Mától látogatható az élménytábor

11011224_1002591996431425_294780810037932055_o

Minden évben nagy sikert arat a csepeli élménytábor, mely idén július 27-31-e között kerül megrendezésre. A helyszín idén is a Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont (1213 Budapest, Hollandi út 8-10.)

Egy hely, ahol a fiatalok a saját felépített városukban a felnőttek bőrébe bújhatnak és olyan tevékenységekben vehetnek részt, amiket gyermekként nem tehetnének meg. Demokrácianevelés, közösségfejlesztés, nem formális és informális tanulás.

Tervezett Program:

Rendőrségi állomás:

Helyszínelés:

A rendőrségi állomáson vandálok törnek be egy kiállításra és a rombolás mellett eltulajdonítanak értékes tárgyakat. Az állomáson részt vevő gyerekek helyszínelős ruhát kapnak (vászon papucs, festőruha, gumikesztyű, védőszemüveg, helyszínelős tasak) amiben elvégzik a számukra kijelölt feladatot.

Egyéb programok:

Egy rendőrautó fog az állomás mellé parkolni, amibe a gyerekek beszállhatnak, kipróbálhatják, szirénázhatnak. A rendőrautó felszerelését is kipróbálhatják, és a protektort is felvehetik.

Katonaság:

Egy kialakított laktanyában és kiképzőbázison fognak a gyerekek feladatokat végezni, kiképzési elemeket is elsajátítanak, ami a katonákra jellemző, és amihez azért némi kondíció is elkél.

Tűzoltóság:

Füsttel teli sátrakból kialakított ügyességi pálya, ahol a tűzből mentést szimulálva feladatokat kell végrehajtani. Puttonyfecskendővel célba lövés másfél literes pet palackokra, valamint URH-rádiókkal navigációs feladatok végrehajtása.

Parasztudvar:

A résztvevők kenyérlángost és kürtöskalácsot süthetnek, valamint jurta sátorban élő történelem órán vehetnek részt.

Mentőállomás:

A fiatalok Ambu babán gyakorolhatják az újraélesztést valamint a sebkötözés technikáját sajátíthatják el, valamint elsősegély ismereteket kapnak. Egy mentőautó is érkezik majd a helyszínre, amire a gyerekek felmászhatnak és játszhatnak rajta.

Régészet:

A résztvevők különböző tárgyakat (pénzérme, váza, stb.) ásnak ki, ecsettel és különböző ásatásoknál használatos eszközökkel. A megtalált tárgyakhoz történet is tartozik, amit szintén a kis régészek tárnak fel.

Hobby bolt:

Egy igazi dekorbolt költözik ki és bevonja az érdeklődőket, aminek keretében hazavihető kis ajándék tárgyak készíthetőek.

Média ügynökség:

Itt résen kell lenni, és a táborban minden érdekes momentumot meg kell örökíteni. Az érdeklődőknek profi szakemberek segítenek. (Fotó, videó, cikk)

 

Egy hozzászólás “Mától látogatható az élménytábor” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    “Demokrácianevelés, közösségfejlesztés, nem formális és informális tanulás.”

    Ha az életre tanítanak, akkor játékból lehessen Bécsben cukrászdát nyitni, trafikot pályázni, földbérletet pályázni, rezsit csökkenteni!

Itt lehet hozzászólni !