Hazaáruló lett a Jobbik

Origo

vona_hazaarulo

A Jobbik, amely szerint hazaárulás nem megszavazni az idegen népesség kötelező betelepítését tiltó alkotmánymódosítást, nem szavazta meg az alkotmánymódosítást. Ezzel beálltak az illegális migránsok tömeges betelepítését szorgalmazó pártok mellé. Az MSZP-Jobbik-DK-Együtt-PM-LMP közösen maradt távol a szavazástól.

133 képviselő igen szavazata helyett csak 131-en voksoltak a módosításra. Az Országgyűlés keddi ülésén szavazott az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését.

A 199 képviselő közül csak 131-en voksoltak a módosításra. 133 igen kellett volna, hogy a parlament elfogadja a módosítást. Hárman szavaztak nemmel, az ellenzékiek közül hárman – Fodor Gábor, Kész Zoltán és Kónya Péter független képviselők – nemmel voksoltak, míg a többi képviselő nem voksolt. A Jobbik és az MSZP nem nyomott gombot.

Az MSZP-t és a Jobbikot figyelmeztette a szavazás után Latorcai János levezető elnök, mivel szemléltető eszközöket mutattak be.

Október 2-án jelentette be Orbán

Kedden szavazott az Országgyűlés a hetedik alaptörvény-módosításról. Orbán Viktor október 2-án este, a kvótareferendum eredményeinek előzetes megismerése után jelentette be, hogy alkotmánymódosítást javasol a parlamentnek, mert „az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”. A miniszterelnök október 10-én terjesztette be a módosítási javaslatát. A változtatás értelmében bekerülhet az alaptörvénybe, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető be.

Október 10-én Vona Gábor, a Jobbik elnöke jónak, támogathatónak ítélte a kormány alaptörvény-módosító javaslatát, ugyanakkor jelezte: tartalmi jellegű módosításokat vetnek fel az október 11-i ötpárti egyeztetésen. Vona hozzátette, személyes találkozót kér a kormányfőtől, mert vannak olyan szempontok, amelyeket elsőként nem a sajtóval vagy más pártvezetőkkel kíván megvitatni, hanem Orbán Viktorral.

Fordulat

A Jobbik álláspontjában október 18-án állt be radikális változás. A párt csak akkor támogatja az újabb alkotmánymódosítást, ha a miniszterelnök a betelepítés minden formáját elutasítja, beleértve a letelepedési kötvényt is – ezt mondta Vona Gábor az után, hogy négyszemközt egyeztetett Orbán Viktorral a miniszterelnök dolgozószobájában. Vona szerint nem tudta meggyőzni Orbánt arról, hogy a letelepedési kötvény rossz.

Kósa Lajos november 7-én azt a kérdést tette fel, ki akar olyan helyzetbe kerülni, hogy azt lehessen rá mondani, amikor bajban vagyunk, nem lehet rá számítani? „Milyen képviselő, milyen ember” az, akire az ország védelmében nem lehet számítani? – fogalmazott. Hozzátette: a Miniszterelnökséget vezető miniszter már májusban bejelentette, hogy felülvizsgálják a letelepedési kötvények ügyét, mert az ország finanszírozásához már nincs szükség rájuk.

 Forrás: Origo

 

35 hozzászólás “Hazaáruló lett a Jobbik” bejegyzésre

  1. Tsepeli szerint:

    A k. anyátokat, a fidesz árulja pénzért az állampolgárságot meg a magyar földet, azt hiszitek nem tudjuk ki a hazaáruló? A nyuggerjeiteket át tudjátok verni de mást már nem.

  2. Lovas szerint:

    Ritka az olyan, amikor valaki saját magáról mondja ki, hogy hazaáruló.

  3. Tsepeli szerint:

    Fontosabb volt az offshore cégeken keresztül befolyó mocskos pénz a helikopteres gumicsizmás parasztoknak.

  4. Lovas szerint:

    A legális betelepülés uniós jog, kedves agylágyult Tsepeli. Itt a kötelező betelepítésekről volt szó, nem az emberi jogokról. Amúgy hasonló kötvény a legtöbb európai országban volt.

