2016. november havi archívum

Úti beszámoló a Nyugdíjas klubban

2016. november 10. csütörtök

Csepeli Nyugdíjas Klub, Mr.Gabee, Csepel.info

Mikó Imre okleveles építészmérnök vetítéssel egybekötött úti beszámolót tart Szicíliai nagy körútjáról a Kossuth Lajos utca 115 alatt található Nyugdíjas Klubban.

Az előadás november 10-én kerül megrendezésre 15 és 17 óra között. Az eseményre jelentkezni a 278-0128-as telefonszámon lehetséges. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. A belépés díjtalan.

Döntőbe jutottak a csepeli birkózók

2016. november 10. csütörtök

Csepel.hu

tbe_3467

A Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában szerda este rendezték meg az NBI-es csapatbajnokság egyik elődöntőjét, valamint az NBII-es csapatbajnokság „kiemelt csapatainak” csoportmérkőzéseit is.

A Csepeli BC I. hazai pályán – a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában – látta vendégül a Vasas SC-t. Mivel az angyalföldi birkózók technikai okok miatt nem tudtak kiállni a csapattalálkozókra, a szabályok értelmében a csepeliek mérkőzés nélkül jutottak a döntőbe, ahol az ESMTK-val fognak megküzdeni az aranyéremért. Kedden az erzsébetiek fölényes győzelmet arattak az FTC felett, így megismétlődik a tavalyi Csepel-ESMTK döntő. Az NB II-es csapatbajnokság “kiemelt csapatainak” küzdelme is csepeli győzelemmel zárult, így birkózóink a második osztályban is a döntőbe jutottak, ahol összesen három csapat körmérkőzésekkel küzd meg a bajnoki címért.

(tovább…)

Az ELMŰ munkálatai Csepelen

2016. november 10. csütörtök

Elmű, Csepel.info

elmulogo

Az alábbiakban az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport területén a következő két hétben tervezett, esetlegesen áramszünettel járó csepeli karbantartási munkálatok helyéről és idejéről kaphatnak információt. Az adatok tájékoztató jellegűek.

2016.november 12.:

08:00-12:00:

  • Központi út 21; 24-26; 35-49
  • Duna lejáró 3; 5; 8-10; 12

(tovább…)

Két gépjárművet adományozott az önkormányzat a rendőrségnek

2016. november 9. szerda

Csepel.hu

gma_9120

Két darab Dacia Duster típusú gépjárművet adományozott a csepeli önkormányzat a csepeli rendőrkapitányságnak november 9-én. A járműveket Borbély Lénárd polgármester adta Szilágyi Sándor alezredesnek, a csepeli rendőrkapitányság megbízott vezetőjének a rendőrség állománygyűlésén.

Borbély Lénárd azt emelte ki, hogy az önkormányzat folyamatosan támogatja a rendőrséget a lakók közbiztonsági érzésének javítása érdekében. Szilágyi Sándor szintén a jó hírű közbiztonság megőrzését hangsúlyozta. Az eseményen megjelent Morovik Attila alpolgármester és dr. Szeles Gábor jegyző.

(tovább…)

A Klub Rádió hallgatóinak 76%-a akar koalíciót a Jobbikkal

2016. november 9. szerda

Csepel.info

vona_kutyasimogatos

A Vona Gábor által vezetett Jobbik a balliberális szavazók véleménye szerint is bizonyította, hogy Gyurcsányék és az MSZP méltó szövetségesévé érett

Az MSZP képviselői tapsoltak, Gyurcsány Ferenc pedig ujjongott, amikor a Jobbik nem szavazta meg az illegális bevándorlók kötelező betelepítését tiltó alkotmánymódosítást. A legkedvesebb ajándékot azonban minden bizonnyal a Klub Rádió hallgatói hozták a korábban fasisztának, nácinak is tartott pártnak. 76%-uk látja ugyanis most már úgy, hogy  be kell vonni a “demokraták” választási összefogásába a Jobbikot – értesült a Csepel.info. 

