Megmentették az iskolát, amit nem is akartak bezárni

Csepel.info

1929 aláírással alátámasztott petíciót nyújtottak be csütörtökön a csepeli Fasang Árpád Zeneiskola bezárása ellen, csakhogy az iskolát az önkormányzat nem is akarta bezárni. A gordiuszi csomót Németh Szilárd polgármester egyszerűen vágta át: az alpolgármesterekkel és a teljes Fidesz-frakcióval együtt aláírták a petíciót.

A zeneiskola önkormányzati fenntartásának és támogatásának folytatására már tavaly decemberben ígéretet tett a csepeli polgármester, aki a csütörtöki önkormányzati ülésre is ennek megfelelő javaslatot terjesztett be. Ez a javaslat az interneten is elérhető volt, és iskolabezárásról szó sem volt benne. A Csepel.info úgy tudja, hogy a csütörtökön leváltott igazgatónőhöz kötődő valóságos rémhír-kommandó terjesztette heteken keresztül az iskolabezárás hamis hírét.

Évi 50 millió volt a tét: nem kapott újra bizalmat az igazgató

Két zeneiskola működik Csepelen, de csak az egyik önkormányzati fenntartású. A fenntartónak azonban feltűnt, hogy a Fasang Árpád Zeneiskola működtetése sokkal többe kerül, mint más iskolák vagy zeneiskolák esetében. 2012 elején emiatt kezdődött meg az intézmény átvilágítása, ami februárban fejeződött be. Mint kiderült, az iskola költségeinek 90%-a a személyi ráfordításokból áll, de ezek jelentős része erősen megkérdőjelezhető. A megállapítások között van, hogy az iskolai vezetés a fizetésén felül igen jól keresett a megmagyarázhatatlanul magas túlóra-díjakból. Úgy tudjuk, hogy az igazgatónő például a heti két órája mellett hat óra túlórát végzett, de emellett kórus-korrepetícióért még számlázott is az önkormányzatnak. A súlyos aránytalanságot jól mutatja, hogy az 57 fős tanári kar túlóra-díjának 40%-át a háromfős vezetés vette fel.

A változásokat és a költségcsökkentést ezek után érthető okokból erősen ellenző iskolai vezetés és támogatóik olyan eszközökkel lobbiztak az iskolai vezetés mellett és az önkormányzat ellen, amely sokak szerint már túllépett a törvényes iskolai működés határain. Emiatt az önkormányzat fegyelmi eljárást is indított az igazgatónő ellen – az eljárás még nem ért a végére.

Az önkormányzat szerint részben az indokolatlanul magas személyi kiadások – és még jó néhány más anomália – miatt az iskola körülbelül 50 millió forinttal kerül többe évente, mint ahogy az indokolható volna. Mindezek után nem meglepő, hogy az igazgatónő újraválasztását csepeli önkormányzat képviselő testülete nem támogatta.

Csepel.info

55 hozzászólás “Megmentették az iskolát, amit nem is akartak bezárni” bejegyzésre

  1. Té-Gé szerint:

    “az alpolgármesterekkel és a teljes Fidesz-frakcióval együtt aláírták a petíciót.”
    Ezen sor a híradásokból kimaradt. 🙂

  2. Vátesz szerint:

    Felelősen bánnak a csepeliek adóforintjaival! Vége a Tóth korszaknak!

  3. csaba péter szerint:

    aha:

  4. Bugi szerint:

    Mekkora hazug parasztok a komcsik.

  5. robi szerint:

    Megint egy kamu cikk.

    Egyes képviselők- akik azt sem tudják, mire esküdtek fel- képtelenek voltak magukba tartani az ülésen hallottakat és kifecsegték arájuk bízott információkat.
    Elindult a lavina. A vizsgálat befejezése előtt a droidok megint tolvaj komcsizásba csaptak át. A mocskolódás mellett, nem emlékszem bizonyítékokra.
    Ha volt ilyen, elnézést.

    A cikk csúcsa: “A súlyos aránytalanságot jól mutatja, hogy az 57 fős tanári kar túlóra-díjának 40%-át a háromfős vezetés vette fel.”

    Hány olyan állami, önkormányzati munkahely van ma, ahol az összes béren felüli mellékest a csúcson lévők veszik fel?

    Egy sem? Na ne.

  6. Manitu szerint:

    Milyen mélyre süllyed az olyan, aki a pénze miatt azt terjeszti el, hogy az iskolát bezárják? Ugyebár senki nem cáfolta, hogy ez is ő volt: http://csepel.info/?p=19530

  7. Manitu szerint:

    “A Csepel.info úgy tudja, hogy a csütörtökön leváltott igazgatónőhöz kötődő valóságos rémhír-kommandó terjesztette heteken keresztül az iskolabezárás hamis hírét.”

