Dániel
Részegen ült volán mögé, áthajtott a piroson, de a rendőrök elkapták – Zámbó Jimmy fiának ugrott is a jogsija. Az énekes a Borsnak őszintén, férfi módjára vallotta be, hibázott.
„Február 11-én, szombat éjszaka Zámbó Krisztián ittasan áthajtott egy piros lámpán! Mivel úgy tűnt, hogy italozhatott, ezért a csepeli kapitányságra vitték!” – közölte a Bors munkatársával a lap egyik olvasója. Folytatás »
Ökumenikus Segélyszervezet, Csepel.info, Mr. Gabee
Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményhálózatában farsang idején egymást követik a közösségi foglalkozások, maskarás ünnepségek, hogy a vidám programok új lendületet hozzanak a rászoruló családok gyermekeinek nehézségektől zsúfolt mindennapjaiba.
Ebbe a sorba illeszkedett bele az a játszóház, amit az Ökumenikus Segélyszervezet a csepeli intézményének látókörében lévő rászoruló családok gyermekei számára szervezett: fánk- és álarckészítéssel várva a rendezvényre meghívott osztálynyi, zömében kisiskolás gyereket. Folytatás »
Csepel.info, Mr.Gabee
Február 18-19. között a következő filmek lesznek akciós áron (790 Ft-ért) a Csepel Plázában működő Kultik Moziban:
Bővebb információ és jegyrendelés: http://csepelimozi.hu/