Vasárnap óraállítás

NOL
Vasárnap óraátállítás
Vasárnap óraátállítás: ezúttal egy órával „rövidül” az éjjel. A mostantól október utolsó vasárnapjáig tartó nyári időszámítás révén egynapnyi energiafogyasztást – országosan 40 ezer háztartás éves fogyasztását – takaríthatjuk meg – közölte az áramrendszert irányító Mavir. Az állami cég a napfogyatkozás előtt annak energiatermelésre gyakorolt kockázataira figyelmeztetett, utána viszont nem részletezte a konkrét tapasztalatokat.

Vasárnap, azaz 2015. március 29-én hajnali 2 órakor kell 3 órára átállítanunk óráinkat, azaz 60 perccel rövidül meg a hétvégénk – hívja fel a figyelmet a hazai áramrendszert irányító állami Mavir. Az 1980 óta hazánkban is alkalmazott módszerrel áttérünk a nyári időszámításra. Így a több évtizedes gyakorlattal évente hazánk egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztását takaríthatjuk meg – írja a cég.

Az Európai Unió egységes módszere azon alapul, hogy az órák átállításával a szokásos ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével. Ebből adódóan reggel 7 és este 10 óra között kevesebbet kell használni a világítást.

A Mavir évtizedek óta gyűjti és elemzi a mindenkori fogyasztási adatokat. Az ország villamosenergia-megtakarítása az óraátállítást megelőző és követő napok fogyasztási görbéi alapján becsülhető. Ezekből az adatokból évről évre megállapítható, hogy a módszerrel hazánk egynapi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg, ami megfelel közel 40 ezer háztartás éves felhasználásának. Az 1980 óta alkalmazott eljárás segítségével eddig közel 4 ezer gigawattóra energiát takarítottunk meg, ami az ország közel 5 heti átlagfogyasztása.

A megtakarítás jellemzően a háztartásokban, az építkezéseken, a hosszan nyitva tartó intézményekben és szolgáltatóknál, valamint a középületek díszkivilágítása kapcsán keletkezik. Az, hogy egy adott tavaszi időszakban mindez mit eredményez, több tényezőtől is függ, többek között az időjárástól vagy az ünnepnapok alakulásától. Az ország villamosenergia-rendszerének legfontosabb adatai folyamatosan nyomon követhetők a társaság honlapján: www.mavir.hu.

A nyári időszámítás ötletét már Benjamin Franklin is felvetette. Az első komoly próbálkozás William Willett nevéhez fűződik, aki 1907-től éveken át sikertelenül szorgalmazta a bevezetését. Elsőként az USA-ban, 1916-ban, energiatakarékossági okokból vezették be az alternatív időszámítást. Ezt Magyarország is átvette, de voltak évek, amikor szünetelt. A módszert 1954-57-ben még a munkanapok esti csúcsterhelésekor jelentkező kapacitási nehézségek enyhítésének reményében alkalmazták. 1958 és 1979 között a nyári időszámítás használata szünetelt. 1980-ban viszont újra bevezették villamosenergia-megtakarítási céllal.

A II. világháború alatt az órákat néhány ország folyamatosan egy órával előre állította (például az USA-ban 1942. február 9-től 1945. szeptember 30-ig). Nagy-Britannia „dupla nyári időszámítás”-t használt, nyáron két órával előre állítva az órákat, télen pedig egy órával. Az óraátállítást békeidőben először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energiamegtakarítás érhető el.

Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről évre a nyári időszámítást, szintén energiatakarékossági okokból. A nyári-téli időszámítást jelenleg kormányrendelet szabályozza, amit az EU tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak. Eszerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart. 1996-ig Magyarországon a nyári időszámítás szeptemberben ért véget. Ekkor igazították egy kormányrendelettel a nyári-téli óraátállítást az Európai Unió tagállamaiban érvényes rendszerhez. Eszerint a nyári időszámítás március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart.

Amerikában november első vasárnapján állítják át az órát téli időszámításra. Európában minden időzónában ugyanakkor, Amerikában viszont időzónánként más-más időpontokban állítják át az órákat.

Egy hozzászólás “Vasárnap óraállítás” bejegyzésre

  1. Grün Rikárdó szerint:

    “Amerikában november első vasárnapján állítják át az órát téli időszámításra. Európában minden időzónában ugyanakkor, Amerikában viszont időzónánként más-más időpontokban állítják át az órákat.”
    .
    Mivel náluk a legtöbb időmérő eszköz automata helyi és zónaidő követéssel rendelkezik egy normál földi halandó legfeljebb onnan veszi észre az átállítást, hogy mintha tegnap ilyenkor világosabb lett volna!
    Nem onnan tudják, hogy vasárnap van mert nincs nyitva a fűszeres vagy a pékségben nincs hot dog, csak kenyér és tej! 😀 😛

Itt lehet hozzászólni !