Kórházi ágyat kapott a kerekesszékes fiú

Csepel.hu

bajibence 

Kórházi ágyat kapott a Baji család kerekesszékkel közlekedő gyermeke november 25-én. A tizenéves fiúnak, Bencének nem gyógyítható mozgásszervi betegsége miatt van szüksége az ágyra – tájékoztatta oldalunkat az édesanya.

A Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában tavaly tanulmányait befejező diáknak a speciális fekhelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományozta, a hozzávaló új matracot a Brand International Kft-től kapták az ÁMK közbenjárásával.   

A Királyerdőn lakó családot otthonában a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd polgármester és Szuhai Erika önkormányzati képviselő, a Szociális-, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottság elnöke látogatta meg.

A polgármester az édesanyának virágot, az édesapának Csepel borát és a három gyermeknek egy-egy doboz csokibonbont adott át.

A több fővárosi és országos tanulmányi versenyen kiváló helyezéseket elért

Bencét 2014 decemberében a fogyatékosok világnapján, idén júniusban pedig a nyolc éven át kitűnő tanulók között köszöntötték. Középiskolai tanulmányait ősztől az Apáczai Csere János Gimnázium természettudományos tagozatán folytatta. Kiemelkedő képességű, a természettudományok területén (matematika, fizika, kémia) nagyon tehetséges tanuló.

A családban még két egészséges leánygyermek nevelkedik, míg az édesanya teljes munkaidőben dolgozik, addig az édesapa együtt van Bencével az iskolában, gyógytornára és úszásra viszi. A család mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiúk állapota ne romoljon. Fürdőszobájukban a kádhoz rendelt emelőszerkezet vásárlásához az önkormányzat rendkívüli segéllyel járult hozzá 2014-ben.

Csepel.hu

 

4 hozzászólás “Kórházi ágyat kapott a kerekesszékes fiú” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    2006-ban is kapott valaki Csepelen egy kétmotoros kórházi ágyat, igaz akkor senki sem csinált hírt belőle.

  2. Grün Izidor szerint:

    Valaki “ágyszakértő” vigasztaljon már meg!
    Mi különbség van egy kórházi ágy és egy normál hálószobai ágy között?!
    Mert a cikkből erre nézve semmi sem derül ki!
    A Klinikán katonai vaságy (sodronnyal, matraccal, közepében a szokásos víziló bölcsővel) volt a nyoszolyám mint kórházi ágy! 😀

  3. felix szerint:

    A kórházi ágy leépíthető.

  4. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Hová?! Ott már nem kell ágy!

Itt lehet hozzászólni !