2015. március havi archívum

Brókerbotrány: Időben intézkedett a kormány

2015. március 30. hétfő

A kormány időben intézkedett, és az állami közpénzeket igyekezett biztonságba helyezni, ami helyes, mert ez az emberek pénze – mondta Orbán Viktor. A Buda-Cash ügyében a betétesek 96,5 százalékát kártalanították 30 millió forint erejéig.

Fidesz.hu, YouTube, Csepel.info

Tekintse meg az ülésen készült felvételt!

“Szükségesnek tartanék egy olyan modern kincstári rendszert, amely megfelelő hátteret biztosítana a költségvetési pénzekkel gazdálkodó szervezeteknek, így azoknak nem kellene bankoknál vagy brókercégeknél parkoltatniuk a közpénzt” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben, az azonnali kérdések órájában.

“Egyszer s mindenkorra legyen világos: a költségvetésből kiutalt pénzeket nem lehet sem bankokban, sem pedig befektetési alapokban parkoltatni, hanem egy ellenőrzött csatornán keresztül kell átláthatóan gazdálkodni velük” – mutatott rá a kormányfő.

„Miután kiderült, hogy számos önkormányzat esetében nem ez a helyzet, felmerült a fejünkben azonnal az a kérdés: és mi van a központi közigazgatással” – fogalmazott Orbán viktor. Ekkor rendeltem el, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, állomásoztat-e náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan – idézte fel. (tovább…)

„Az csak orosz propaganda” – amerikai szankciós főmegbízott a Mandinernek

2015. március 30. hétfő

Mandiner

Dan Fried

Személyesen ismerte a Moszkvában meggyilkolt Borisz Nyemcovot, s elismeri azt is, hogy dolgoztak vele. Az Egyesült Államok szankciós politikájának fő felelőse exkluzív interjút adott a Mandinernek. A nagyköveti rangban szolgáló Dan Fried állítja: egyáltalán nem igaz, hogy míg az EU és Oroszország között csökkent a kereskedelem, Amerika gazdasága jól jár a szankciókkal.

Az erről szóló, a magyar külügyminiszter által is hangoztatott értesüléseket Fried az „orosz propaganda” hatásának tulajdonítja. „Netán azt szeretnék, hogy a kárpátaljai magyarok a rossz oldalra kerüljenek, ha Oroszország új vasfüggönyt borít Európára?” – teszi fel a kérdést Fried. (tovább…)

MEGHÍVÓ

2015. március 30. hétfő

Csepel.info
Névtelen

A körzeti megbízottak április havi fogadóórái

2015. március 30. hétfő

Csepel.hu

rendorseg_ill

Kedves csepeliek!

A Budapesti XXI. kerületi Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak 2015. ÁPRILIS hónapban tartandó fogadóóráinak előzetes tervezetét az alábbi dokumentumban olvashatják.

Végtörlesztés – keddig igényelhető az elszámolás

2015. március 30. hétfő

MTI, Profitline.hu

Már csak két napjuk van a kedvezményesen végtörlesztő ügyfeleknek, hogy tízezer forintos díj ellenében igényeljék pénzügyi intézményüktől az elszámolást.

Azok a banki ügyfelek, akiknek deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel-, vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződése rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, a banki honlapokon, az ügyfélszolgálatokon, illetve az MNB honlapján elérhető formanyomtatványon március 31-éig, tízezer forintos díj ellenében igényelhetik az elszámolást a pénzügyi intézményüktől. Ezt követően az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk – közölte korábban a jegybank. Az MNB március közepi tájékoztatása szerint a többi ügyféllel ellentétben maguknak kell kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktől azoknak, akik kedvezményes végtörlesztéssel éltek. Az egyéb módon lezárt kölcsönszerződések esetében az elszámolási értesítőket automatikusan küldik a bankok, azt nem kell külön kezdeményezni. (tovább…)

Nagy siker az Ádámok és Évák ünnepén (fotók)

2015. március 30. hétfő
DSCF1981

Klikk a képre a galéria megtekintéséhez

Pénteken ünnepelték a Színházak Ünnepét ország szerte. Ennek keretében a József Attila Színház az Ádámok és Évák Ünnepét rendezte meg a világnapon: Madách Imre Az ember tragédiája című művét 11 budapesti általános és középiskola színjátszó csoportjai adjták elő. Az Egressy Béni Református Művészeti két csoportja vett részt ezen az eseményen.

