2014. április havi archívum

Rendbe tett pénzügyek

2014. április 1. kedd

Borbély Lénárd: Megdöbbentett, amit találtunk

Takó Szabolcs, Demokrata

Évekig hallgatták, ahogy a szocialisták „szakértelemből” adnak leckéket az önkormányzat testületi ülésein. Aztán, amikor az MSZP elveszítette a választásokat, egy válsággal küszködő, csődbe rohanó önkormányzatot örököltek.

Borbély Lénárd alpolgármester arról beszélt, hogyan hozták rendbe a költségvetést, tették helyre a pénzügyeket, szüntették meg a folyószámlahitelt – no meg a mindent átszövő mutyivilágot. (tovább…)

Menekíti a vagyonát Simon

2014. április 1. kedd

Mno

Simon Gábor lakcíménél volt a Bamako-rali befutója

Feleségének ajándékozta a XVIII. kerületi Attila utcában lévő családi házát és a XII. kerületi Ágnes utcában levő luxusingatlanját is Simon Gábor – derül ki a portálunk birtokába került tulajdoni lapokból. Eszerint az Attila utcai családi ház tulajdoni jogát március 10-én már be is jegyezték Horváth Tünde Márta nevére, miközben Simon Gábor holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott az eddigi tulajdoni jog helyett.

Az Ágnes utcánál ugyancsak március 10-én került széljegyre Simon feleségének tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelme, illetve az MSZP volt elnökhelyettesének haszonélvezeti jog iránti bejegyzési kérelme. Ez utóbbinál a tulajdonszerzés jogcíme nincs feltüntetve a széljegyen, de feltehetően ugyanúgy az illetékmentes ajándékozással szabadult meg vagyonától Simon, mint a másik ingatlan esetében. A bejegyzés aznap történt, amikor Simont letartóztatták. (tovább…)

Életveszélyes sérült egy csepeli lakástűzben

2014. április 1. kedd

Tűzoltóbörze

Életveszélyesen megsérült egy ember egy lakástűzben Budapest XXI. kerületében, a Hollandi úton, ahol egy ikerház gyulladt ki. A tüzet a fővárosi tűzoltók eloltották, jelenleg az utómunkálatokat végzik és kiszellőztetik a lakást.

Aki többet tud az esetről, kérjük írja meg a fórumban!

Olcsóbb a gáz

2014. április 1. kedd

Hirado.hu

Olcsóbb a gáz

A harmadik rezsicsökkentési törvény alapján a gáz ára mellett az áramé szeptembertől további 5,7 százalékkal, a távhőé pedig októbertől további 3,3 százalékkal csökken.

A februárban hozott rezsicsökkentési és fogyasztóvédelmi törvénycsomag szerint az alapdíj és a fogyasztott gáz mennyisége alapján számított összeg április 1-jétől nem lehet több a 2013. november 1-én alkalmazott díjak 93,5 százalékánál.
(tovább…)

Tarolt az Egressy a IV. Budapesti Gitárfesztiválon

2014. április 1. kedd

Csepel.info, Mr. Gabee

Tarolt az Egressy a IV. Budapesti Gitárfesztiválon

A hétvégén került megrendezésre a IV. Budapesti Gitárfesztivál, melyen Bernáth Ferenc növendékei az alábbi elismerésben részesültek: Kocsi Zsombor “ARANY”, Nagybányai-Nagy Anna “EZÜST”, Miklós Luca viszont “BRONZ” elismerést vehetett át.

A fenti képen a díjazottakat látjuk felkészítő tanáruk, valamint Jozef Zsapka zsűrielnök társaságában, aki a Pozsonyi Zeneakadémia professzora. (tovább…)

Evezés: idén is hosszú távon rajtolt a szezon Csepelen

2014. április 1. kedd

Csepel.hu

Evezés: idén is hosszú távon rajtolt a szezon Csepelen

A rendező Csepel Evezős Klubon kívül húsz egyesület képviseltette magát a ragyogó tavaszi időben rendezett hagyományos, idénynyitó hosszú távú evezős versenyen a Ráckevei (Soroksári)- Duna csepeli szakaszán.

A 6 km-es versenytávra rekordszámú nevezés érkezett, a legkisebbektől a felnőtt válogatottakig bezárólag igen sokan ragadtak lapátot és szép csepeli sikerek is születtek.

(tovább…)

Birkózó Európa-bajnokság: érmes remények Finnországban

2014. április 1. kedd

Csepel.hu

Birkózó Európa-bajnokság

Módos Péter és Hatos Gábor személyében két komolyabb hiányzója van a magyar birkózóválogatottnak az április 1-jén kezdődő Európa-bajnokságon.

A csepeliekkel teletűzdelt magyar férfi szabadfogású válogatott és a Sastin Mariannal, valamint Németh Zsanettel felálló női szakág is egyaránt éremesélyesként lép szőnyegre.

(tovább…)