2014. augusztus havi archívum

Megjelent a Csepeli Hírmondó augusztusi harmadik száma

2014. augusztus 29. péntek

Csepel.hu

Megjelent a Csepeli Hírmondó augusztusi harmadik száma A tartalomból:  

– Villámlátogatást tett Csepelen Falus Ferenc, a baloldal főpolgármester-jelöltje, aki kérdéseinkre is válaszolt.”Csepelnek nincs szüksége kórházra” – mondta többek között.

– A legtöbb elemző szoros küzdelmet vár Csepelen az őszi önkormányzati választásokon. Tippelnek ide is – oda is. De abban egyetértenek, hogy a 16 éven keresztül egyeduralkodó balliberálisok és az elmúlt négy évben kormányzó Fidesz-KDNP között fog eldőlni, ősztől ki kormányozza a kerületet. Múlt és jelen: de mit hoz a jövő?

– A Szent Imre tér felújítása kapcsán fákat is ki kellett vágni, melyek korhadtak, balesetveszélyesek voltak, helyükre új fák kerülnek. Képes összeállítás az újságban.

(tovább…)

Bontják a dzsumbuj utolsó házát

2014. augusztus 29. péntek

2010 óta Ferencvároson belül helyezik el a lakókat

Csepel.info

Bontják a dzsumbuj utolsó házát

Az elszegényedett, többnyire kilátástalan családoknak otthont adó Illatos úti épületegyüttes felszámolása 2005-ben kezdődött, eredetileg 2015-re jósolták a végét. A kitelepítések több botrányos fejezettel jártak, de akik csereingatlant kaptak, azok többsége elégedett volt új helyzetével. A kiköltöztetett családok sorsának követése viszont csak nyomokban valósult meg.

A Dzsumbuj néven elhíresült, a IX. kerületi Illatos út és a Gubacsi út sarkánál lévő ingatlanokat 1937-1938-ban húzták fel, azzal a céllal, hogy a környéken felszámolt nyomornegyed lakói emberhez méltó körülmények között élhessenek. A 28 és 50 négyzetméteres, komfort nélküli szükséglakások állapota folyamatosan romlott, a ’80-as évek állami lakásprogramjainak köszönhetően pedig a korábbi lakók körülbelül fele elhagyta lakásait. Ezt követően újabb és újabb elszegényedett családok költöztek be az egyre nyomorúságosabb lakásokba, a jelenséget sokan a „nyomor körforgásaként” jellemezték. Egy 2005-ös jelentés úgy fogalmazott: a Dzsumbuj mint egyedi szubkultúra (tovább…)

Hosszú Katinka szórja a világcsúcsokat Dohában

2014. augusztus 29. péntek

Telesport.hu

Hosszú Katinka szórja a világcsúcsokat Dohában

Hosszú Katinka újabb világcsúcsot ért el az úszók dohai rövidpályás világkupaversenyén, ezúttal 400 méter vegyesen faragott a saját korábbi rekordjából.

A viadal honlapja szerint a magyar versenyző a csütörtök esti fináléban 4:20.83 perc alatt ért célba, ezzel két századdal javította meg saját csúcsát, amelyet tavaly augusztus 11-én Berlinben állított fel. Hosszúnak ez már a harmadik világrekordja volt a dohai viadalon, szerdán 200 méter vegyesen, csütörtök délelőtt pedig 100 méter vegyesen is minden idők legjobb eredményét érte el.

(tovább…)

Most érdemes üzletet nyitni Csepelen!

2014. augusztus 29. péntek

Mno

üzletnyitás

Az üres üzletek kirakatainak esztétikai rendezésére és innovatív kedvezményes hasznosítására pályázatot írt ki a Pestszentlőrinc-Pestszentimre és Csepel önkormányzata – közölte a közreműködő Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK).

A közlemény szerint a kedvezményes konstrukció keretében az üzletek felújítási és használati költségeit, valamint a végezni kívánt tevékenység gyakorlásához szükséges ráfordítást beszámítják a bérleti díjba. A nyertes vállalkozások az elvégzett felújítások költségét 3-5 éves időtartamra kötött szerződés keretében lakhatják le. (tovább…)

Prosztatára legjobb a paradicsom

2014. augusztus 29. péntek

Origo

paradicsom_lany

Azoknál a férfiaknál, akik hetente több mint tíz adag paradicsomot esznek, 18 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki a betegség egy új brit tanulmány szerint.

A Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című rákkutatási szaklapban ismertetett vizsgálatban 1806, 50-69 éves, prosztatarákos férfi étrendjét és életmódját vetették össze 12 005 nem prosztatarákos férfiével. A prosztatarák világszerte a férfiak második leggyakoribb daganatfajtája, mely nagyobb arányban fordul elő a fejlettebb országokban. Egyes kutatók úgy vélik, a magasabb arány a nyugatias étrenddel és életmóddal kapcsolatos. (tovább…)

Gyilkos indulatok: élve temetnének a csepeli balliberálisok?

2014. augusztus 29. péntek

A polgármestert azzal vádolták, hogy kislányára gyújtotta a házat

Csepel.info

Troll

Elegünk lett a  gyilkossággal fenyegetőző, zsidózó, cigányozó, buzizó, gyűlölködő trollokból. Azért, hogy mindenki láthassa milyen szintre süllyednek le emberek a hatalomért való harcban, most nyilvánosságra hozunk a durvább hozzászólásokból, és kitesszük a virtuális szégyentáblára a hozzászólók IP-címét is. Aki feljelentést szeretne tenni, most megteheti.

