2015. július havi archívum

Nagy siker az öttusa felnőtt országos bajnokságon

2015. július 27. hétfő

Csepel Öttusa Média

Sacilovagol-300x225[1]

Forrás: csepelottusa.hu

A hétvégén lezajlott öttusa felnőtt országos bajnokságon a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesületet két utánpótláskorú sportoló, Simon Sarolta  és Mikó Domonkos képviselte. Az első versenynap után a nemrégiben ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmet nyerő, mindössze 18 esztendős Simon Sarolta hibátan lovaglássall az élre ugrott, majd a verseny végén az előkelő 4 helyet szerezte meg.

Az alábbiakban változás nélkül közöljük a Csepeli Öttusa és Vízi Sport Egyesület  beszámolóját:

(tovább…)

Vihar előtti csend honol Magyarkanizsán

2015. július 27. hétfő

Több mint négyezer határsértőt fogtak el a hétvégén

Hirado.hu

Vihar előtti csend honol Magyarkanizsán

A községi képviselő-testület elnöke úgy tudja, Belgrádban nagyon sok bevándorló gyűlt össze, és hamarosan meg is érkeznek. A rendőrség udvarán ma megnyílik a kisgyerekes anyák és kicsinyeik számára kialakított konténerkomplexum, de várják a köztársasági kormány segítségét is, hogy a közelgő nagyszabású rendezvénysorozatra teljesen kiüríthessék a főteret.

Szerbián keresztül jönnek a bevándorlók észak felé. Az okostelefonjukba Magyarkanizsát írják be, ezért általában a település központjában kötnek ki, így egyre több az illegális migráns a főtéren. A hírek szerint a napokban verekedés is volt, de ezt a községi képviselő-testület elnöke a hétfői Ma reggelben cáfolta. Laczkó Róbert az M1 hírfolyamában azt mondta, a Vöröskereszt vizet osztott, az emberek megijedhettek, hogy nem jut mindenkinek, ekkor alakult ki a tülekedés, de a kiküldött rendőrök gyorsan megoldották a helyzetet.

(tovább…)

Baleset történt a HÉV végállomásánál

2015. július 27. hétfő

Mr. Gabee

Olvasói fotó

Olvasói fotó

Baleset történt hétfő délután három óra magasságában  Csepelen, a Szent István út – II. Rákóczi Ferenc út -Betű utcák csomópontjában – értesült forrástól a Csepel.info.

Informácóink szerint a balesetben a hév jelzőműszerét kidöntötték. Akinek bővebb információi vannak az esettel kapcsolatban, írja meg a fórumba.

Időjárás: Mérséklődik a kánikula

2015. július 27. hétfő

MTI, Hír24, Csepel.info, Köpönyeg.hu

15 napos előrejelzés

Kép: Köpönyeg.hu

Az elmúlt héthez képest a következő napokban sokfelé csapadék kíséretében több fokkal tovább mérséklődik az elmúlt héten tapasztalt kánikula, néhol csak 20 Celsius-fok körüli maximumokkal. A hétvégén viszont ismét napsütéses idő várható, és akár 35 fok is lehet ismét – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott vasárnapi országos,középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn a rövid napos időszakok mellett több helyen várható eső, zápor, az ország déli felén helyenként zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-19, a legmagasabb hőmérséklet 24-29 fok között valószínű. (tovább…)

Ki tudja ezt megfizetni? Őrületes árak a Hungaroringen

2015. július 27. hétfő
BLIKK
Forrás: BLIKK

Forrás: BLIKK

Több tízezer forintjába kerül egy családnak, ha kilátogat a Hungaroringre.
Lángos, sült kolbász, hamburger, sör, limonádé. Minden kapható a Hungaroringen, mi szem szájnak ingere. Persze az embernek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a gasztronómiai élvezeteknek is hódolni akar.

(tovább…)

Halmozták az érmeket a kajak-kenusok

2015. július 27. hétfő
A magyar szövetség tájékoztatása szerint az ifik között K-1 200 méteren Homonnai Luca és Kuli István szerzett világbajnoki címet, Homonnai ráadásul 500 méteren is diadalmaskodott, míg Racskó Fruzsina és Sólyom Dóra utóbbi távon nyerte meg a párosok versenyét.

(tovább…)

Mától látogatható az élménytábor

2015. július 27. hétfő

11011224_1002591996431425_294780810037932055_o

Minden évben nagy sikert arat a csepeli élménytábor, mely idén július 27-31-e között kerül megrendezésre. A helyszín idén is a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont (1213 Budapest, Hollandi út 8-10.)

Egy hely, ahol a fiatalok a saját felépített városukban a felnőttek bőrébe bújhatnak és olyan tevékenységekben vehetnek részt, amiket gyermekként nem tehetnének meg. Demokrácianevelés, közösségfejlesztés, nem formális és informális tanulás.

(tovább…)

Itt bukkannak fel a traffipaxok a hónap további napjaiban

2015. július 27. hétfő

Mr.Gabee

A kép illusztráció

A kép illusztráció

A BRFK információi szerint a hónap hátra lévő napjából 2 alkalommal fognak sebességet mérni kerületünkben.

Hogy hol? Az alábbi táblázatból kiderül:

(tovább…)

Gyászol az Egressy és a Vienna Mohay András tragikus halálának évfordulóján

2015. július 27. hétfő

mohay-andras[1]

Már egy éve annak, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt egy zenész legenda – Mohay András jazzdobos, az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola és a Vienna Konservatorium Budapest tantestületének egyik oszlopos tagja. A hiánya a mai napig is pokolian fáj mindenkinek.

A világhírű zenész Budapest Jazz Orchestra-val lépett fel Debrecenben. Onnan tartott hazafelé, amikor megállt segíteni egy balesetben, ekkor gázolták el. A nemzetközi hírű dobos a helyszínen életét vesztette. A Facebook-on ennyit tett közzé a zenekar: “2014. július 27-én éjjel az M3-ason Debrecenből hazafelé halálos baleset történt, mely érintette a zenekar egyik részét. Mohay András, a zenekar dobosa a balesetben életét vesztette, három embert a zenekarból könnyebb sérülésekkel az Egri Kórházba szállítottak. A körülményekhez képest a zenekar további tagjai jól vannak. András, emléked megőrizzük!”

(tovább…)

Veszélyesnek ítélt cserepeket szedtek le egy épület tetejéről

2015. július 26. vasárnap

Csepel.info

Volt hajléktalanszálló 2015.07.26.

Tűzoltók dolgoztak kora este az Ady Endre úton, a Lidl melletti volt hajléktalanszálló épületénél – értesítette lapunkat egyik olvasónk. A legutóbbi nagy csepeli vihart követően cserepek hullottak le az épület tetejéről a járdára. Ismereteink szerint az önkormányzat egyik illetékese akkor intézkedést kezdeményezett a probléma elhárításának céljából. A tűzoltóság munkatársai most a veszélyesnek ítélt cserepeket szedték le az épület tetejéről.

Ha valakinek bővebb információja van, akkor írjon a fórumba!

csepel.info