  5. Tsepeli szerint:

    Az úniós pénzek és adóforintok szétlopkodása is úniós jog ugye, helikopteres tóni harley-s kósa stadionos kubatov meg a többi jómadár nem hazaáruló? Pénztáros lőrinc, deutsch, tévés vajna, kancsal mari ? Kvesztorosok kaszinós seszták, a dohányboltos csókosok ? Földesurak voldemortok ? Hmm ???

  6. Lovas szerint:

    Miről beszélsz? Az uniós pénzek felhasználását az ultraliberális uniós politikusok ellenőriztetik. Azok, akik utálnak bennünket, mert nem adjuk fel az elveinket és az országunkat.

    A ti Voldemortotokat még a magyar rendőrök elkapták. Úgyhogy duplán éghetsz Tsepeli, hiszen bizonyíthatóan hazudsz. 🙂

  7. jocosaurus szerint:

    A hazaárulók azok, akik lerabolják pillanatnyilag az országot. Az igazi probléma a fidesz “kormányzása”.

  8. Lovas szerint:

    Jocosaurus akkor szerinted az a hazaárulás, hogy kihúzta a szarból az országot a Fidesz? Hogy kisebbek a rezsiköltségek, hogy nő a GDP, hogy javul az ország megítélése, hogy gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, hogy kevesebb a szegény, hogy minden gyereknek garantáltan jut ennivaló?

    Szánalmas butaságot állítasz, kár, hogy elfelejtettél gondolkozni.

  9. Nagyapó szerint:

    Tsepeliből kitört a proletár düh és a féktelen irigység.
    Világ proletárjai egyesüljetek mondják az álbaloldalon, jöjjenek a migránsok! Most a Jobbik is csatlakozott hozzájuk!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. jocosaurus szerint:

    Lovas: Minden relatív.
    Haveri kapitalizmus épült ki. Itt Csepelen egy hibátlan utcanévtáblát nem tudnak kirakni. Ha nem hiszed, nézz körbe pl. a 159-es végállomásától kezdve a Szent László úton, ahol az Erdősort “Erdőaljázzák”. De Csillagtelepet is “Erdőaljázzák”. Szerinted milyen szakértő végzi itt az utcanévtáblák cseréjét?
    Ami itt kicsiben zajlik, az megy országos szinten is. V4-ek közül legutolsók vagyunk, pedig voltunk elsők is valamikor. 6 éve a fidesz van kormányon, egyre jobban maradunk le a visegrádiak között. Ezek a tények, fiacskám.

  11. jocosaurus szerint:

    Szóval még megérteném, ha egy hibás tábla kikerülne (amit gyorsan cserélnének), de itt már 10-20-ról beszélünk, és több éve megy ez. Egyértelmű, hogy
    1) a megrendelő szarik a minőségre
    2) aki csinálja, nem végez alapos munkát.
    Ez a haveri kapitalizmus megnyilvánulása kicsiben.

  12. jocosaurus szerint:

    Szóval ugyanaz megy ma országos szinten, mint a Nagyapó által bírált szocializmus időszaka alatt. Nem a verseny dönt, nem a hozzáértés számít, hanem a kapcsolatok.

  13. Tsepeli szerint:

    Ennyit sikerült a habony műveknek összehozni, akinek nem retszik a fideszes tolvajbanda féktelen kapzsisága az dühös féltékeny proletár. No comment.

  14. Tsepeli szerint:

    Ja és persze az aduász, irigy.

  15. kispajtás szerint:

    Az senkinek nem tűnik fel, hogy a Jobbik még csak nem is fondorlatos módon, hanem nyílt kártyákkal kelepcébe csalta a Fidesz-t?
    De semmi gond, mert nőtt a hatalom, több lett a milliárdos, ettől még nagyobb a hatalom és még több a pénz, amiről pánikkeltéssel igyekeznek elterelni a figyelmet.
    Ez a politika a rendszerváltás óta Magyarországon.
    Ja, hogy kiábrándultak már az emberek? Ki nem szarja le…

  16. genovéva szerint:

    Kedves Tsepeli! A nyugger szerinted egyenlő a hülyével? Vagy a 0,9 százalékkal korrumpálták?

