A Hvg.hu bevallotta, hogy ki adta át a felvételt

A pornós sajtós a kamuvideó első MSZP-s áldozata

Mno

Az M1 Híradója szerint a videót a portál korábbi főszerkesztője személyesen kapta meg az MSZP-székházban, mégpedig a szocialisták frakciójának kommunikációs vezetőjétől, a Stop.hu és a Hustler pornólap korábbi főszerkesztőjétől, Déri Balázstól.

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott, Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni. Pedig a szocialisták korábban azt állították: ahogy eljutott hozzájuk a felvétel, azonnal vitték a rendőrségre, és feljelentést tettek. Ezek szerint mégsem ez történt.

A Híradóban az is elhangzott, hogy információik szerint a hamis bajai videó ügyében indított nyomozás során a rendőrség az MSZP-székház biztonsági kameráinak felvételeit is vizsgálja.

A Hvg.hu-n este az üggyel kapcsolatban az jelent meg, hogy egy telefonos megkeresést követően Déri Balázstól, az MSZP frakció kommunikációs igazgatójától október 17-én vett át egy adathordozót Gavra Gábor. A lap szerint a korábbi főszerkesztőnek nem volt tudomása arról, hogy a felvétel „manipuláció eredménye”.

A Hvg.hu által korábban hiteles személyként aposztrofált Déri Balázs Juszt László felfedezettje. Az MSZP-közeli Stop.hu társalapítója, majd a Hustler pornólap főszerkesztője volt. 2010-től tölti be a szocialisták országgyűlési képviselőcsoportjának kommunikációs igazgatói posztját.

Megszólalt a hamisító

Kőrös Gusztáv Tibor, a DK solti kisebbségi önkormányzati képviselője, a videó egyik készítője kedden a Hír TV Magyarország élőben című műsorában is elmondta a sztoriját: „Amikor Király György megkért minket, hogy ezt az oktatófilmet játsszuk el, akkor arról beszélt, hogy amit a média akkor kihozott az első bajai választás után, az szerepeljen benne. Ami miatt a Kecskeméti Törvényszék megsemmisítette az eredményt – emlékeztetett újra az MSZP-s sporttagozati vezető útmutatásaira Kőrös.

Összevissza beszéltek a szocik

A Hvg.hu október 18-án tett közzé egy felvételt, amellyel az állítólagos bajai fideszes szavazatvásárlást akarták bizonyítani. Ehelyett azonban a rendőrség kiderítette: a felvételt megrendezték, két nappal a bajai időközi választás után készült, és a szocialista párt székházába szállították, csak utána kerülhetett a Hvg.hu-hoz. A szocialisták feljelentést tettek a rendőrségen, viszont hallgattak róla, hogy a birtokukban volt az anyag, és még az MSZP elnöke is a Hvg.hu-ra hivatkozva rukkolt elő vele sajtótájékoztatóján. A videót korábban hitelesnek beállító Hvg.hu főszerkesztőjeoktóber 23-án lemondott. Az üggyelkapcsolatban a rendőrség több embert kihallgatott, köztük Kőröst is.

A bajai videóhamisítási botránnyalkapcsolatban a szocialisták vezetője a Bajnaival kötött megállapodáskor még úgy nyilatkozott: egyetlen MSZP-s politikusnak sincs köze a videó elkészültéhez.

Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója bejelentette: a Fidesz válaszokat vár a DK-t vezető Gyurcsány Ferenctől a bajai választási videó ügyében, miután belekeveredett a párt egyik, azóta kizárt tagja is. A Fidesz szigorítaná a büntető törvénykönyvet (Btk.) az eset kapcsán, a parlamentnek beterjesztették azt a javaslatukat, amelynek célja, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videoügyhöz hasonló eset.

Forrás: Mno

Török Zsolt mindent felülmúló hazugság-áradata arról, hogy nem is létezik olyan MSZP-s, aki…

Megvan a videós botrány első MSZP-s áldozata

Déri Balázs állítja, nem tudta, hogy manipulált felvételt adott át Gavra Gábornak.

A szocialista párt képviselő testületének kommunikációs igazgatója közleményt adott ki, amelyben megerősíti a Hvg.hu azon állítását, hogy 2013. október 17-én ő adta át a portál munkatársainak a hamisított bajai videofelvételt. Déri azt írja: „erről senkit nem tájékoztattam, hiszen úgy gondoltam, hogy az oknyomozó újságírás kimondatlan szabályai alapján ez rám és az újságírókra tartozik”. Állítja továbbá azt is, hogy a találkozókor nem tudta, hogy manipulált felvételről van szó, és a videóval kapcsolatban egyéb információi sem voltak.

Az MSZP elnöke szerda este elfogadta Déri lemondását.

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzott, hogy Gavra Gábor, a Hvg.hu akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni. Azonban a Hvg.hu-n este az üggyel kapcsolatban az jelent meg, hogy egy telefonos megkeresést követően Déritől október 17-én vett át egy adathordozót Gavra Gábor. A lap szerint a korábbi főszerkesztőnek nem volt tudomása arról, hogy a felvétel „manipuláció eredménye”. A köztévé esti híradójában az is elhangzott, hogy információik szerint a hamis bajai videó ügyében indított nyomozás során a rendőrség az MSZP-székház biztonsági kameráinak felvételeit is vizsgálja.

Megszólalt a hamisító

Kőrös Gusztáv Tibor, a DK solti kisebbségi önkormányzati képviselője, a videó egyik készítője kedden a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elmondta a sztoriját: „Amikor Király György megkért minket, hogy ezt az oktatófilmet játsszuk el, akkor arról beszélt, hogy amit a média akkor kihozott az első bajai választás után, az szerepeljen benne. Ami miatt a Kecskeméti Törvényszék megsemmisítette az eredményt – emlékeztetett újra az MSZP-s sporttagozati vezető útmutatásaira Kőrös.

Összevissza beszéltek a szocik

A Hvg.hu október 18-án tett közzé egy felvételt, amellyel az állítólagos bajai fideszes szavazatvásárlást akarták bizonyítani. Ehelyett azonban a rendőrség kiderítette: a felvételt megrendezték, két nappal a bajai időközi választás után készült, és a szocialista párt székházába szállították, csak utána kerülhetett a Hvg.hu-hoz. A szocialisták feljelentést tettek a rendőrségen, viszont hallgattak róla, hogy a birtokukban volt az anyag, és még az MSZP elnöke is a Hvg.hu-ra hivatkozva rukkolt elő vele sajtótájékoztatóján. A videót korábban hitelesnek beállító Hvg.hu főszerkesztőjeoktóber 23-án lemondott. Az üggyelkapcsolatban a rendőrség több embert kihallgatott, köztük Kőröst is.

A bajai videóhamisítási botránnyalkapcsolatban a szocialisták vezetője a Bajnaival kötött megállapodáskor még úgy nyilatkozott: egyetlen MSZP-s politikusnak sincs köze a videó elkészültéhez.

Kocsis Máté, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója bejelentette: a Fidesz válaszokat vár a DK-t vezető Gyurcsány Ferenctől a bajai választási videó ügyében, miután belekeveredett a párt egyik, azóta kizárt tagja is. A Fidesz szigorítaná a büntető törvénykönyvet (Btk.) az eset kapcsán, a parlamentnek beterjesztették azt a javaslatukat, amelynek célja, hogy ne fordulhasson elő újra a bajai videoügyhöz hasonló eset.

Forrás: Mno

21 hozzászólás “A Hvg.hu bevallotta, hogy ki adta át a felvételt” bejegyzésre

  1. ... Grün szerint:

    Amit eddig konkrétan tudunk az annyi, hogy semmi konkrétumot nem tudunk! 😛 😀
    .
    “Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket.”

  2. fghfjhgkjhk szerint:

    Első helyen a semmi, mindjárt fontosabb, mint a konzultáció? 😉

  3. Királyerdei szerint:

    Ühüm.

    “Déri Balázs szerda késő este azt közölte az MTI-vel, hogy október 17-én ő adta át a hvg.hu munkatársainak a bajai videófelvételt, amelyről senkit nem tájékoztatott, hiszen úgy gondolta, hogy az oknyomozó újságírás kimondatlan szabályai alapján ez rá és az újságírókra tartozik.
    „A találkozókor nem tudtam, hogy manipulált felvételről van szó, és a videóval kapcsolatban egyéb információim sem voltak. A mai nappal felajánlottam a lemondásomat a párt elnökének, melyet el is fogadott” – tette hozzá.

    Az M1 szerda esti Híradójában az hangzott el, hogy Gavra Gábor, a hírportál akkori főszerkesztője egy kollégájával személyesen ment be az MSZP-székházba a felvételért. Az M1 megkeresésére sem Gavra Gábor, sem Török Zsolt, az MSZP szóvivője nem kívánt reagálni.

    A hvg.hu szerda este közölte: szerkesztőségüket levélben értesítette a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, hogy rágalmazás vétségének gyanúja miatt büntető eljárást folytat ismeretlen tettes ellen a bajai videó ügyében. A főkapitányság bűnügyi osztálya egyben tájékoztatást kért arról, hogyan, mikor, milyen módon és ki által került a felvétel a szerkesztőség birtokába.

    A hvg.hu-ra október 18-án került fel egy videó, amelyről a rendőrségi nyomozás kiderítette, hogy hamisítvány, az azon szereplők megrendezett helyzetet játszottak el a megismételt bajai önkormányzatiképviselő-választás után. A videón egy közvetítő 200 ezer forintot ad át néhány helyi férfinak, és további pénzt és tűzifát ígér nekik, ha ők és családtagjaik is elmennek szavazni a bajai időközi választásra. A méltatlankodó férfiak többször is rákérdeznek, és a közvetítő megerősíti, hogy a pénzt Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje, illetve Zsigó Róbert, Baja polgármestere, a Fidesz szóvivője küldte.

    A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy héttel ezelőtt közölte, hogy a felvételt egy, a készítésekor is jelen lévő ember átadta egy ismerősének, aki egy további közreműködővel közösen elvitte a szocialista párt székházába, ahol két embernek adta át.”

    Semmi?

  4. Bugi szerint:

    Milyen párt az MSZP, ha hamisításban utaznak, a sajtósuk meg pornós?

  5. Gordon szerint:

    Lehet, hogy a beszélgetős rész után házi videót is készítettek a maszopos statisztákkal az etánsak… azt a kampány egy következő szakaszában vették volna elő???

    A bukott baloldal bármilyen aljasságra képes!

  6. ... Grün szerint:

    Bugi!
    Sokoldalú!
    Még néhány trafik, föld és egyéb mutyi kell és utolérik a fityeszt! 😛 😀

  7. felix szerint:

    Bugi!
    Bizony az MSZP.-ben, még olyan genya is akad aki hajlandó az informátorotok lenni.
    Ez van.

  8. Nagyapó szerint:

    A malacképű szóhazudó állandó zavarban van. Bármit “szóviv”, perceken belül kiderül, hogy megint hazudott.
    “Bizony az MSZP.-ben, még olyan genya is akad aki hajlandó az informátorotok lenni.”, írja 1/2 eszű1/2x. Téved a zmszpben van néhány egyenesgerincű és van rengeteg “genya”.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  9. Bugi szerint:

    Hát Félix, attól hogy az MSZP tele van börtöntöltelékekkel meg pornósokkal, még lehet ott olyan tisztességes ember, aki informálja a Fideszt.

  10. felix szerint:

    Akkor Magyarországon is van olyan tisztességes ember aki a maffiakormány tevékenységéről informálja a világot.
    Mert ugye a tisztesség az tisztesség.

  11. Tóth Mária szerint:

    A csa. 100 éve tartó mocskot, amit az mszmp előad/ott, bárkinek is nehéz lesz überelni!

  12. dehátmindzsidó szerint:

    déri balázs, gavra gábor , király györgy – teljesen véletlenül mindegyik zsidó…

  13. felix szerint:

    Azt a szádtól tudod?

  14. Tóth Mária szerint:

    dehát—: ugye nem csodálkozol, csak tényt közölsz! Mit várhat az ember lánya?

  15. fghfjhgkjhk szerint:

    Tóth Mária, Fidesz aktivista zsidózik?? Ez a jobboldal.
    Hol van Gordon, hogy szót emeljen?

  16. ... Grün szerint:

    fghfjhgkjhk
    “A svéd riportfilm a szélsőjobboldal, az antiszemitizmus és a homofóbia magyarországi térnyerésével foglalkozott, de a filozófus nem minősítette a magyar kormányt antiszemitának vagy diktatórikusnak, inkább a gyűlöletkeltő szólamok megtűréséről, valamint Orbán Viktor miniszterelnök “cimboráinak” különféle állami tisztségekre való kinevezéséről, egy “szűk hatalmi csoportról” beszélt.”
    .
    Honnan ez a nagy jobboldali zsidózó kedv?! 😛 😛
    .
    http://nepszava.hu/cikk/1001642-a-celpont-ismet-heller

  17. Nagy József szerint:

    A komcsik hazudnak éjjel és nappal,minden hullámhosszon.Soha ne higgyetek nekik!Bármikor rárontanak saját hazájukra,ha érdekeik így kívánják.Semmihez nem értenek,kontraszelektált banda.Lopnak,csalnak,hazudnak.Csak a nyomor és kilátástalanság van hatalomra kerülésük után.Soha ne szavazzatok rájuk!Egyszer csak megszabadulunk tőlük!Hajrá Magyarország,hajrá magyarok!

  18. felix szerint:

    Nagy József
    Aki nem Vitézi az kontra szelektált.

  19. felix szerint:

    fghfjhgkjhk.
    Gordon éppen két kézzel tolja be a nyelvét a………..be.

  20. […] néhány kirívó példát megemlítenék. A HVG annak ellenére tette ki annak idején a bajai választási álcsalás álvideóját, hogy a szerkesztőknek látniuk kellett, hogy hamis videóról van szó. Azt hitték belefér. Nem […]

Itt lehet hozzászólni !