Az előadásban az 5 és 12. évfolyam közötti tanulók vettek részt. A két csoport Madách darabjának negyedik (Egyiptom) és a 9. színét (Párizst) adták elő. Az esemény hatalmas sikert aratott, melyről az alábbiakban bővebben beszámolunk: (tovább…)

Hózáporral és faggyal jön a húsvét

2015. március 30. hétfő

Nlcafe

Húsvét

A héten sokszor kell esőre számítani, többször megerősödik a szél is. Április első napjaiban a hegyekben hózápor lehet. A hőmérséklet fokozatosan visszaesik, a húsvéti hétvégén hajnalban fagypont körül, néhol napközben is csak 5 fok körül alakul az idő.

Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, inkább csak rövid időszakokra süthet ki a nap. Sokfelé várható eső, zápor. Nagyobb mennyiségű csapadék délen, a délutáni órákban valószínű. Kezdetben elsősorban északkeleten, majd a déli óráktól egyre nagyobb területen lehetnek erős széllökések, az ország északi harmadán többfelé viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 5-9, a legmagasabb hőmérséklet 11-17 fok között várható, délnyugaton lesz a melegebb. (tovább…)

Vasárnap óraállítás

2015. március 29. vasárnap
NOL
Vasárnap óraátállítás
Vasárnap óraátállítás: ezúttal egy órával „rövidül” az éjjel. A mostantól október utolsó vasárnapjáig tartó nyári időszámítás révén egynapnyi energiafogyasztást – országosan 40 ezer háztartás éves fogyasztását – takaríthatjuk meg – közölte az áramrendszert irányító Mavir. Az állami cég a napfogyatkozás előtt annak energiatermelésre gyakorolt kockázataira figyelmeztetett, utána viszont nem részletezte a konkrét tapasztalatokat.

Vasárnap, azaz 2015. március 29-én hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk óráinkat, azaz 60 perccel rövidül meg a hétvégénk – hívja fel a figyelmet a hazai áramrendszert irányító állami Mavir. Az 1980 óta hazánkban is alkalmazott módszerrel áttérünk a nyári időszámításra. Így a több évtizedes gyakorlattal évente hazánk egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztását takaríthatjuk meg – írja a cég.

(tovább…)

Húsvétváró családi délutánt rendeztek a Radnótiban

2015. március 29. vasárnap

Csepel.hu

husv3

Gyerekzsivajtól volt hangos a Radnóti Miklós Művelődési Ház épülete, ahol a húsvétvárás jegyében rendeztek családi délutánt március 28-án. Tojásvadászat, ügyességi verseny, játékos hangszerbemutató, állatsimogató, zenés gyerekműsor és kézműves foglalkozások várták az érdeklődőket.

A Katicabogár csoport kedvcsináló zeneszámaival indult a program, amelybe interaktívan kapcsolódtak be az énekes kedvűek. (tovább…)

Az Egressy és a Vienna a Magyar Rádióban

2015. március 29. vasárnap

Csepel.info1520800_841011422639406_5855710033219908402_n

2015. március 28-án 16 órakor rendezték meg a “Mester és tanítványai” című gitárkoncertet a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az eseményen Bernáth Ferenc gitárművész és az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola, valamint a Vienna Konservatorium Budapest intézményekben tanulói növendékei léptek fel.

Az eseményről készült képgalériát ide kattintva tekinthetik meg.