  17. Nagyapó szerint:

    Vona egy szélkakas. Rajta nem csodálkozom, mert nincs irányvonala, a pillanatnyi érdeke szerint dönt. Ellenben hogy miért köpte magát szembe Balczó, Gaudi-Nagy, Nyikos, Hegedűsné, Pörzse és még sokan, azt nem tudom.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. kilgore trout szerint:

    Déja vu érzésem van a Fidesz tetteivel kapcsolatban. 2001-ben az akkor elkövetett hibáknál arra gondoltam, hogy nem akarja megnyerni a következő választást, mintha láttak volna előre valamit, amiben nem akartak részt venni.

  19. Jobban szerint:

    “Tiszta” vizet öntött a Jobbik a pohárba: “Összenő, ami összetartozik” – egybetartoznak a balliberális pártokkal.
    Legalább kiderült.

  20. Letiltatni szerint:

    akkor ígéretéhez híven, orbán lemond?

  21. Tóth kati szerint:

    Vona mondta,aki nem szavazza meg a betelepítés elleni alkotmány módosítást,az hazaáruló.Nyilván azért szabták feltételül a letelepedési kötvények megszűntetését,hogy kihátráljanak a szavazás mögül.Csak azon csodálkozom,hogy az egész Jobbik frakció elárulta a hazáját,csakhogy Vona talpát nyalogathassák.Egyébként nem hallottam arról,hogy lemond a Miniszterelnök,ha ez a hazaárulás megtörténik.Ez a szégyen nem a miénk,hanem a hazaáruló Jobbiké.

  22. Right szerint:

    itt megnézhetitek milyen fajta is “Vona”. https://www.youtube.com/watch?v=IZYOGQ0T8yw
    és ez mindent megmagyaráz.

  23. Tóth kati szerint:

    Innentől a Jobbik semmivel nem különb ettől a mocskos hazaáruló szoclib bandától és velük együtt a szemétdombon fogja végezni ahova valók.Hajrá Magyarország,szép Hazám!

  24. dwadaw szerint:

    mind egykutya! és ha valaki azzal jön nekem, hogy szavazzak, annak kiverem a fogát!

  25. Jobban szerint:

    Igen, befejeződött a porhintés, a ködösítés, lehullt a lepel, a maga valóságában kiderült kikkel tart ez a párt.
    Most a szavazóikon a sor, hogy színt valljanak, hogy ők is szintén balliberális érdekeket szolgálnának-e vagy
    sem?

  26. csusztatoorban szerint:

    Ked(ves)etlen Tóth Kató
    Biztos kellene egy iq szint, ami alapján felfogná, hogy szeretett pártja, valamint seggdugesz fürercsije a mocskos szoclib banda…
    Ha nem vette be a cavintont, biztos nem emlékszik, hogy a fiúk szoclib pártként indultak.
    Aztán kiderült hogy viktorka istenfélő!!!!
    Azóta kereszténykonzervativ térdeplő! 🙂
    (térdre imához, csuhások…gondolom finyi popsicsattogatók emlékeznek)

    Imádom a struccokat!….elég nekik 20-as iq, és senki nem haragszik rájuk! fidesz hívők is szeretik a homokot a fejbe-szájba…..

  27. Doki szerint:

    A hazaszeretet, és a haza védelme nem lehet feltételhez kötött. A Jobbik mai akciója Gyurcsány Ferenchez és ahhoz az MSZ(M)P-hez kötötte őket, ahol a mai napig fasiszta ellenforradalomnak titulálják az 56-os forradalmat. A Jobbik alapító 56-os veterán Pongrátz Gergely mit gondolna erről?

  28. Letiltatni szerint:

    soros pénzt visszafizette már a kisz titkár?

