2013. október havi archívum

Két nyakláncletépés – két elfogás

2013. október 31. csütörtök

Csepel.hu

A rendőrség elfogta azt a 15 éves fiatalembert, aki a Szent László lakótelepen, a Kőrösi/Bordás utcánál egy idős asszony nyakából kitépte a láncát október 27-én vasárnap a déli órákban. A bűntényről Tenk András, az LMP képviselője maga értesítette a rendőrséget, s az esetről még aznap beszámolt a csepel.info híroldalán.

Két napra rá, kedden egy Csepelre haladó HÉV szerelvényen újabb nyaklánckitépés történt, de a rendőrök fél órán belül azt a tettest is elfogták.

(tovább…)

Öttusa: továbbra is az elitben a Csepel

2013. október 31. csütörtök

Csepel.hu

Október 26-án rendezték meg az öttusa utánpótlás korosztályának döntő versenyét, az úgynevezett ELIT 2 és 3 tusa versenyt Budapesten. A Csepeli Öttusa- és Vízisport Egyesület sportolói ismét bizonyságot tettek arról, hogy nem véletlenül tagjai a legjobbak társaságának.

Kerületünk képviselői két lelkes és sportszerető apuka felajánlásának köszönhetően külön erre az alkalomra készített pólóban álltak rajthoz, ezzel is jelezve, hogy mennyire komolyan vették a versenyt.

(tovább…)

A Hvg.hu bevallotta, hogy ki adta át a felvételt

2013. október 31. csütörtök

A pornós sajtós a kamuvideó első MSZP-s áldozata

Mno

Az M1 Híradója szerint a videót a portál korábbi főszerkesztője személyesen kapta meg az MSZP-székházban, mégpedig a szocialisták frakciójának kommunikációs vezetőjétől, a Stop.hu és a Hustler pornólap korábbi főszerkesztőjétől, Déri Balázstól.

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott, Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni. Pedig a szocialisták korábban azt állították: ahogy eljutott hozzájuk a felvétel, azonnal vitték a rendőrségre, és feljelentést tettek. Ezek szerint mégsem ez történt. (tovább…)

Letöltendőt kapott Molnár Gyula

2013. október 30. szerda

Molnár: Meghurcolnak, alaptalanul gyanúsítanak

MNO, Index

Börtönbe megy Újbuda volt szocialista polgármestere

Molnár Gyula MSZP-s politikus nyolc hónapra börtönbe megy, Lakos Imre felfüggesztett büntetést kapott.

Hivatali visszaélés miatt Molnár Gyula szocialista politikust, volt 11. kerületi polgármestert nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre, Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon szerdán. A tábla többmilliós pénzbüntetéssel is sújtotta a két vádlottat, és Molnárt két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

(tovább…)

Egységessé és egyszerűbbé válhatnak a közműszámlák

2013. október 30. szerda

Fidesz.hu

Január 1-től egységes, egyszerű, átlátható és mindenki számára érthető közműszámlák kerülhetnek kibocsátásra – tájékoztatott Németh Szilárd szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz rezsicsökkentés ellenőrzéséért felelős munkacsoport vezetője ugyanitt elmondta azt is, novembertől a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest.

Németh Szilárd hangsúlyozta, a rezsicsökkentés negyedik szakasza a háztartási energiaárakat érinti majd; november 1-től a gáz, a villany és a távhő ára 20 százalékkal lesz olcsóbb a 2012. decemberi árakhoz képest. A rezsicsökkentést azért határozta el a kormány és a Fidesz-KDNP-frakció, hogy több pénz maradhasson a családoknál – fogalmazott. Emlékeztetett rá, hogy 2010-ben az Eurostat adatai alapján a gázért a magyarok fizették a legtöbbet, a villanyárak tekintetében pedig a második helyen álltunk. 2013.november 1-től a gázárak esetében a 11, a villanyárak esetében pedig a 12. helyre csúszunk vissza – tájékoztatott, egyúttal jelezte: még mindig EU-átlag fölötti terhet rónak a rezsiárak a családokra, „bőven van indoka még” egy esetleges újabb csökkentésnek.

