A Csorna ellen indítja a tavaszt a Csepel FC

Csepel.info, Mr. Gabee,

foci

Az NB III Nyugati csoportjának tavaszi nyitófordulójára készülő csapatunk a Csorna ellen kezdi meg a 2016/2017-es bajnoki szezon mérkőzéseinek sorát. Szombaton a Béke térre az a jelenleg 6. helyen álló csapat érkezik, akiken lenne miért revánsot vennünk az őszi, szoros vereségért.

 A Csorna 9–2–7-es mutatójával, 29 pontjával és 30:26-os gólkülönbségével, az 5. helyen álló Puskás AFC II- vel azonos pontszámot gyűjtött be, így közvetve az élmezőnyhöz tartozó gárdáról van szó. Ősszel az „odavágón” egy rendkívül kiélezett találkozó végül 2:1-es hazai siker született, gólunkat a már ismét a Csep- Gól FC-t erősítő Horváth Géza szerezte az 1. percben, de Czanik és Weitner találataival meg tudták fordítani az akkor még Hannich Péter keze alatt dolgozó hazaiak a meccset. Azóta sok víz lefolyt a Rábán és a kis Dunán is, s mindkét csapatban történtek változások: a vendégeknél Bognár Zsolt játékosból edzővé avanzsált, a pályán pedig Szabó Bence és Zámbó Bence is segítheti már a Csornaiakat. A Csepel FC kerete is átalakult némileg amiről korábban már beszámoltunk, így kíváncsian várjuk mire megy egymással a két alakulat szombaton 14 órakor a Csepel Stadionban.

Gabala Krisztián szakmai vezető: – Úgy érzem, hogy a téli időszakban elvégezhető munkát a csapat tökéletesen magáévá tette és végrehajtotta, így bizakodva nézünk a tavaszi fordulók elé. Tisztában vagyunk vele, hogy az első mérkőzésünkön egy igen jó nevekből álló és magas célokért küzdő együttes látogat a Béke térre. Csapatomat ennek ellenére esélyesnek tartom a pontszerzésre, mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ponttal vagy legjobb esetben pontokkal gyarapodjunk a hétvégén. Bízom benne, hogy a pálya alkalmassága nem fogja befolyásolni a találkozó végkimenetelét.

Itt lehet hozzászólni !