Menekíti a vagyonát Simon

Mno

Simon Gábor lakcíménél volt a Bamako-rali befutója

Feleségének ajándékozta a XVIII. kerületi Attila utcában lévő családi házát és a XII. kerületi Ágnes utcában levő luxusingatlanját is Simon Gábor – derül ki a portálunk birtokába került tulajdoni lapokból. Eszerint az Attila utcai családi ház tulajdoni jogát március 10-én már be is jegyezték Horváth Tünde Márta nevére, miközben Simon Gábor holtig tartó haszonélvezeti jogot kapott az eddigi tulajdoni jog helyett.

Az Ágnes utcánál ugyancsak március 10-én került széljegyre Simon feleségének tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelme, illetve az MSZP volt elnökhelyettesének haszonélvezeti jog iránti bejegyzési kérelme. Ez utóbbinál a tulajdonszerzés jogcíme nincs feltüntetve a széljegyen, de feltehetően ugyanúgy az illetékmentes ajándékozással szabadult meg vagyonától Simon, mint a másik ingatlan esetében. A bejegyzés aznap történt, amikor Simont letartóztatták.

Simon Gábor kérelmeit a hivatalban őrizetbe vétele napján, 2014. március 10-én jegyezték be, négy nappal azután, hogy kiderült, Simon nemcsak a bécsi számláján, hanem egy magyarországi bankban is komoly összegeket parkoltathat.

Mesterházy volt helyettese az ingatlan-tulajdonátalakításokat már gyanúsítottként tette, hiszen február 18-án ebben a minőségébenhallgatták meg a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Rejtély, honnan volt rá pénze

A XII. kerületi luxuslakás volt az az ingatlan, amelynek létezésére február közepén hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet; mint a lap írta, rejtély, hogy Simon honnan teremtette elő a 80-90 millió forintos forgalmi értékűre becsült lakás árát, amikor a 2011-es vagyonnyilatkozatához képest a 2012-esben a tartozása mindössze 3,5 millió forinttal emelkedett, és nem volt olyan jövedelme ebben az időszakban sem, amely ezt a hirtelen vagyongyarapodást magyarázhatná.

A lap által megkérdezett ingatlanszakértő szerint a társasház lakásai egyébként 100 és 130 négyzetméteresek, ezenfelül dupla garázs és mosókonyha, illetve egy kisebb előkert is járt hozzájuk. Simon 110 négyzetméteres luxuslakásához egy jacuzzy is tartozott, amelynek vizét a politikus a szomszédos ingatlan támfala mellé öntötte, emiatt a fal egyik köve el is mozdult – nyilatkozta az ott lakó szomszéd a Blikknek, hozzátéve: emiatt szólt akkor a politikusnak, ám Simon „ügyvéddel meg perrel fenyegette” őt.

Simon feleségére átruházott másik tulajdona pedig az a XVIII. kerületi ingatlan volt, amelyre Simon be is volt jelentve, és ahol a Hír Televízió stábja hiába kérdezte a bécsi bankszámláján elhelyezett százmilliók eredetéről, a politikus a stábot fotózta, és bezárkózott.

Menekíti a vagyonát Simon 02

Menekíti a vagyonát Simon 03

Menekíti a vagyonát Simon 01

Mint a fenti dokumentumokban olvasható, az ingatlanok a március 10-i bejegyzés szerint Simon Gábor feleségének nevére kerültek; a XVIII. kerületi családi háztól Simon az illetékmentes ajándékozással szabadult meg, ahogy – bár ez a széljegyből nem derül ki – feltehetőleg a XII. kerületitől is. Eközben mindkét ingatlan haszonélvezeti joga – a XVIII. kerületi családi háznál a holtig tartó haszonélvezeti jog – Simonnál maradt.

Ennek egy olyan eljárásban lehet szerepe, amelynek során vagyonelkobzásra kerül sor. Ilyen esetben ezek az ingatlanok már nem szolgálhatnak a vagyonelkobzás fedezetéül.

A tulajdonátrendezés időpontjában már javában dolgozott a mentelmi bizottság a Simon-ügyön, majd nem sokkal azután, hogy Simon a felesége nevére íratta az ingatlan tulajdonát, meg is szavazta a grémium, hogy a volt MSZP-s képviselőnek, Mesterházy helyettesének vissza kell fizetnie az illetéktelenül fölvett képviselői juttatásokat.

Simonnak fizetnie kell

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke ma jelentette be: a bizottság lezárta a maga részéről a Simon-ügyet, elfogadta az azzal kapcsolatos jelentést. Rubovszky György újságírói kérdésre megismételte, találtak arra módot, hogy Simon Gáborral visszafizettessék a számára képviselősége alatt kifizetett juttatásokat.

A házelnök hétfőn nyilvánosságra is hozta a bizottság döntését.