    No comment. Amúgy nem is lehet 1929 aláírást gyűjteni úgy, hogy az iskolai vezetés őszintén megmondja, hogy nem is igaz az iskolabezárás híre. El tudom képzelni hogyan hergelték, ijesztgették a gyerekeket és a szülőket. Az ember gyomra felfordul.

  8. Té-Gé szerint:

    Ha megmondja, hogy nem igaz a bezárás, akkor értelem szerű az, hogy a bezárás ellen nem tud 1929 aláírást gyűjteni! Ezt átgondoltan megírtad. 😀

  9. Manitu szerint:

    Mi az amit nem értesz? Ha az igazgatónő és a tanárok tudják, hogy nincs iskolabezárási terv, akkor miért gyűjtenek mégis az iskolabezárás ellen aláírásokat? Szerinted tisztességes tanár vagy igazgatónő az olyan, aki nem szól, hogy gyerekek, hát senki nem akarja bezárni az iskolát? Tisztességes az olyan ember, aki hagyja, hogy gyerekek és szülők éljenek hónapokig totális hazugságban? Milyen ember, milyen pedagógus az ilyen?

    Jelentkezzen már légyszi, aki azt állítja, hogy az igazgatónő erről sem tudott! Mert ugye volt vita, hogy egy szegény intézményvezető nem tudhatta, hogy 12 millát jogcím nélkül vitt haza, amikor naponta dolgozott a bértáblával, tehát ismernie kellett a bértáblát. Létezhet olyan, hogy egy intézményvezetőnek gőze sincs arról, hogy közel kétezer aláírást gyűjtenek össze az intézményében? Szerintem nem. Vagy ha mégis, akkor az az intézményvezető már csak azért is alkalmatlan vezetőnek, mert azt sem tudja, hogy mi történik az iskolában.

  10. angel szerint:

    Nagy mókamster írta ezt a cikket. De hát gondolom nem volt mese, kiadták neki, hogy mi a feladat.

  11. Jeniszej szerint:

    “Megmentették az iskolát, amit nem is akartak bezárni”
    )))))) 😀 (((((

  12. Vátesz szerint:

    A nómenklatúra foggal-körömmel védi az érdekeit! Ezt bizonyítja a csepelinfó történetében páratlan sokaságú hozzászólás egy bizonyos cikkhez!
    “Felülvizsgált intézményvezetői besorolás
    péntek, május 4th, 2012 284 hozzászólás”

    Robi: “Hány olyan állami, önkormányzati munkahely van ma, ahol az összes béren felüli mellékest a csúcson lévők veszik fel?”

    Vannak persze, ahol még a komcsikat nem váltotta le a Fidesz! Remélem nemsokáig!
    A magyar lélektől idegen kozmopolita eszmét gyökerestől ki kell írtani, hogy a métely mégegyszer ne üthesse fel a fejét!
    A libsik vizionálják a várjobbágyokat meg az egyéb módon függőbe hozott népet, pedig ez kell a magyarnak, a jó gondoskodó feudalizmus, ahol megmondják mit kell tenni és gondoskodnak a mindennapi betevőről is! Igen, a földesurak gondoskodtak éhínség esetén is az egész faluról, nem úgy mint a mocskos, idegenszívű népnyúzó kapitalisták, akik bárkit kivágnak éhezni az utcára. Ezt a mocskos bandát kell eltakarítani a hatalom közeléből, elvágni állami javakhoz való hozzáféréstől, hátha majd észreveszik, hogy feleslegesek itt! A magyar nép sokkal boldogabb volt mielőtt megismerte volna a fajzatjukat! Vigyék magukkal az általuk preferált egyéb élősködöket is!

  13. lb szerint:

    Bugi!

    Azt írod: “Mekkora hazug parasztok a komcsik.”
    Ez is a korlátoltságodat bizonyítja!
    Én, akinek a nagyszülei “parasztok” voltak, az ő nevükben is kikérem magamnak, hogy így beszélj azokról, akik megtermelik a napi betevődet!

  14. lb szerint:

    Most akkor aug. 1-től ki az iskola igazgatója?

  15. karma szerint:

    Mivel a link miatt / szerintem / “A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik” ezért leírom még egyszer link nélkül:
    Ideiglenesen nevezték ki az egyik helyettest..hogy melyiket csak tippelni tudok. Szerintem Posztósné Kozma Anikót. Holló Gyulát alig hinném:DDD
    Új pályázat lesz ha jól olvastam.
    Fegyelmi eljárás pedig a hírekkel ellentétben folytatódik.