(tovább…)

Tanuszoda ünnepélyes átadása – KÉSŐBBI IDŐPONTBAN

2013. október 30. szerda

Csepel.hu

Tisztelt Csepeli Polgárok!

A Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata által november 6-ára meghirdetett  Posztógyári Tanuszoda ünnepélyes átadására későbbi időpontban kerül sor.

  • Az új időpontról tájékoztatni fogjuk Önöket.
  • A tanuszoda már üzemel, várja az úszni vágyó gyermekeket.

(tovább…)

Egy klubnapi délután a mozgássérültekkel

2013. október 30. szerda

Csepel.hu

Információcserével, baráti beszélgetéssel egybekötött klubnapot szervezett a Csepeli Mozgássérültek Önálló Egyesülete (CsMÖE) a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban. A szokásos havi alkalmon aktuális kérdésekről, karácsonyi programszervezésről esett szó. A résztvevők olyan számukra fontos témákról beszélgettek, mint a mozgáskorlátozottak gépjárműadójának mentességéről, a parkolási nehézségekről, a munkalehetőségek felkutatásáról és a november eleji disznótoros vacsora rendezéséről.

A csepeli önkormányzat legutóbb 250 ezer forinttal támogatta a mozgássérültek nyári kirándulását – tájékoztatott képviseletében a rendezvényre ellátogató Szuhai Erika önkormányzati képviselő, fogyatékosügyi tanácsnok.

(tovább…)

Békemenet 2013. október 23.

2013. október 30. szerda

Csepel.hu

Kedves Barátaink!

Október 23-án százezrek emlékeztek 1956 hőseire Budapesten és vidéken, határokon innen és túl. A Szabadság Napján példát mutattunk az összefogásból és a méltóságteljes ünneplésből. Mindenkinek köszönjük, hogy eljött.

Figyelmetekbe ajánljuk a budapesti rendezvényeken készült galériát, amelyet a Fidesz Facebook oldalán tekinthetnek meg.

(tovább…)

Gyurcsány Ferenc még hisz

2013. október 30. szerda

ATV, Mandiner

Gyurcsány szerint ha a választók úgy akarják, újra fogják nyitni az ellenzéki tárgyalásokat.

A DK elnöke elmondta: a bajai videót készítő Kőrös Gusztávot azért mondatták le, hogy ne sározódjanak be egy olyan történetben, amihez nincsen közük. Gyurcsány szerint ha a DK népszerűsége tovább emelkedik, akkor az MSZP és az Együtt-PM kénytelen lesz újranyitni az ellenzéki tárgyalásokat. A volt miniszterelnök újra megerősítette, hogy nem volt szervezett az október 23-ai skandálás.

Átadták a világ legmélyebb vasúti alagútját

2013. október 30. szerda

Hirado.hu

Átadták kedden az Ázsiát Európával a Boszporusz-szoros alatt összekötő isztambuli vasúti alagutat. A közlekedési vonal terve 150 évvel ezelőtt született meg, szellemi atyjának I. Abdul-Medzsid oszmán szultánt tartják.

A 13,6 kilométeres alagút a Marmaray nevet kapta. 1,4 kilométeres szakasza 60 méter mélyen van a tenger szintje alatt, aminek révén a világ legmélyebb vasúti alagútja. Naponta másfél millió utas haladhat majd át rajta, amitől török tisztségviselők remélik, hogy enyhül a zsúfoltság a Boszporuszt átívelő két hídon. Binali Yildirim török közlekedésügyi miniszter a 15 milliós lakosú Isztambul legbiztonságosabb helyének nevezte az alagutat, mert az akár 9-es erősségű földrengést is kibír.

(tovább…)