  29. Letiltatni szerint:

    24 órán belül megvan a 2/3 amennyiben a részmegoldás helyett, a teljes módosítást felvállalják. az ellenőrizhetetlen kötvényekért magyar állampolgárságot el-árulni, hazaárulás. kedves párttitkárok, soros pénzesek.

  30. Right szerint:

    Tisztel(e)t(len) liberálisok,posztkommunisták, baloldal hívők!
    Itt nem a fidesz a lényeg,mindenki jól emlékszik a kis zsi… pártra és az ő polgárosodására.A törekvések a kereszténység és a haza megtartására az már valami.A zsidók és a keresztények egy kulturkörből származnak,a muszlimok nem.A jobbik őnös pártpolitikai érdekből nem szavazta meg az alaptörvény 7.változtatását.Miért?Eddig nem igen tudtuk,hogy mit is képvisel a jobbik most színt vallotak.Megint Csurka Pista bácsinak volt igaza amikor élesen kritizálta a jobbikot és Zázrivecz”VONA” Gábort.Ja most jössz avval,hogy szétlopták az országot……..igen talán igazad van(bár én nem igy látom) de ki nem lopot(jézus koporsolyából is kilopták a leplet)? Az mszp ideje alatt jobban ment neked és a hazának a szekér.Megmondom neked NEM.Mit akartok migráns csürhét a szomszédotokba amikor még a romákat sem szeretitek.Vagy,hogy a gyereked/unokád félve járjon az utcán?Azért mert ti nosztalgiából ragaszkodtok a 6ft-os kenyérhez.Ébredjetek már fel,az ilyen kis országok mint mi a nagyhatalmak(EU,USA,RUS) játékszerei és ha nem sikerül egységet teremteni vagy a haza érdekében összefogni akkor elvesztünk.Ne legyünk már franciák ahol ma holnap 10-12 keresztény templomot rombolnak le, ne legyünk skandinávok sem akik a templomok tetejéröl leszedik a keresztet mert sértik szegény migránsok érzékeny lelkét vagy olaszok akik letakarják lepelel az 5-600 éves meztelen szobrokat amikor egy muszlim küldötség jár hazájukban.A nácizmus rossz a fasizmus is de úgyan olyan rossz a liberalizmus is.És annál mégrosszabb az álszeteskedés.Ezt kell megértenetek és azt,hogy ne csak magatokra hanem a jövőtökre(gyermekeink)jövőjére is gondoljatok.És ha 50-100 év múlva is azon fog veszekedni a magyar hogy jobb vagy a baloldalt válasza akkor lesz igazán jó.És én remélem hogy nem azon vitáznak majd a leszármozotjaink,hogy szunnita vagy síita kormányt akarnak.GONDOLKOZZATOK EL EZEN!

  31. Tsepeli szerint:

    Egyeseknek nehéz elképzelni hogy valaki anélkül képes felismerni az igazságot – vagy a tolvaj gazembert hogy fideszes vagy mszps vagy esetleg jobbikos kötődése lenne.
    Márpedig ma kis hazánkban NINCS olyan politikai erő ami ne szélhámossággal hazugsággal operáló ingyenélő senkiháziak bandája lenne. Sajnos.
    Aki korpa közé keveredett azt bizony a disznók mind felfalták.

  32. Tóth kati szerint:

    Csusztatoor,amiről maga beszél már baromira unalmas.Posványszagú.Az iq színtet a gyurcsányin,szabón és a többi ballib buzin kérje számon.

  33. fghfjhgkjhk szerint:

    Katika!
    Magácskával nem a “hit” a gond, szíve joga minden felnőtt állampolgárnak hülyének lennie, ugyanúgy, mint eltűnnie. 🙂 A stílusa minősíti magát, – mint a sarki nőt – de legalább alapvetően tanulja már meg használni a billentyűzetet, úgy, ahogy a számítógépet használók 99%-a. 🙂

  34. […] MSZP megtapsolta, Gyurcsányék ujjongtak a Jobbik hazaárulásán, a Klub Rádió hallgatói pedig ma arról szavaznak: indokolt-e a demokraták választási […]

Itt lehet hozzászólni !