  16. admin szerint:

    “Emiatt az önkormányzat fegyelmi eljárást is indított az igazgatónő ellen – az eljárás még nem ért a végére.”

    Mi biztosan nem írtunk olyat, hogy a fegyelmi vizsgálat lezárult.

  17. karma szerint:

    admin!
    Ezt én nem is állítottam:)
    A facebookon illetve a másik fórumon olvastam, hogy előterjesztés volt arra vonatkozóan, hogy lezáruljon az eljárás.

  18. lb szerint:

    karma!

    Azt hallottam, hogy az “általános helyettest” bízták meg az iskola vezetésével.
    De hogy kettejük közül melyikük az általános, azt nem tudom.

    A hatályos jogszabályok szerint max. 1 évre bízhatták meg, és új pályázatot kell kiírni.
    Mindenesetre kezdhettek keresni egy olyan jelöltet, aki megfelel a törvényi feltételeknek és a szülők/tanárok is elfogadják.
    Ha jól tudom, se Posztósnénak, se Holló Gyulának nincs meg a közoktatásvezetői vizsgája, így nem indulhatnak az új pályázaton.

  19. lb szerint:

    Vátesz!

    Ennek semmi köze az állítólagos nómenklatúrához. Nem olyan fontos ez a poszt!
    Viszont könnyen a csepeli Fidesz galvániszap ügyévé válhat!

  20. Sobri szerint:

    Dicsőítsük a “hős” sült vér zabáló disznófejű nagyurat:

    “…a polgármester által jegyzett előterjesztésben még az szerepelt, hogy az igazgatóasszonnyal szemben megszüntetik a fegyelmi eljárást.”

    Ó milyen nagylelkű a hájas disznó.

    Ám kurtizánjai 7 igen, 14 nem szavazattal, tartózkodás nélkül – elutasította a „nagylelkű” polgármesteri felmentő javaslatot.

    Ez valószínűleg senki nem látja át,hogy milyen nagylelkű is Csepel disznófejű nagyura.

  21. Mr. Gabee szerint:

    Karma: az előterjesztésben valóban benne volt az hogy felmentik, de infomációim szerint fogadták el az előterjesztést.

  22. Manitu szerint:

    LB: Vátesznek nagyon is igaza van. Szerinted minden véletlenül zajlott? Véletlen a 16 évig folyósított sztárgázsi, ami jog szerint nem illette volna, véletlenül nézték el, hogy ebben az iskolában évi 50 millió forinttal magasabbak a személyi kiadások, mint lehetne?

    Ugyan már!

    Ekkora véletlenek nincsenek. Ez az iskola nem csak abban hasonlított az MSZP-s önkormányzatra, hogy a vezetők imádják az extra magas fizetést. Az egész mentalitás, a sunyiság, ahogy átverték a saját diákjaikat és a szülőket az iskolabezárás hamis hírével…

    Színtiszta szoci stílus!

  23. Vátesz szerint:

    Sobri helyében, ha ismerte az előző tizenhat évben regnáló csepeli vezetést, akkor mélyen hallgatnék a “kurtizánokról”! 😀

  24. Vátesz szerint:

    Lb! “Nem olyan fontos ez a poszt!
    Viszont könnyen a csepeli Fidesz galvániszap ügyévé válhat!”

    A fideszesek még jóindulatúak is, mert nem nagyon kapargattak a felelősök után, hová dőlt kifelé a pénz! Jól papíroztak az elvtársak, mert nem tudta meg a mostani vezetés, hogy vette fel a Stratégiai Tanácsadó Testület két tagja, Glatz Ferenc és Medgyessy Péter a nekik járó honoráriumot a magvas tanácsaik után! Ahogy a BKV bukott vezetője Kocsis István mondta még paksi atomerőmű vezetőjeként, hogy Medgyessy Péter szóban adta neki a tanácsokat. Szegénynek élnie kellett valamiből 1998 és 2002 között is, kár hogy a Fidesz akkor nem takarította ki a hornista klientúrát!
    Jó hogy nem vagyok csepeli vezető, mert aki nem tenné le az esküt a Szentkoronára, az repülne! Meg aki nem a magyar kultúrát preferálná az oktatásügyben! Nem ír sztepptáncot tanulnának, hanem magyar néptáncot! Csak a nemzeti kisebbségeknek engedném meg, hogy a sajátjukat táncolják, ott is kizárólag mindenki a sajátját! Nem kell a multikulti!

  25. lb szerint:

    Manitu!

    Semmi sem zajlott véletlenül, és az is igaz, hogy Miskolciné az egyik leghűségesebb ….nyalója volt Zanatinak. Többek között, ezért is írtam korábban, hogy mennie kell!

