Egykori csepeli “csodafegyverek”

Csepel.hu

A csepeli Weiss Manfréd Művekben már az 1920-as évek végén megkezdődött a katonai teherautók, tüzérségi vontatók, repülőgépmotorok gyártása. Később, az 1938-as győri fegyverkezési program hatására elkészült a WM saját fejlesztésű páncélautója, az 1939 M Csaba felderítő gépkocsi. Ebből közel száz darabot, a Turán és a Zrínyi névre keresztelt tankokból pedig több mint 150-et szereltek össze a világháború éveiben.

A Csepelen és a többi magyar, katonai járműgyártásra berendezkedett üzemben készült harckocsik ütőképességüket tekintve alulmaradtak a szovjet tankokkal szemben, ezért a gyárak tervezőosztályain és mindenekelőtt a Haditechnikai Intézetben az eszközök folyamatos fejlesztésén dolgoztak. 1943-ra elkészültek az 1944 M Tas nehézharckocsi tervei. Ez a hadi jármű elődeinél sokkal modernebb, a kor színvonalának minden téren megfelelő tanknak készült. Csodafegyvernek is tekintették, ám gyártása nem valósult meg, a prototípus meglévő darabjai a Csepelt 1944. július 27-én ért angolszász bombázás következtében megsemmisültek.

Egy másik magyar fejlesztésű haditechnikai eszköz, amit a korabeli sajtó csodafegyverként aposztrofált, az 1944 M buzogányvető. A Haditechnikai Intézet mérnökei egy olyan rakétavetőt konstruáltak, ami alkalmas volt az akkoriban létező összes tank páncélzatának az átütésére. Hatásos, ugyanakkor – a szűkös nyersanyagkészletek miatt – egyszerű szerkezet volt ez: egy kis állvány tetejére két darab 100 mm-es kilövő csövet helyeztek, melyekből a lövedékeket puskatöltények elsütésével tudták indítani.

A kísérleti példányt 1944 nyarán tesztelték, ezután Csepelen is folyt a gyártás, egészen az év végéig. Az 1944 M Buzogányvető a nyilasok októberi hatalomátvételét követően „Szálasiröppentyű” néven vált közismertté. Valószínűleg ez a név szintén közrejátszott abban, hogy a Weiss Manfréd Rt. több dolgozója szabotálta az előállítást. • MK

 

 

A kiállítás megtekinthető szeptember 14-én és október 5-én – szombati napokon – 10 és 16 óra között bejelentkezés nélkül. Ezeken a napokon 11, 13 és 15 órakor tárlatvezetés is várja az érdeklődőket.

 

 

 

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !