Németh Szilárd: Nem tudni, hány menekültnek álcázott terrorista jön Európába

 HVG

Nem tudni, hány menekültnek álcázott terrorista jön Európába

A kötelező menekültkvóta ellen szólalt fel a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke egy ajkai lakossági fórumon. Szerinte Magyarországon gyakorlatilag megszűnt az illegális bevándorlás, de ha ekkora tömegben érkeznek a migránsok, akkor a terroristák elküldhetik embereiket az Európai Unióba.

A várakozások szerint egyre több migráns fog érkezni Európába, és nem tudni, hogy közülük hányan “álcázott terroristák” – fogalmazott a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke csütörtökön a Fidesz Ajkán tartott lakossági fórumát megelőző sajtótájékoztatón. Németh Szilárd azt mondta, a titkosszolgálatok rámutattak a kötelező bevándorlási kvóta veszélyeire, hiszen ha ekkora tömegben érkeznek a migránsok, akkor a terroristák elküldhetik embereiket az Európai Unióba.

Két héttel ezelőtt ezt megtapasztalhattuk a párizsi terrortámadások esetében is – tette hozzá. Kijelentette, a kötelező betelepítési kvóta jogtalan, mert ránk akarják erőszakolni, és el akarják venni tőlünk azt a jogot, hogy meghatározhassuk, kivel akarunk együtt élni. A jelenlegi számok alapján a kvóták 166 ezer ember elosztását jelentik, de már több mint egymillióan vannak Európában – mondta. Németh Szilárd szerint ezek alapján három-négy éven belül Magyarországon egy “Szeged városnyi” illegális bevándorlót kellene fogadni.

A nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke kimondta: a kormányzati intézkedések hatására – műszaki és jogi határzár, a honvédség bevonása – Magyarországon gyakorlatilag megszűnt az illegális bevándorlás, holott a migránsok száma az év korábbi időszakában meghaladta a 390 ezret. Közülük pedig csak 170 ezren voltak együttműködőek, a többiek “lerohanták az országot, majd átrohantak Ausztriába és tovább arra a célra, amit maguknak kinéztek” – fogalmazott.

Fenyvesi Zoltán, a Fidesz helyi választókerületi elnöke úgy fogalmazott: a kvóták elleni fellépés azért fontos, mert meg kell védeni hazánkat és Európát, valamint meg kell védeni elveinket is.

Forrás: HVG

14 hozzászólás “Németh Szilárd: Nem tudni, hány menekültnek álcázott terrorista jön Európába” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Sok álmatlan éjszakátok fekszik benne? Kerülni akartátok a sablonokat?

  2. nagyapó szerint:

    Az okos parasztgyerek már régen rájött.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Grün Izidor szerint:

    “Angela Merkel német kancellár kezdeményezésére külön tanácskozást tartanak vasárnap Brüsszelben az EU-Törökország csúcstalálkozó előtt mindazon országok képviselői, amelyek hajlandóak egy menekültkontingens átvételére Törökországtól, az elképzelések szerint mintegy 400 ezer menekült befogadásáról lehet szó”
    .
    Lehet készülni az újabb aláíró-ívekkel!
    .
    http://propeller.hu/nagyvilag/3174598-merkel-kezdemenyezesere-meg-400-000-migrans

  4. Grün Izidor szerint:

    Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója előtt.
    .
    Egyetlen feltételünk van, hogy jöjjenek rendben a migráns-helyzet megoldásához az eus. támogatások! 😀

  5. nagyapó szerint:

    Idióta dr grün Izidor Charlie Rodrigez! A brüsszeli bizottság számításai szerint Magyarországnak 18 millió euróval (5,6 milliárd Ft) kellene részt vennie az uniós kötelezettségvállalásban! Ezt nem kapjuk, hanem adjuk!!!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  6. Grün Izidor szerint:

    Öreg Pöcs!
    Sem nem kapjuk, sem nem fizetjük!
    Nemes egyszerűséggel levonják, ennyivel kevesebb uniós pénzt kapunk, amibe a be nem vállalt migránsok tartása kerül és el van kapálva! 😀

  7. Vazul néni szerint szerint:

    Nem lehet majd Orbánt vádolni ,hogy lenyúlta az EU pénzét amit Magyarország fizetett be , sem migráns országfoglaló, ,sem vádaskodás, jó ez így Grün igazad van 🙂

  8. Vazul néni szerint szerint:

    az EU nyúlja le Magyarországot

  9. Vazul néni szerint szerint:

    Az EU nem védi meg Magyarországot ,Magyarország sem köteles megvédeni az EU-t csak addig érdemes erre hivatkozni amíg érdekünkben áll ,a politika már csak ilyen aljas ,kövessük saját érdekeinket melyek a nagyhatalmi érdekviszonyok változása következtében ugyancsak változhatnak.

  10. Grün Izidor szerint:

    Vazul néni!
    Mi lesz, ha Németország azon az alapon, hogy nem tud munkát adni a menekülteknek és hazatelepíti a nálunk lévő iparát?!
    Naaaaaa! Ebbe belegondoltál?!
    A mi szétkúrt iparunkkal, szétlopott mezőgazdaságunkkal kitörülhetjük a se…nket! 😀

  11. felix szerint:

    A végén még a rohadt kizsákmányoló multikat kezded sajnálni? Azokat aki kitalicskázzák a pénzt az országból?
    Valahol elvesztek ez elveitek.
    A multik akkor fognak elmenni, ha megszűnik schengen.
    Erre gondoltál?

  12. Vazul néni szerint szerint:

    Baj akkor van ha nincs saját érdeket megtestesítő magyar vezetés hanem csak a nagyhatalmakat maximálisan kiszolgáló bábkormány például a nácikat kiszolgáló Szálasi, Szovjetuniót kiszolgáló Rákosi, Kádár ,Európai Uniót, Amerikát kiszolgáló MSZP SZDSZ.Érdekes módon Magyarországon mindig könnyedén találnak maguknak megfelelő embereket az idegen érdekek, sajnos politikai oldaltól függetlenül (.Lásd például Radnóti Miklós költő gyilkosait kik MSZMP tagok lettek később ,vagy ahogy a szocialisták vedlettek át kapitalistákká a rendszerváltásnak csúfolt gazdaváltásnál.)A kérdés az meddig tart a kompromisszum és hol minősül át a kompromisszum behódolásnak ,mert akkor megszűnik a saját érdekérvényesítés.

  13. felix szerint:

    Vazul néni!
    Nézz már utána, hogy Radnóti gyilkosának kik biztosítottak nemzeti díszsírhelyet.

  14. Grün Izidor szerint:

    Vazul néni!
    Már sokszor feltettem, de neked itt van külön! 😀
    .
    http://kapcsolat.hu/sites/default/files/styles/large/public/cikkek/komcsik.png?itok=KVIDgqmt

Itt lehet hozzászólni !