    De mindez nem indokolja azt a hadjáratot, amit erre hivatkozva az iskola ellen folytattatok (folytattok?). Mindenki tudta, hogy Miskolciné megbízatása idén nyáron lejár, és az is valószínű volt, hogy a jelenlegi önkormányzat nem fogja támogatni, amennyiben újra pályázik. Ezért érthetetlen számomra, hogy miért kellett először tavaly ősszel felhergelni a szülőket, hogy meg akarjátok szüntetni a Fasangot. Majd mikor ez nem sikerült, Baloghot elindítani egy olyan pályázattal, amit nem ő írt. Majd mikor ez is megbukott, miért kellett össztüzet zúdítani Miskolcinéra?

    A támadott személy mindig szimpátiát ébreszt a kivülállókban. Baklövések sorozata kíséri az egész “ügyet”! 🙁

    Ha nem erőből akartátok volna átnyomni Miskolciné leváltását, megalázását, akkor most nem erről szólna a vita, mivel nem lenne téma. Nem állna Miskolciné mögött egy csoport, nem szerveződött volna mellette (és így ellenetek) egy civil ellenállás. Ezért írtam korábban, hogy könnyen ez lehet a ti galvániszap ügyetek!

  26. ebihal szerint:

    Nem ismerem az iskola dolgait, amit tudok az, az itt olvasottakból tevődik össze.
    Azt viszont, hogy az igazgató és klikkje hónapokig félelemben tartotta volna a
    szülőket és a gyerekeket , mint ahogy Manitu állítja, hülyeségnek tartom. És pedig,
    azért, mert minden iskolában van olyan tanár, nevelő, aki nem szimpatizál az
    aktuális vezetéssel, és ők biztos cáfolták volna a rémhíreket.

  27. karma szerint:

    lb!
    Kezdhetnek maximum keresni, mert mint ahogy elmondtam nekem már semmi közöm az iskolához…hála égnek!! ( Sikerült elérni ezt az érzést nálam 15 év alatt )
    De tudomásom szerint nincs olyan ember aki rendelkezik a 2 éves vezetőképzővel, maximum olyan aki a rövidebb, vezetőképző tanfolyamot végezte el pedagógus továbbképzés keretein belül…
    A facebook csoport nem azért jött létre, hogy Miskolcinét “mentse”, hanem azért, hogy a zeneiskolát..vagy már nevet változtattak??
    Nem hinném..

  28. robi szerint:

    Vátesz!

    Akik a tolvajokat futni hagyják és helyettük a csóringereken vasalják be az ellopott milliárdokat, azok nem jóindulatúak, hanem jellemtelen, gyáva alakok.
    Felmérik, hogy kiknek a leggyengébb az érdekérvényesítő képessége és azokon verik el a port.

    A nagy halak meg élik világukat és röhögnek markukba.

  29. cico szerint:

    P.Kozma szerintem még rosszabb lesz, mit Miskolciné?
    Miskolcinének egy nagy baja volt amellett, hogy szerette a pénzt, rossz tanácsadókat alkalmazott.
    P. Kozma Anikó új igazgatóként a lehető legrosszabb választás volt a városvezetők részéről.
    Ismerem jól!
    Brutálisan buta és rosszindulatú.
    Eddig is ő volt az, aki szervezkedett az iskolában.
    Ha a Fasangnak bedől azt neki köszönhető majd.

  30. Klapanciusz szerint:

    Ib ismét tökéletesen fogalmazta meg a történet lényegi részét.

  31. Zoltán szerint:

    „Nagy Szilveszter”
    Kozma Anikó személye, számunkra megfelelő garanciát nyújt arra, hogy a zeneiskola szellemisége tovább viszi a Miskolczi Józsefné által megteremtett és híven képviselt hagyományokat, értékeket.

    Tehát:
    1. Lehet valótlant állítani.
    2. Át kell vágni a munkáltatót.
    3. Gyerekektől pénzt kell beszedni saját részre. (Kakaó koncert)
    4. Túlóra pénzel manipulálni, lehet.
    5. Költségvetést lehet manipulálni.
    6. Diplomákkal lehet csalni.
    7. Titulusokat lehet venni.(Zongoraművész)
    8. Csoportos órákkal lehet kamuzni.
    9. Zongorát ellehet lopni a Mórából.
    10. Stb………..

    Ez mind garancia. Kozma Anikó ezt vigye tovább és akkor minden rendben lesz az Elvtársaknál.

  32. karma szerint:

    Cico!
    Te nagyon képben vagy:))))
    Nem is tudom hogy került Ő egyáltalán az igazgató helyettesi székbe:))))))

    de úgy tudom ez csak átmeneti kinevezés!

