Csepel.hu
Ott, ahol a környék legpiszkosabb csarnokai láthatóak, s ahová idegeneknek belépni tilos, ma is működnek öntödék az egykori Csepel Művek területén. A gyáregységet hajdan Csepel Vas- és Acélöntödéknek hívták: több mint ezer kohász öt öntödében olvasztotta a vasat, dübörgött a nagykalapács, szállt a por, forróság csapta meg a járókelőt, aki az üzembe lépett. A csarnok bejáratánál most sem lehet ellátni az épület túlsó végébe: a por és homok belepi a világítótesteket, amitől félhomály dereng odabent. Feketéllő öntvényformák és vas formaszekrények sorakoznak kétoldalt, a föld grafitszürke leülepedett szennyeződéstől.
A gyár a kilencvenes években magántulajdonba került, most Csepel Metall Vasöntöde Kft. a neve. Itt dolgozik a 69 éves Kocsis József öntő, műszakvezető, aki egy megszakítástól eltekintve ötvenegy éve az öntöde munkása. Valójában nyugdíjas, de bejár a gyárba, mert szükség van a tudására, és bármennyire nehéz és koszos munka a kohászat, szereti, amit csinál. „Szabolcs megyéből, Nyíregyháza mellől kerültem Csepelre 1965-ben. Amikor befejeztem az általános iskolát, olvastam egy hirdetést, hogy öntőtanulókat keresnek átlagon felüli bérezéssel. Apám le akart róla beszélni, mert az öntészet nem embernek való, de én sok pénzt akartam keresni. A MÜM 1. számú csepeli szakmunkásképzőben kezdtem el tanulni, kollégiumban laktam. Harmincan jártunk az osztályba; akadt köztünk egy lány is, akinek inkább a végzettségről szóló papír kellett, mert az apjának volt egy maszek öntödéje Erzsébeten, s úgy tervezték, majd átveszi az üzemet. Nem tudom, mi lett vele… A többiek mind öntők lettek, bár lehet, később más területen dolgoztak. Az első félévben 87 forint ösztöndíjat kaptam havonta, ami nem volt rossz pénz, mert két kiló kenyér ára 3, a mozijegyé 2 forint volt. Később emelték az ösztöndíjat a tanulmányi eredménytől függően.