Ceglédi Zoltán politikai elemző kérdése a következő volt: (tovább…)

Megvan a bomba, de nem tudják kiemelni

2016. november 9. szerda

Origo

A kép illusztráció

A kép illusztráció

Megtalálták a tűzszerészek, de még nem tudják biztonságosan kiemelni a Dunába csapódott II. világháborús légi bombát – úgy tudjuk, csütörtökön folytatják a munkát.

Megtalálták a Duna medrében pihenő világháborús bombát, ami miatt szerdán több órára leállították a ferencvárosi és a kelenföldi pályaudvarok közötti vasúti forgalmat – értesült az Origo. A keresés miatt délelőtt korlátozták a Rákóczi híd, a csepeli HÉV, valamint az 1-es villamos közlekedését is.

(tovább…)

Csepeli tehetségnapok: mindenkiben szunnyad képesség

2016. november 9. szerda

Csepel.hu

tbe_0947

Tehetségnapokat rendez a Csepeli Tehetségsegítő Tanács november 8-10-e között, amelynek védnöke Borbély Lénárd polgármester, támogatója pedig a csepeli önkormányzat. November 8-án a Radnóti Miklós Művelődési Házban gyakorlati bemutatókat és plenáris programokat tartottak. Kovács Erika, a Csepeli Tehetségsegítő Tanács elnöke köszöntőjében azt mondta, hogy a tehetségek felfedezése és támogatása kiemelkedő feladat. Morovik Attila alpolgármester utalt rá, hogy a csepeli képviselő-testület 2015 decemberében szavazta meg a tanács létrehozását azzal a céllal, hogy a tehetségek ne vesszenek el, hanem kibontakoztathassák képességeiket. Az eseményen részt vett Balogh Ernő és Pintér Józsefné képviselők, akiket az önkormányzat delegált a tanácsba.

Az alpolgármester emlékeztetett rá, hogy a csepeli képviselő-testület azért szorgalmazta a Csepeli Tehetségsegítő Tanács megalakítását, mert az önkormányzat számára fontos feladat a tehetséges gyerekek felfedezése, ösztönzése, célirányos támogatása. A tanács idén áprilisban alakult meg, és a mostani az első rendezvénye. Ezen a különféle csepeli tehetségpontok mutatkoznak be, és neves szakértők tartanak előadásokat a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről. (tovább…)

Nyerő kudarc – elemzők az alkotmánymódosításról

2016. november 9. szerda

Inforadio.hu

Több száz migráns tart Belgrádból a magyar határ felé

A Jobbik végül beállt azok mellé, akik illegális határátlépők százezreinek kötelező betelepítését tennék lehetővé

Az MSZP megtapsolta, Gyurcsányék ujjongtak a Jobbik hazaárulásán, a Klub Rádió hallgatói pedig ma arról szavaznak: indokolt-e a demokraták választási összefogásába a Jobbikot is bevenni? Az elemzők szerint azonban a kormány alkotmány-módosítási kudarca hosszabb távon valójában nyereség lesz.

Az alábbiakban az Inforádió által megszólaltatott elemzők véleményét olvashatják. (tovább…)

Ajka – Csepel FC

2016. november 9. szerda

Csepel FC, Csepel.info, Mr.Gabee

foci

A Csepel FC soron következő mérkőzése: 

  • 15. forduló, 2016. november 12.,
    13.30 – Ajka – Csepel FC

Donald Trump az Egyesült Államok 45. elnöke

2016. november 9. szerda

Hillary Clinton telefonon gratulált Trump győzelméhez

888, Index

Donald Trump az Egyesült Államok 45. elnöke

Donald Trumpot, a Republikánus Párt jelöltjét választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé – jelentette az NPR amerikai közszolgálati rádió. A hírt megerősítette az AP hírügynökség is.

Trump relatíve simán megnyerte a legfontosabb ingaállamnak számító Floridát, ami minden választáson rettenetesen szoros szokott lenni.
Ennél is fontosabb, hogy a jelenlegi adatok alapján tarol az északkeleti rozsdaövezetben. Míg négy éve Ohio, Michigan és Wisconsin is erős demokrata párti többséget hozott az elnökválasztáson, addig most mindenhol Trump győzedelmeskedett.

(tovább…)