Nő a Szabadkikötő konténerforgalma

Vg.hu

A folyvást bővülő konténerforgalom kiszolgálására egy hektárral bővíti konténerterminálját a csepeli szabadkikötő üzemeltetését 75 évre elnyert vállalat. A cég az egy évtizedre igért 13,5 milliárd forintos fejlesztés kétharmadát már teljesítette.

Félmilliárdos költséggel 10 ezer négyzetméterrel bővíti konténerterminálját a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. mivel a jelenlegi 80 ezer négyzetméternyi terület már kicsinek bizonyult. A fenti összegből ugyanakkor felépül egy 600 négyzetméteres irodaépület is, amelybe a jövő év első negyedében költözhet be a konténerterminál üzemeltetője, a Mahart Container Center Kft. A csepeli konténerterminál bővítése azért is komoly beruházást igénylő munka, mert az előírások szerint a betonnak száztonnás terhelést kell elbírnia. Ezért az akár 30-40 tonnás konténereket is mozgató óriástargonca alá félméteres betonalapot kell építeni. A szabadkikötőbe – ahol egyszerre 18 hajó rakodhat – túlnyomórészt vasúton érkező szállítmányok részben közúton, részben vízi úton folytatják útjukat célállomásaikra.

A kikötőben tavasszal fejeződött be annak a csepeli szennyvíztisztítóba vezető szennyvízcsatorna fővezetéknek a fektetése, amelyhez a későbbiekben készülnek el a telephely leágazásai. Ezt megelőzően, négy éve, két, egyenként 1,5 milliárd forint értékű uniós pályázaton nyert el támogatást az összesen 156 hektáros terület gazdája, az állami tulajdonban lévő Mahart-Szabadkikötő Zrt.

Az egyik pályázat a kamionok hajókra való fel- és lehajtását szolgáló komplett ro-ro kikötő építését támogatta. A kivitelezés során egyebek között több mint százezer köbméter földdel töltötték föl a kettes kikötőmedence befejezetlen végét. A ro-ro kikötőben jobbára az exportra kerülő SUZUKI autókat hajózzák be Csepelen, ahova ugyanakkor mezőgazdasági nehézgépek érkeznek vízi úton.

A másik pályázat a két kikötőmedence teljes kotrására, lőszer-mentesítésére, partfalépítésére, valamint a belső vasúti hálózat bővítésére vonatkozott. A 84 éves csepeli szabadkikötőben 15 kilométernyi iparvágány van. A vasúti pályaépítés révén a konténerterminált – amelynek forgalma a válság kitörését követően is emelkedett – jobban ki tudják használni.

A Mahart-Szabadkikötő Zrt. tulajdonában van a 156 hektáros földterület, míg az azt üzemeltetető, és az üzemeltetetői jogot 2005-ben 75 évre elnyert Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt.-t hat éve privatizálták. A társaságot az új tulajdonosi csoport, a Multicont Terminál Szolgáltató Kft.–Erdért Zrt. konzorciuma 2006 augusztusában vette át.
A BSZL privatizációs szerződésében a kikötő területének, infrastruktúrájának, valamint épületeinek és raktárainak üzemeltetési és haszonélvezeti jogát kapta meg, ugyanakkor a befektetői csoporthoz kerültek a kikötői daruk, az emelőgépek és berendezések, valamint a kikötői leányvállalatok üzletrészei. Ezek közül a regensburgi Preymesser Beteiligungs GmbH tulajdonában volt, és a BSZL-től már 2006-ban megvásárolta a Ferroport Fedett Átrakó és Raktározó Kft.-t, a Mahart Container Center Kft.-t pedig néhány éve a Multicont Terminál Szolgáltató Kft. tulajdonában van. Így a BSZL kezében csak a Gabonatárház Kft. maradt, amely az uszályok ki- és berakodását, valamint az ömlesztett áruk kezelését végzi.

Forrás: Vg.hu

5 hozzászólás “Nő a Szabadkikötő konténerforgalma” bejegyzésre

  1. mind_the_gap szerint:

    Több konténer, több vonat.
    Egy ötlet ha már nem sikerült úgy elkerülő utat építeni, hogy elkerülje a vonatot (illetve egy ötlet, amíg el nem készül normálisan az elkerülő út):
    A Soroksári – Kvassay valamint a Kossuth – Corvin kereszteződéshez lehetne telepíteni egy információs táblát, amin kiírják, hogy vonat áthaladás várható 10 percen belül vagy ilyesmi. Így az autósnak van esélye, hogy ne várakozzon negyed órát feleslegesen..

  2. felix szerint:

    Nem kell semmit sem tenni, mert a kormány elveszi Csepeltől a kikötőt, szemétláda/nagyapó/ nagy örömére.

  3. spectator szerint:

    felix ne baromkodj ! Viselkedj kultúráltan ! Így is kifejtheted véleményedet !
    A kereszteződést a fejlesztő cég költségére át kellene építeni kétszintesre.

  4. xy szerint:

    nekem is az jutott eszembe, hogy ennek most örüljünk? sok a vonat is, meg a kamion még több. elég durván kanyarodnak ki a petróleum vagy milyen utcából, többször nem adták meg az elsőbbséget sem (bringával jöttem).

    Ha fejlesztenék a rávezető utakat (akár a 2 szintes kereszteződést kiperkálnák), akkor tapsolhatunk, ha szétbarmoláják a meglévő utakat, annak nem annyira..

    az elvtársak amúgy nem érzik úgy, hogy ma (okt 31.) valamit nyilatkozni kellene a gerincútról?

  5. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x! Mióta Csepelé a Szabadkikötő??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

Itt lehet hozzászólni !