  33. Józsa Norbert szerint:

    Posztós Kozma Anikó diplomája nem megfelelő!
    Az Ő besorolását is meglehet nézni!! Csodát fognak látni!!
    Milyen végzettsége van, és milyen kategóriába van kinevezve?
    Főiskolát vagy Egyetemet végzettsége van?
    Mi után kapja a fizetését?
    Ugyan úgy rossz kategóriába van kinevezve, mint volt főnöke Miskolciné!!

  34. Győző szerint:

    Posztós Kozma Anikónak, nincs végzettsége az iskolavezetéshez, és nincs szakirányú végzettsége jelenleg oktatott tantárgyhoz!

  35. lb szerint:

    “Kedves” Józsa Norbert!

    Szerintem már megnézték, és ha valóban őt nevezik ki, akkor újra be fogják sorolni.
    Másrészről úgy hallottam, hogy Konzervatóriumot végzett, azaz EGYETEMI végzettsége van. Akár elhiszed, akár nem.
    Végezetül: Most végzi a közoktatás-vezetői képzést a Műegyetemen.

    Tudod, mielőtt fikázol és “véleményt” nyilvánítasz, érdemes tájékozódni, különben könnyen magadról állítasz ki bizonyítványt.

  36. Thomas_t szerint:

    Kedves Mindenki!

    Lehet bármit beszélni és lehet természetesen mellébeszélni is. Lehet hangulatot szítani embereket méltóságukban név nélkül sértegetni. Lehet Balogh urat sározni és Miskolcinét dicsérni. Egy a lényeg a szakmai tudás és az, amit az asztalra a két vezető letett.
    Ki mit tett le az asztalra és mi a különbség a két vezető között?

    Miskolci Józsefné igazgató:
    1.Koncertet külön pénzért volt hajlandó konferálni.
    2.Mindenkit átvert diplomájával.
    3.Hazudott és magának osztotta a túlóra pénz.
    4.Húsz év alatt nem pályázott, nem fejlesztett és külső forrást nem hozott be az iskolába. Gazdaságilag nehéz helyzetbe hozta az Önkormányzatot és a zeneiskolát.
    5.100 millió Ft közpénz vitt el éves viszonylatba.
    6.Munkáltatójával nem tudott két év alatt egyetlen értelmes szót sem váltani.
    7.Az állami iskolát saját tulajdonaként kezelte.
    8.Félrevezette a tanárokat, szülőket és a gyerekeket, hiszen plusz pénzeket csalt ki tőlük.
    9.Zongoraművésznek állította be magát, ami nem valós.
    10.Önkormányzati rendezvényekért külön tiszteletdíjért vállalta.
    11.Tanulóknak a 150Ft-os ellenőrzőt 500 Ft-ért adta.
    12.Zeneiskolai alapítvány az Ő fellépését finanszírozta és nem a gyerekeket támogatta.

    Balogh Gábor igazgató:
    1.Az év gazdasági emberének választatták.
    2.Térítési díjat teljesen eltörölte és a tanárok biztonsági helyzetét megerősítette.
    3.140 embernek ad megélhetést és ezzel munkahelyet teremt.
    4.Tanárok, alkalmazottak, szülők és diákok szeretik és kiállnak mellette 100%-ban Miskolciné által szervezett hazug rágalmazó plágium botrány ellenére is.
    5.Tíz év alatt 5000m2-ert alkotott.
    6.Létrehozott önerőből állami támogatás nélkül Zeneiskolát, Szakközépiskolát, Gimnáziumot, Szakképzést, Főiskolát.
    7.Önkormányzattól soha nem kapott és nem is kért egyetlen egy forintot sem.
    8.Jelenlegi városvezetők és szakhatósági szervek szeretik, mivel megbízható és korrekt
    9.Szavára lehet adni!
    10.Nem pénzt vesz ki a zeneiskolából, ha nem pénz tesz bele.

    Ezek a két vezető közötti nagyjából összerakott különbség. Én nem szeretnék bántani senkit, de aki nem látja a kéz iskolai vezető között a különbséget az elvakult. Javaslom, menjen el a két iskolában és nézze meg a fejlődés néhány év alatt a két intézményben hogyan ment végben. Véleményem szerint a Fasang zeneiskola tantestülete jól járt volna, ha Balogh igazgató irányított volna őket. Nem biztos, hogy jól döntöttek, hogy Miskolciné és Mentsük meg a Fasang Zeneiskola hangadóira hallgatott.

    Köszönöm a figyelmet:

    Thomas

  37. Józsa Norbert szerint:

    „Kedves Ib”

    Ha nem tudsz valamit, akkor ne vádaskodj, mert megint sárdobálásnak tűnik. Amit én állítottam az valós.

