2015. november havi archívum

Idén is:  jégpálya a Szent Imre téren

2015. november 28. szombat

Csepel.hu

koripalya2

Ahogy az Csepelen már megszokott, november 27-én újra megnyitotta kapuit a műjégpálya a Szent Imre téren – ezúttal a tér túlsó oldalán, a II. Rákóczi Ferenc út, a Károli Gáspár utca és a Teller Ede út által határolt részen várja a korcsolyázni vágyókat egészen február 14-ig. A jégpálya töretlen népszerűségnek örvend a kerületben, és már a megnyitó is rengeteg érdeklődőt vonzott.

A megnyitón rövid beszédet mondott Borbély Lénárd polgármester, melyben megköszönte a Csepeli Városgazda munkáját, majd átadta a terepet a korcsolyázóknak. Elsőként a Jégördög SE ifjú jégtáncosai vették birtokba a pályát, és bámulatos koreográfiával kápráztatták el a közönséget. Mire műsoruk véget ért, már hosszú sorban kígyóztak a fiatalok várva, hogy a jégre léphessenek. A műjégpályán akárcsak a korábbi években korcsolya kölcsönzésére is van lehetőség, illetve enni-inni is lehet a pálya melletti pavilonoknál.

Csepel.hu

 

INGYENES KARÁCSONYI BURGONYA AKCIÓ A CSEPELI ÖNKORMÁNYZAT SZERVEZÉSÉBEN

2015. november 27. péntek

Csepel.hu

burg_osztas

KEDVES CSEPELIEK! 

 

Adventhez közeledve megnyitjuk szívünket a szeretet előtt, még többet gondolunk, még jobban figyelünk egymásra. Ahogy egész évben, a karácsonyi készülődés időszakában is folytatjuk a csepeli családok, a gyermekek és a nyugdíjasok támogatását!

2015. november 28-án, szombaton ingyenes karácsonyi burgonya akciót tartunk egész Csepel területén, az Önkormányzat szervezésében. (tovább…)

Lakossági fórum a szelektív hulladékgyűjtésről

2015. november 27. péntek

Hudák János

Hudák János önkormányzati képviselő lakossági fórumot tart a szelektív hulladékgyűjtésről és a lomtalanításról.

  • Időpont: 2015. december 2 18:00
  • Helyszín: Kék Általános Iskola (1214, Szent László utca, Budapest, 1213)
  • Bővebb információ ide kattintva

Dr. Lomnici Zoltán: ha kell, a kerítések Európája leszünk

2015. november 27. péntek

Csepel.hu

m4

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára, Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője, és Dr. Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője tartott előadást a Királyerdei Művelődési Házban az elmúlt öt év eredményeiről, az illegális migráció veszélyeiről, és arról, hogy miért fontos a Fidesz kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtése.

Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője tényekkel és számadatokkal alátámasztva mutatta be az elmúlt öt év eredményeit. Emlékeztetett arra, hogy a második Orbán-kormány 2010-ben csődközeli állapotban vette át az országot, 2015-re mégis minden mutatóban javulást értünk el: az csökkent az államadósság és a munkanélküliség, a foglalkoztatottak száma megugrott, az EU-s országok közül pedig a második legnagyobb GDP-növekedést értük el. Ez szerinte elsősorban a kormány munkaközpontú gazdaságpolitikájának köszönhető. (tovább…)

A mikulás manói

2015. november 27. péntek
mikulas3[1]

A kép illusztráció

Csepeli Munkásotthon bérlet keretében tűzi műsorára a Mikulás manói című előadást.

  • Óvodás bérlettel: 2015. december 2-án 10 órától,
  • Kisiskolás bérlet keretében november 30 és december 1-én tekinthető meg.

Igazi Mikulkásváró történet, melyben egy édes kislány szeretett, kedves mesehősökkel álmodik, akik csak neki énekelnek, táncolnak, mókáznak…A varázslatos álom utáni reggelen persze megérkezik a Mikulás ajándékokkal a puttonyában és szeretettel a szívében…

Két kutya kóborol Csillagtelepen

2015. november 27. péntek

Facebook, csepel.info, Mr.Gabee

Névtelen

Két kutya kóborol Csepelen, a csillagtelepi buszvégállomásnál – értesítette lapunkat olvasónk.

Aki tudja, hogy honnan szöktek el, szóljon a gazdinak

Kórházi ágyat kapott a kerekesszékes fiú

2015. november 27. péntek

Csepel.hu

bajibence 

Kórházi ágyat kapott a Baji család kerekesszékkel közlekedő gyermeke november 25-én. A tizenéves fiúnak, Bencének nem gyógyítható mozgásszervi betegsége miatt van szüksége az ágyra – tájékoztatta oldalunkat az édesanya.

A Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tavaly tanulmányait befejező diáknak a speciális fekhelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományozta, a hozzávaló új matracot a Brand International Kft-től kapták az ÁMK közbenjárásával.    (tovább…)

Németh Szilárd: Nem tudni, hány menekültnek álcázott terrorista jön Európába

2015. november 27. péntek

 HVG

Nem tudni, hány menekültnek álcázott terrorista jön Európába

A kötelező menekültkvóta ellen szólalt fel a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke egy ajkai lakossági fórumon. Szerinte Magyarországon gyakorlatilag megszűnt az illegális bevándorlás, de ha ekkora tömegben érkeznek a migránsok, akkor a terroristák elküldhetik embereiket az Európai Unióba.

A várakozások szerint egyre több migráns fog érkezni Európába, és nem tudni, hogy közülük hányan “álcázott terroristák” – fogalmazott a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke csütörtökön a Fidesz Ajkán tartott lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón. Németh Szilárd azt mondta, a titkosszolgálatok rámutattak a kötelező bevándorlási kvóta veszélyeire, hiszen ha ekkora tömegben érkeznek a migránsok, akkor a terroristák elküldhetik embereiket az Európai Unióba.

(tovább…)

Játékokból segítség – Idén 130 család kap tüzelőt Csepelen

2015. november 27. péntek

Csepel.hu/TV2

ovi3

A TV2 Tények című műsorában Önök is megnézhetik, hogyan hasznosítja a csepeli önkormányzat az óvodai fajátékok készítése során keletkezett hulladékot:

A felvétel megtekinthető ide kattintva. (a csepeli összefoglaló 01:01:02-től látható)

Tűz volt a Vaskapu utcában

2015. november 26. csütörtök

OKF

Tűz volt egy csepeli idősotthonban

Egy kétemeletes lakóépület kapcsolótáblája füstölt a IX. kerületi Vaskapu utcában. A fővárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt megszűnt a füstölés. Az egység az áramszolgáltató szakembereit kérte a helyszínre, akik áramtalanították az épületet.

Mivel a házban a fűtést is árammal biztosították, így negyven lakó fűtés nélkül maradt. A helyszínre melegedőbusz érkezett a lakók érdekében.