Az alábbi – bizonyára büszkén baloldali –  fórumozó vagy fórumozók Németh Szilárd polgármesterről azt terjesztették, hogy rágyújtotta 15 hónapos kislányára a házukat, Borbély Lénárd alpolgármestert román cigánynak, Morovik Attila alpolgármestert homoszexuálisnak, Samna Gábor kabinetfőnököt mint zsidó “köcsög” emlegetik, Ábel Attila alpolgármestert pedig élve eltemetnék. Mivel éppen Csepelen fordult elő olyan bűncselekmény, amelyben MSZP-s politikus vált egy gyilkosság egyik elkövetőjévé, és ugyanitt fordult elő, hogy hajléktalan gyilkosok élve temettek el embereket, az ilyen fenyegetőzésekre kár lenne csak úgy legyinteni. (tovább…)

Horváth Gyula is leadta a polgármester-jelölti ajánlásokat

2014. augusztus 28. csütörtök

Csepel.info

Horvath_Gyula_ajanlas_leadas

Horváth Gyula, a balliberális pártok közös csepeli polgármester-jelöltje is leadta csütörtökön az önkormányzati választáson való induláshoz szükséges ajánlásokat. Az összefogás képviselő-jelöltjeiről azonban még nem érkezett hír, hogy össze tudták szedni a megfelelő támogatást – értesült a Csepel.info.

Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje és a képviselő-jelöltek szerdán reggel adták le az ajánlásokat. A balliberálisok nem aggódnak amiatt, hogy össze tudják-e szedni a képviselő-jelölteknek is a megfelelő mennyiségű aláírást. “Nem kérdés, hogy együtt meg fogjuk csinálni!” – üzente társainak Horváth Gyula a Facebook-oldalán.

NATO: Orosz katonák vannak Ukrajnában

2014. augusztus 28. csütörtök

Index

Orosz katonák vannak Ukrajnában

A NATO olyan műholdképeket tett közzé, amelyeken Orosz fegyveres erőket lehet látni Ukrajna területén, írja a BBC. A NATO egyik magas rangú tisztje, Niko Tak szerint több mint 1000 orosz katona van Ukrajna területén, a szeparatistákat segítik, illetve harcolnak az oldalukon.

Tak azt mondta a BBC-nek, hogy jelentősen nőtt az orosz hadsereg részvételének mértéke. A NATO kifinomult fegyvereket észlelt, többek között légvédelmi rendszereket, tüzérséget, tankokat és páncélozott csapatszállító járműveket. (tovább…)

Ferencvárosi kitelepítések: az évszázad üzlete volt – dokumentumok, fotók, videók!

2014. augusztus 28. csütörtök

Védősáv is volt, hogy ne lássák a romákat

Csepel.info

Védőzóna Lenhossék

A Google Earth jól mutatja: ilyen letarolt telkek vannak a szociális bérházak és az új építésű társasházak között – Csepelre is a “védősávból” telepítették át a romákat

Precízen tervezték és kivitelezték a ferencvárosi szociális bérlők, többségükben cigány származású emberek ezreinek – legkevesebb 570 családnak – az áttelepítését. A “tömbrehabilitáció” fedőnéven futó hatalmas ingatlanüzletben a cél az önkormányzati telkek privatizációja volt. Üresen ugyanis a telkeknek a többszörösére nőtt a piaci értékük. Most bemutatjuk, hogy a balliberális politikusok még arra is vigyáztak, hogy a szociális bérházak helyére épülő modern társasházak vásárlói és a ferencvárosi romák között védősávok, már letisztított telkek legyenek. Könnyebb volt úgy eladni az új lakásokat, hogy a vevők nem látták “a szociális bérlőket”.

A ferencvárosi szociális bérlők áttelepítése leginkább a VII., VIII., X., XIII., XX. és XXIII. kerületeket érintette, de több száz romát költöztettek át Csepelre is. A helyi MSZP-s vezetők tudtak az áttelepítésekről, és a főszereplők most ismét polgármesterek szeretnének lenni. Gegesy Ferenc újra a IX. kerületben indul, az áttelepítések csepeli végpontján az akkori alpolgármester, Horváth Gyula a polgármester-jelölt, a balliberális lista második helyezettje pedig az a Szenteczky János, aki 2010 előtt a helyi vagyonkezelő vezérigazgatója volt, és szintén tudott az átköltöztetésekről. (tovább…)

Véradás a polgármesteri hivatalban augusztus 29-én

2014. augusztus 28. csütörtök

Csepel.hu

Véradás a polgármesteri hivatalban augusztus 29-én

Tisztelt Csepeli Lakosok! Kedves Véradók!

2014. augusztus 29-én, pénteken 14.00 és 18.00 óra között a polgármesteri hivatal (1211 Budapest, Szent Imre tér 10.) nagytanácstermében véradás lesz.

Személyi igazolvány, lakcímkártya és eredeti TAJ kártya szükséges a regisztrációhoz. A véradást megelőzően javasolt bőségesen étkezni és sok folyadékot fogyasztani.

(tovább…)