    Ha Konzervatóriumi végzettsége van az már régen nagy baj, mert a Magyarországi Konzervatóriumok csak középiskolának felelnek meg és nem Egyeteminek. Vezetőképzőt tudom, hogy most járja, de jelenleg nincs meg neki. Ha nincs meg akkor hogyan lehet vezető? Ha végez akkor természetesen kilehet majd jelőlni.

    Üdvözlettel,

    Józsa Norbert

  38. karma szerint:

    Pontosítsunk!
    Ha megvan, akkor pályázhat!
    Mert a pályázati kiírásban már rendelkezni kell vele.
    ha nem kell a vezetőképző diploma, akkor lehetne több jelentkező is, meggyőződésem.:D

  39. karma szerint:

    Győző!

    Miért, most mit tanít?
    Szolfézst, nem?

  40. Zoli049 szerint:

    thomas_t!
    “8.Félrevezette a tanárokat, szülőket és a gyerekeket, hiszen plusz pénzeket csalt ki tőlük.”

    Nem vagyok benne a témában, csak olvasom és osztok kettővel! 🙂
    A fenti sorod, ha nem igaz, akkor meg hamis vád. Ha meg igaz lenne, miért nincs már a nyomozati szakaszban az ügy?
    Tudtok egyen-ketten jókat írni! 🙂

  41. karma szerint:

    Thomas!

    A tények makacs dolgok…
    Én még ki tudnám egészíteni az első felsorolást..pl egy weblap témával.
    Miért is kellett egy ingyen és jól elkészített weblapot és beregisztrált domain nevet lelökni a szakadékba?
    csepelizeneiskola.hu
    Vajon mi állt ennek hátterében?
    Szomorú:(

  42. lb szerint:

    “Kedves” Józsa Norbert!

    Én nem vádaskodtam és nem állítottam valótlant.
    Miskolcinéval ellentétben Posztósné Kozma Anikó a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett kb. 1985-86-ban, amelynek a “közkeletű” neve a Konzi vagy Konzervatórium. Én úgy tudom, aki egyetemen végzett, annak egyetemi végzettsége van.
    Ha nem lenne felsőfokú végzettsége, akkor a közoktatás-vezetőit se kezdhette volna el.

    És hogy miért bízhatták meg az iskola vezetésével?
    – Mert érvénytelennek nyilvánították az igazgatói posztra kiírt pályázatot.
    – Mert az iskolában dolgozik.
    – Mert megfelel a törvényi előírásoknak.

    Ha szerinted nem így van, akkor légy szíves pontosan idézni azt a paragrafust, amit a kinevezésével az önkormányzat vezetői megsértettek?
    Ha meg nem tudsz ilyet, akkor ne szítsd a hangulatot, végre nyugalomra lenne szükség az iskolában. Szerintem Posztósné kinevezése max. 1 tanévre szól, de azt sem tartom kizártnak, hogy csak az év végéig és fő feladata az új pályázat előkészítése és lebonyolítása.

  43. karma szerint:

    lb!
    A Konzi, nem egyenlő a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel.
    A ” konzi” az a középfok, melyből Budapesten több is van. Pl. Bartók Konzervatórium, Weiner, Szent István. Ezután jön vagy a főiskola vagy az egyetem.
    Tehát a konzi nem LFZE! A LFZE egyenlő az Akadémiával.
    Ne keveredj!:)

  44. lb szerint:

    karma!

    A “konzi”-t illetően legyen igazad! 🙂
    De abban ugye egyetértünk, hogy Posztósné egyetemi képzettsége – ha már elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet – nem kérdőjelezhető meg?!

  45. karma szerint:

    lb!
    Természetesen nem, én nem is erről beszéltem.:)
    Ezért nem értem miért írják ezt, kíváncsi lennék a részletekre.

  46. karma szerint:

    Mármint…nem kérdőjelezhető meg!:D

  47. lb szerint:

    thomas!

    Miskolciné nem egyenlő a Fasanggal, még akkor sem, ha az elmúlt évtizedekben ő volt az igazgatója. Ugyanakkor az ő regnálása alatt az iskola tanulói által elért sikerek – amik szép számmal voltak – neki is köszönhetők.

    Csak néhány ezek közül, amelyeket idén tavasszal értek el az iskola diákjai:

    Az Országos Hárfaversenyen a Fasang Árpád Zeneiskola két növendéke vett részt. Kocsis Zsuzsanna és Szöllősy Vágó Panna gyönyörű játékát a zsűri Nívódíjjal jutalmazta! Tanáruk, Csukásné Kun Anikó. Szeretettel gratulálunk, és további sikereket kívánunk!!

    Április 28-án, az Országos Zeneiskolai Oboafesztiválon a Fasang Árpád Zeneiskola három növendéke szerepelt, Szilágyi Domonkos kiemelt arany, Petz Ágnes ezüst, és Őri Nikolett Bronz oklevelet szerzett!

    Márc. 23. és 25. között rendezték meg a Váci Zeneiskolában az Országos Gitárverseny döntőjét. A rangos versenyre a Fasang Árpád Zeneiskola két tanulója, Szendrei Csaba és Székely Áron jutott tovább a területi válogatóról. A két tehetséges fiatal gitáros közül Székely Áron megnyerte az I. korcsoport I. díját, valamint a verseny Nagydíját, egy értékes gitárt! Felkészítő tanáruk, Kozma István tanári különdíjat kapott!

    A Fasang Árpád Zeneiskola két tanulója hatalmas sikert aratott a hétvégén megrendezett Országos Fuvolaversenyen, Kaposváron! Kovács Előd Kapocs az V. korcsoport legjobbja lett , Tóth Enikő pedig az 5. helyezést érte el! Gratulálunk, és további hasonló sikereket kívánunk növendékeinknek és tanáruknak, Romos Zsoltnak!

    Ugyanakkor elgondolkodtat, vajon mi motiválhatta az iskola tanárai közül azokat, akik mindent elkövettek, hogy Balog Gábor legyen az iskola igazgatója.

  48. lb szerint:

    karma!

    A sértett ember csalódottsága. Ha már nem tudták Balogot az igazgatói székbe ültetni, akkor megpróbálnak hangulatot és bizonytalanságot kelteni Miskolciné utóda ellen.

    Én ezt úgy értelmezem, hogy számukra nem az iskola volt fontos, hanem az, hogy ők kerüljenek a húsos fazék mellé, és ezentúl az ő madzagukra kerüljön egy kicsit több méz! 🙁

  49. karma szerint:

    Lehet hogy kimaradtam valamiből? De most miért kellett ilyen hirtelen kinevezni PKA-t?
    Miskolcinénak nem július végéig szólt a kinevezése?
    Nem értem…vagy a fegyelmi miatt?
    Ezt tényleg nem vágom…

  50. karma szerint:

    “Ugyanakkor elgondolkodtat, vajon mi motiválhatta az iskola tanárai közül azokat, akik mindent elkövettek, hogy Balog Gábor legyen az iskola igazgatója.”

    Hidd el ennek is nagyon sok alapja van….és valóban elgondolkodtató.
    Én úgy látom, hogy tetszik nem tetszik a mai világban egy iskola vezetőjének jó “managernek” is kell lennie.
    Lásd szponzorok szerzése.

    Számomra nagyon érdekes volt amúgy az átvilágítás eredménye is. Nagyon sok igazság van benne és még nem olvastam végig:)

  51. lb szerint:

    karma!

    Balog visszalépését követően számomra teljesen nyilvánvaló volt, hogy átmenetileg valamelyik helyettesét fogják megbízni az iskola vezetésével. Másra nem igen ad lehetőséget a törvény.
    Hogfy miért Posztósné és nem a másik, azt nem tudom. Talán azért, mert ő volt az “általános” helyettes, Ő tölti be régebb óta a helyettesi posztot, így nagyobb a rálátása, tapasztalata. Ennek ellenére neki is át kell venni az iskolát, és erre már nem sok idő van, mivel 3 hét múlva vége a tanévnek.

    Valószínűleg csak pár hónapra – max. év végéig – bízták meg, amíg az újabb pályázat le nem zárul. Ezen Posztósné nem indulhat, hisz nincs még meg a közoktatásvezetői végzettsége.

    Abban kétségkívül igazatok van, hogy manapság már a menedszer típusú vezetőre van szükség az iskolák élén is. Próbáljatok keresni egy olyat, aki rendelkezik ilyen képességekkel és a tantestület számára is elfogadható!

  52. karma szerint:

    lb!

    Hogy miért nem a másikat? 🙂 Mert nem ért semmihez, röviden ennyi, csak Miskolciné egyik legjobb haverja és osztálytársa volt. Így lett Ő a második igazgató helyettes.
    Voltak ám hozzáértő helyettesek is nem is olyan rég az iskolában..csak eltűntek a süllyesztőbe…sajnos.

    Nekem meggyőződésem, hogy teljes fordulatra lenne szükség, egy szemléletváltásra ahhoz, hogy ez az iskola megmaradhasson önálló intézményként.
    Át kell állni a vállalkozói szemléletmódra, hogy így fogalmazzak. Egy vállalkozó nap mint nap megküzd azért, hogy életben tartsa cégét és működhessen.
    Véleményem szerint ha két ember vezeti az iskolát az egyiknek a tanügyhöz a másiknak a menedzseléshez kell érteni. Hogy a kettő közül melyik melyikhez, részletkérdés. Aki ért a menedzseléshez az tudja milyen fontos a marketing, főleg manapság az online marketing. Hogy hogy lehet egy körbe támogatókat bevonni..hogy annak a vállalkozónak is érdeke legyen azt az ügyet, jelen esetben egy iskolát támogatni.
    Ez egy nehéz pókháló, amit minden nap egy hozzáértő embernek szövögetnie kellene és az eredmény biztos nem marad el.
    Tehát a tanügy egy része csak a történetnek, a mai világban ez kevés egy jó és sikeres intézmény fenntartásához. Másrészt pedig nem a havert, a sógort, meg a komát kell kinevezni helyettesnek, hanem olyan embert aki valóban az iskola jó működéséhez hozzá is tud járulni.
    A másik pedig egy valóban hozzáértő iskolatitkár kinevezése, aki a gazdasági ügyekben is otthon van.
    Szóval véleményem szerint 180 fokos fordulat kellene, ha valóban meg akarják menteni a zeneiskolát.

  53. lb szerint:

    Úgy hallottam, repetáztak a képviselő urak és hölgyek, így új pályázatot írnak ki a Fasang igazgatói posztjára. Lehet élesíteni a telefonokat és keresni az alkalmas jelölteket!

  54. sikari szerint:

    Kedves karma,ennyire fáj a rég megszűnt igazgatóhelyettesi státusz,a rég megszűnt honlap-esetleg közöd volt valamelyikhez? Netán mindkettőhöz?Ugyan ki lehetsz?-:)

  55. Psziho Mókus szerint:

    T. Klapanciusz és a többi “aktivista” figyelmébe. Egy kicsit más szemszögből:

    Húsz évig rettegett tanár és növendék a vizsga napjától és azt találgatta, Zsuzsa néni milyen lábbal kel fel aznap. Hangulatember végletekig. (Milyen felelős vezetői magatartás ez?) Legyünk tárgyilagosak: elvétve tudott nagyvonalú is lenni. Ilyenkör tűrhető, netán jó hangulat volt a vizsgákon kb. 1:10 arányban. De, ha rosszkedve volt, ajjaj…Bevonult,mint egy fekete felhő és elkezdett URALKODNI. természetesen mindig szándékosan megvárakoztatva az alattvalókat. Elég volt ránézni és összeszorult a gyomra mindenkinek. A lelke mélyén kéjesen élvezte, hogy félnek tőle. Mint egy szánalmas Néró női kiadásban… Ha nem volt szimpatikus a tanár, és/vagy növendék, akkor pillanatok alatt olyan hangulatot teremtett maga körül, mint egy kivégzésen. Ezt csak az tudja, aki átélte. Milyen érzés egy gyereknek így fölmenni a színpadra? Inkább kínpadra…Nem egy esetben ríkatott meg gyereket a vizsgán. ÖNKÉNT VÁLASZTOTT,SZABADIDŐS TEVÉKENYSÉGNEK A VIZSGÁJÁN!!! És ebben volt partnere… Röpködtek az év végi hármasok, kettesek…Mindezt az úgynevezett SZÍNVONAL nevében. Csak hát a Fasang Árpád Zeneiskola nem a leningrádi konzervatórium… Így kell kinevelni a klasszikus zenét szerető eljövendő generációt, ugye? Nesze neked zene, mint örömtevékenység…Csak dióhéjban az értékelésről: 1. A jó az természetes, kipipálva, lapozzunk. 2. A gyengébb, netán rossz végletekig kicikizve, ízekre szedve, kizárólag leb@*ásos alapon, a jószándékú segítségnyújtás legkisebb szikrája nélkül. Miközben ugyanaz a diploma lapult a zsebében (sima 3 éves Semmelweis utcai tanárképző főiskolás), mint a beosztottjainak. De azért az egyetemi besorolású fizetést sunyi módon jó volt fölvenni rá évekig…Kezdjük felejteni, ami mostanában kiderült. Irigység, pénz- és hatalomvágy, a vége felé már hatalmi téboly. Szerencsétlen tanárok meg vagy elmenekültek, (vagy elüldözte őket), vagy behúzták fülüket farkukat. Ez is hozzátartozik(/zott?) a naaaaagymúúúltúúúú heeeeetven éves Fasang Árpád Zeneiskola mindennapjaihoz. Ahogy látom, az Önkormányzat nem válogat az eszközökben (Ő SEM VÁLOGATOTT ANNAK IDEJÉN!) és véget vet ennek a 20 éves kártékonykodásnak IS!”

Itt lehet hozzászólni !