2012. május havi archívum

Megmentették az iskolát, amit nem is akartak bezárni

2012. május 24. csütörtök

Csepel.info

1929 aláírással alátámasztott petíciót nyújtottak be csütörtökön a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola bezárása ellen, csakhogy az iskolát az önkormányzat nem is akarta bezárni. A gordiuszi csomót Németh Szilárd polgármester egyszerűen vágta át: az alpolgármesterekkel és a teljes Fidesz-frakcióval együtt aláírták a petíciót.

A zeneiskola önkormányzati fenntartásának és támogatásának folytatására már tavaly decemberben ígéretet tett a csepeli polgármester, aki a csütörtöki önkormányzati ülésre is ennek megfelelő javaslatot terjesztett be. Ez a javaslat az interneten is elérhető volt, és iskolabezárásról szó sem volt benne. A Csepel.info úgy tudja, hogy a csütörtökön leváltott igazgatónőhöz kötődő valóságos rémhír-kommandó terjesztette heteken keresztül az iskolabezárás hamis hírét. (tovább…)

Motorosbaleset a McDonald’snál

2012. május 24. csütörtök

Csepel.info

Egy korábbi baleset fotója, a mostani helyszín közelében

Csütörtök reggel hét óra körül motorosbaleset történt a csepeli Mcdonaldsnál – értesítette lapunkat az egyik olvasónk.

Olvasónk elmondta, hogy ő már csak a helyszínelést látta, de az úton még ott feküdt a gépjármű. A motor mellett nem volt ott a gazdája, így gyanítható, hogy a baleset személyi sérüléssel járt együtt – tette hozzá. Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumban!

Prostituáltakkal és kenőpénzzel szerzett üzletet a reptéri taxis cég

2012. május 24. csütörtök

MTI, Index, TV2 Tények

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének – értesült az MTI Hírcentrum.

Az m1 szerda esti hírműsora úgy értesült, hogy az örömlányok egy budai hotelban szórakoztatták a Budapest Airport (BA) két vezetőjét 2009 nyarán, a prostituáltakat Veres István rendelte meg. (tovább…)

Aggódva nézik az árfolyamot – Tények-riport

2012. május 24. csütörtök

TV2 Tények

Átlépte a lélektani határnak nevezett 300 forintot az euro árfolyama. A tegnap esti görög bejelentés miatt – miszerint gondolkodtak az eurózónából való kilépésen – zuhantak a tőzsdék egész Európában.

A kilépést mára cáfolták. Egy budapesti utazási irodában azt mondták, hogy nem csökkent az érdeklődés a külföldi utak iránt, sőt, Görögország továbbra is nagyon népszerű úticél, pedig az ottani szállások, vagy szervezett utak nem lettek olcsóbbak a válság miatt.

A Munkásotthon kulturális ajánlata

2012. május 23. szerda

Csepel.info

csepel.info

300 csepeli átfogó szűrővizsgálata

2012. május 23. szerda

Csepel.hu

2012. május 26-án délelőtt a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat mögötti parkolóban (Görgey tér 8.) 300 csepeli polgár átfogó egészség szűrésére kerül sor egy Európai Unió által támogatott program és a rendelőintézet együttműködése kapcsán, a csepeli önkormányzat szervezésében.

A szűrőprogram idején a szakorvosi rendelő I. emeletén 9 – 12 óra között különböző, érdeklődésre számot tartó egészségügyi témában tartanak tájékoztató, felvilágosító előadásokat. Lesz mammográfia és hasi ultrahang vizsgálat is. (tovább…)

Fegyveres bűnözőket fogott el a Terrorelhárítási Központ

2012. május 23. szerda

Egy szigetszentmiklósi ház fegyveres megtámadása is a bűnlajstromukon volt

MTI, Blikk, Csepel.info

A kép csak illusztráció!

Összehangolt akció keretében egy hattagú bűnözőcsoport négy tagját fogták el négy helyszínen kedd hajnalban a TEK munkatársai. Ötödik társuk később önként jelentkezett.

A rendőrség körözi a csapat hatodik tagját, a budapesti Guba Zsigmondot, aki mindkét cselekménynél jelen volt. Zsarolás, illetve egy szigetszentmiklósi ház fegyveres megtámadása volt a banda bűnlajstromán.

blikk.hu

Vasútrajongók figyelmébe ajánljuk I.: Herkulespótló Nohab Csepelen

2012. május 23. szerda

IHO.hu, Csepel.info

Ferencvárosi körüljárás után irány Csepel. A gerincút jelenleg csatatérre emlékeztető csomópontján készül áthaladni a szerelvény (Fotók: Vörös Attila)

Nagy útra indult a Kárpát Vasút Nohabja hétfőn, a fekve maradt metranszos Herkules helyett ő hozta fel a Szabadkikötőbe tartó konténervonatot Hodošról.

Írhatnánk azt is: a Kárpát Vasút Nohabja mentette meg a koperi konténerforgalmat. A vasárnap hajnalban a közös szlovén-magyar határállomásról, Hodošról (Őrihodosról) induló 42080-as, csepeli Szabadkikötőbe tartó konténervonat élén még Szlovéniában fekve maradt a Metrans 761 003-as Herkulese. (tovább…)

Szakmai nap a kullancsok elleni védekezésről

2012. május 23. szerda

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat szervezésében nyilvános szakmai napot tartottak a kullancsok által terjesztett betegségek elleni védekezésről május 22-én az Ifjúsági Táborban.

Az eseményt Kanyik Csaba, a Szociális és Egészségügyi Ágazat vezetője nyitotta meg. A tájékoztatás fontosságát kihangsúlyozva elmondta, az ismeretátadás a legfontosabb feladat e téren jelenleg. Ezt követően a szakmai előadásokat dr. Póta György gyermekorvos, dr. Egedi György neurológus szakorvos és dr. Nándorfi Zoltán állatorvos tartották. (tovább…)

CSDSE Kézisuli Kupa: összetett bajnok a Kazinczy

2012. május 23. szerda

Csepel.hu

Cseppet sem szokatlan módon gyerekzsivajtól volt hangos a Nagy Imre ÁMK tornaterme május 22-én délután, ami ez esetben azt jelentette, hogy megkezdődtek a Csepel Diáksport Egyesület (CSDSE), Kézisuli Kupa 2011-12 –es szezon, tavaszi fordulójának mérkőzései.

A teremben két korcsoportban mérkőztek az alsó tagozatosok, zsámolylabda és szivacskézilabda „szakágakban”, ami remekül készíti fel ezen korosztályokat a későbbi kézilabda alapjaira. A legkisebbek (1-2. osztályosok) csapataiban lányok és fiúk vegyesen küzdöttek egy-egy csapatban a sikerekért, míg a nagyobbaknál (3-4. osztály) már külön csapatokban léptek pályára a kerületi iskolák képviselői. (tovább…)