 Forrás: Mno

16 hozzászólás “Menekíti a vagyonát Simon” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Lehet, hogy amikor Simon szabadul, jogosan masírozhat a zéhségmenet élén?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  2. felix szerint:

    Simon már “sínen” van.
    Rogánt is rá kéne tenni.
    Ugye szemétláda?

  3. grün szerint:

    “A Terror Háza igazgatójának is van érdekeltsége abban a lakóparkban, ahol többek között Rogán Antal és Varga Mihály lakik.”
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2014/04/01/schmidt-marianal-lakik-rogan-antal/

  4. Balos szerint:

    Én is olyan helyen vennék ingatlant, amiben megbízom. Nekünk van nyaralónk is. Ennél szerintem komolyabb ügyeket kellene pedzegetni, ez kevés lesz, csak erőlködés.

  5. nagyapó szerint:

    Idióta Dr. grün t.t.! A lakóparkban még 32 lakás van. Név szerint kié? A II. kerület lakóit is sorolja fől! Kik laknak ott???
    Pitiáner szocik!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  6. felix szerint:

    Rogán naponta javítja a vagyon bevallását, de senkinem nem jut eszébe, hogy talán ő is fizesse vissza a javadalmazását.
    Az erkölkcs bajnokai ilyenkor merre járnak?

  7. grün szerint:

    Öreg Farok!
    A kérdésedet tedd fel egy fityesz közeli nyomozati jogosultsággal rendelkező napilapnak!
    “A magyar nemzet segíti a tisztánlátást és bővíti a látókört!”
    Tisztíccson vele időnként ablakot! 😛 😀

  8. ebihal szerint:

    Balos!
    Nem az ügy nagysága a lényeg! Ha az egyiknél vissza akarom venni a javadalmazást,
    mert rossz volt a vagyonnyilatkozat, akkor ugyanígy kell eljárni másokkal szemben
    is! Legalábbis ez lenne korrekt.

  9. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Nyissa már össze az első és a harmadik emeleten lévő lakást!

  10. ebihal szerint:

    Az is érdekes, hogy ez a tetű Rogán az ATV-nek azt mondta nem ér rá. Bezzeg
    tegnap este a HírTv-ben jártatta a pofáját.

  11. nagyapó szerint:

    Eetásak! Óvasnyi!!
    “A XII. kerületi luxuslakás volt az az ingatlan, amelynek létezésére február közepén hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet; mint a lap írta, rejtély, hogy Simon honnan teremtette elő a 80-90 millió forintos forgalmi értékűre becsült lakás árát, amikor a 2011-es vagyonnyilatkozatához képest a 2012-esben a tartozása mindössze 3,5 millió forinttal emelkedett, és nem volt olyan jövedelme ebben az időszakban sem, amely ezt a hirtelen vagyongyarapodást magyarázhatná.”
    A zMSZP volt alelnöke mivel magyarázza? A pedagógusi fizetéséből vette (Mesterházy szerint), vagy a zéhségmenetben beszedett pénzből?
    Azért annyi esze volt,a nagy ijedség közben, hogy letartóztatása napján gyorsan átíratta ingatlanait (amiről tudunk).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  12. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Ha ennyire elítéli a Simont, akkor miért nem teszi ezt Rogánnal is, MERT EBBEN A
    TEKINTETBEN AZ ÜGY AZONOS! Vagy ahhoz nincs bátorsága?

  13. nagyapó szerint:

    ebihal! Nagyon egyszerű a válasz. Rogán úr javította vagyonbevallását, amit elfogadtak, Simon t. viszont elhallgatta vagyonnövekedését és azóta is hallgat (a zelőzetesben lehet, hogy énekelt).
    Ha Simon, vagy a zMSZP, nem mondja meg a pénz eredetét, jogos a feltételezés a szoci pénzmosásról.
    Apropó! Egy osztrák rendőrtiszt mondta, hogy nekik tűntek föl az átutalások!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  14. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Rogán 2009-ben vette azt az ingatlant, most javított, 5 ÉV! Az, hogy magának mi a
    jogos feltételezése, az nem jogi kategória! De azért szóljanak majd, ha megszűnt a
    jogállam!
    Apropó! Az osztrák rendőr azt nem mondta, hogy a 2008-as bankszámla miért csak
    2012-ben tűnt fel! Viszont elhajtotta a HírTv riporterét a sunyiba! Sőt a Polt féle
    ügyészség azt sem árulta el, hogy ők miként szereztek tudomást a számlákról!
    El kell olvasni a holnapi MNO-t az majd biztos tudja!

  15. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Még egy kérdés! Az első és a harmadik szinti lakásokat hogy lehet összenyitni?

  16. felix szerint:

    Ebihal.
    Ezt kétharmaddal seperc alatt meglehet oldani. 🙂

Itt lehet hozzászólni !