Motorosbaleset a McDonald’snál

Csepel.info

Egy korábbi baleset fotója, a mostani helyszín közelében

Csütörtök reggel hét óra körül motorosbaleset történt a csepeli Mcdonaldsnál – értesítette lapunkat az egyik olvasónk.

Olvasónk elmondta, hogy ő már csak a helyszínelést látta, de az úton még ott feküdt a gépjármű. A motor mellett nem volt ott a gazdája, így gyanítható, hogy a baleset személyi sérüléssel járt együtt – tette hozzá. Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumban!

12 hozzászólás “Motorosbaleset a McDonald’snál” bejegyzésre

  1. Té-Gé szerint:

    “de az úton még ott feküdt a gépjármű”

    A motor meg ott állt mellette? 😀

  2. Jeniszej szerint:

    Azt mondja a Faterom, hogy a motorosokat csak jól látható biztonsági öltözetben engedné közlekedni az utakon
    Egyszerűen a nagy sebességgel cikázó motorosokat nem lehet észrevenni az utakon.

  3. Jeniszej szerint:

    Bizonyított tény, hogy az aszfalt szürke, fekete színű járműveket többszőr éri baleset, mint az élénk színűeket. A fekete bőr ruha nincs előnyére a motorosoknak – a láthatóság szempontjából.

  4. földhözragadva szerint:

    Főleg, ha az álló sor mellett egy motoros halad, a kihajtó opeles meg nem vette észre…

  5. Böbe a mészáros szerint:

    Végre csend honol! Nagyot koppant azután elhallgatott. Ámen!

  6. Jeniszej szerint:

    “Egy korábbi baleset fotója, a mostani helyszín közelében”
    😀

  7. lolka szerint:

    Jeniszej szerint:
    2012. május 24., csütörtök – 16:49
    -talán ezért előírás a motorkerékpáron közlekedőnek a tompított fényszóró használata, lakott területen is…

  8. Jeniszej szerint:

    lolka szerint:
    Ha valami, vagy valaki jobban látszódik az nem baj!
    Nekem ez a véleményem. Elég nehéz a nagy sebességgel közlekedő cikázó, bujkáló motorosokat észre venni.
    Én a motoron is láthatósági sárga ruhát viselnék. – elsősorban saját és mások érdekében. Bólogat, – helyeslően a Faterom is.
    🙂

  9. Jeniszej szerint:

    Nem véletlen a motoros városi közlekedésnél a KRESZ rendelkezése.

  10. Schneider Ádám szerint:

    “Azt mondja a Faterom, hogy a motorosokat csak jól látható biztonsági öltözetben engedné közlekedni az utakon”
    vihet szárnyas dildót is a fején, akkor s veszik észre. villamosnak is nekimennek, pedig az se kicsi.

  11. Lógás Hugó szerint:

    Észrevették egymást, csak mind a ketten előzékenyek akartak lenni egymással. Integettek egymásnak hogy ki menjen előbb,majd sajnos egyszerre elindultak. A motoros járt rosszul mivel szilánkosra tört a lába……………

  12. Piroska szerint:

    Hozzátennék pár szót:
    Női motoros vagyok, normál túramotoron közlekedem biztonságos (nem lassú és nem gyors) sebességgel az utakon.
    A kabátom piros-szürke, a motorom piros. Ennyit a fekete bőrruháról.
    Amúgy nem segít semmilyen láthatósági mellény se, ha az autósok nem tudnak vezetni.

    A múlt héten 3x volt halálközeli élményem: záróvonalon, index nélkül, bárminemű tükörhasználat nélkül kanyarodtak be elém, toltak le autópályán, főúton, férfi és női autós sofőrök.
    Autót is vezetek, csak én használom a 3 tükröt, és nem pöckölöm a motorosokat az utakon szándékosan sem csak azért, mert ők gyorsabbak. Mi több: lehúzódok ha el akarnak menni.. NEM FÁJ.
    Mindenkinek jogában áll két kerékre ülni, nem muszáj autóban küszködni – ezért változtatták meg a KRESZBEN, hogy B kat.-val is lehet vezetni 125 cc motort, robogót. Ha olyan tájékozottak vagytok a KRESZ-ben, biztos ezt is tudjátok…
    Jó volna, ha némi közlekedési kultúra elkezdene kialakulni az országban, különben elég halálos vége lesz…
    Info, ha nem tudná valaki: a balesetek 90%-a, amelyben motoros érintett, AUTÓSOK HIBÁZTAK! ENnek ellenére motorosok haltak meg… Példa kell? Lengyelországi tragédia mond valamit?…hmmmm???

    A morbid humorról pedig, amit itt olvastam, az a véleményem, hogy mindenki tartsa meg magának.
    És te, vicces gyerek, emberéletről humorizáltál, eljutott a tudatodig????

    “Végre csend honol! Nagyot koppant azután elhallgatott. Ámen!” – EZ beteg…

    Köszönöm, hogy elmondhattam a véleményemet, remélem páran átgondolják majd, mi is a LÉNYEG.

Itt lehet hozzászólni !