Prostituáltakkal és kenőpénzzel szerzett üzletet a reptéri taxis cég

MTI, Index, TV2 Tények

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének – értesült az MTI Hírcentrum.

Az m1 szerda esti hírműsora úgy értesült, hogy az örömlányok egy budai hotelban szórakoztatták a Budapest Airport (BA) két vezetőjét 2009 nyarán, a prostituáltakat Veres István rendelte meg.

A kedd este őrizetbe vett cégvezetőt a Híradó szerint azzal gyanúsítják, hogy a lányokon kívül egy autót és 11 millió forint kenőpénzt is juttatott a BA három akkori vezetőjének. A nyomozók szerint e mellett Veres István három BA-vezetővel összejátszva folyamatosan megtévesztette a cég vezetését, amivel 671 millió forintos kárt okoztak a reptér üzemeltetőjének.

A repülőtéri igazgatóság őrizetbe vette a BA volt jogi igazgatóját és helyettesét is, akikkel szemben a BKV-s megbízási szerződésekkel kapcsolatban már folyamatban van egy eljárás.

Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az m1-nek azt mondta, kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését is. Papp Gábor, Veres István és a volt jogi igazgató ügyvédje azt mondta, védencei tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden közölte, hogy különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a BA volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját.

A rendőrség tájékoztatása szerint V. István és bűntársai, R.-V. Krisztina, a BA Zrt. korábbi jogi igazgatója, helyettese, Sz. György jogász és L. Zs. repülőtéri előtérvezető egymással összejátszva, jogtalan haszonszerzés céljából valótlan fuvaradatok lejelentésével, szerződésmódosításokkal megtévesztette, illetve tévedésben tartotta a Budapest Airport Zrt. vezetését a repülőtéri taxis személyszállítási szerződéssel kapcsolatban 2006 és 2010 között, így az eltelt időszakban a cégnek 671 millió forintos kárt okoztak.

A BKV-s ügyben Sziebert Györgyöt, volt BKV-s jogi igazgatót – kötelességszegéssel, bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. A vesztegetési ügy 2009. december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A rendőrök először egy informatikai szerződést kerestek. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak vissza a gyanúsítottak több millió forintot, ezt vehette át aznap egy óbudai mélygarázsban a vesztegetés közben tetten ért Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztinát, a Budapest Airport Zrt. akkori jogi vezetőjét és Sziebert Györgyöt letartóztatták. Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Sziebert eddig házi őrizetben volt, Rényi-Vámossal szemben lakhelyelhagyási tilalom volt érvényben.

A Zóna Taxi 2010 decemberig volt a Ferihegyi repülőtér taxiszolgáltatója. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az év október elején írta ki a taxitendert, amelyet november közepén a Főtaxi nyert meg.

Forrás: MTI, Index

20 hozzászólás “Prostituáltakkal és kenőpénzzel szerzett üzletet a reptéri taxis cég” bejegyzésre

  1. Dr. grün szerint:

    “Prostituáltakkal és kenőpénzzel szerzett üzletet a reptéri taxis cég”
    Ezt nevezzük klasszikus szabad versenyes, zsákmányszerző kapitalizmusnak!
    Vagy nem ezt akartátok?! ))) 🙂 (((

  2. Manitu szerint:

    Ha megfigyeled az időpontokat, a helyszínt és az érintetteket, tedd hozzá légyszi: Ezt nevezzük klasszikus szabad versenyes, zsákmányszerző posztkommunista kapitalizmusnak!

    Ti ezt akartátok, és meg is csináltátok. Emiatt ment tönkre az ország, és most mégis ti visítotok a leginkább.

  3. Dr. grün szerint:

    Manitu! Te minden indiánok leghülyébbje!
    Most, hogy kialakulóban van a zÚj Nemzeti KÖZ(g)ÉP-osztály azt minek neveznéd?!
    A zúj földes urakat hadd ne is említsem!
    A posztkommunistázással bánj óvatosan, mert megint leszavazták a nyilvánosságra hozását fityeszék!
    Egyet találgathatsz, hogy miért! ))) 🙂 (((

  4. Dr. grün szerint:

    Félidőben: a kormány beváltott és beváltatlan ígéretei”
    Nagyon szegény az, akinek már ígéretekre sem telik! De még szegényebb aki azt beveszi!
    http://hvg.hu/itthon/20120515_masodik_orban_kormany_igeretek_megvalosta

  5. nagyapó szerint:

    grün egyre több hülyeséget ír. Írásainak se füle, se farka, de a kocsmában el lehet sütni.
    Nézze meg a 100 leggazdagabb embert. 80%-uk posztkomcsi, lopott vagyonnal rendelkezik, mint pl. Gyurcsány(i).
    A nyilvánosságra hozásnak akkor van értelme, ha a Párttörténeti Intézet anyaga is nyilvánosságra kerül. (A pírgyárba bezúzott iratok másolatával együtt)

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  6. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Könnyű dolga van a grünnek, mert egyre több a hülyeség, amiből mazsolázhat!
    Itt van mindjárt Neked egy fröcsögni való!
    “Gyurcsány után a Fidesz is ugyanazt üzeni”
    http://hvg.hu/napi_merites/20120524_velemenyvezer_kulfoldi_munkavallalas
    A zutolsó kapcsolja le a villanyt, honatyáink üldögéljenek a sötétben! ))) 🙂 (((

  7. csaba péter szerint:

    kár hogy az érintettek fideszesek

  8. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Itt egy másik csemege!
    “Orbánnak van B-terve a görög helyzetre”
    Esetleg a magyar helyzet megoldására nincs valami ötlete?!
    Az nem megoldás, ha kilépnek a görögök rögtön átvesszük a helyüket a zeurópai ranglistán!
    http://www.origo.hu/gazdasag/20120524-orban-viktor-a-magyar-kormanynak-van-bterve-a-gorog-helyzetre.html
    A hírportálokból böngészhetsz kedvedre! ))) 🙂 (((

  9. Manitu szerint:

    Csaba Péter: 2010-ig fideszes kormány volt? 😀

  10. Té-Gé szerint:

    Veres lehet bárkinek a pártfogoltja, de hogy nem a baloldalé volt, az biztos! 🙂
    Lásd Citadella terasz!
    Nem szóltál volna… 🙂

  11. Té-Gé szerint:

    Dr grün!
    Ezek szerint az autó beszarhatott, a kurvák nem voltak jók és a lóvé is elfogyott, mert ugyanaz a Budapest Airport baszta ki a Zóna taxit, mint amelyik megvesztegette őket? 🙂

  12. hajós szerint:

    Budai Gyula viszont felsült: nincs is “filozófusügy”
    Bűncselekmény hiányában a rendőrség az összes, az úgynevezett “filozófusüggyel” kapcsolatban folyó, gazdasági jellegű nyomozást megszüntette a napokban – erősítette meg a Népszava értesülését Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. A négy különálló nyomozás közül egyet még a múlt hét elején zártak le, a másik hármat pedig azóta szüntettek meg azzal, hogy a gazdaságvédelmi nyomozók bűncselekményre utaló jelet nem találtak a csaknem másfél éve folyó eljárások során.
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=553161

    Korábban a csepel.info is átvette a jobboldali sajtóból a filozófusokat mocskoló cikkeket:
    http://csepel.info/?p=12251

    Vajon lehozzák-e a cáfolatot?

  13. Té-Gé szerint:

    Edig minden csak feltételes mód volt és a meg nem történt kategóriában végezte.
    Nem qrva cinkes? 😀

  14. Dr. grün szerint:

    Té-Gé!
    “Egy ízben Budai azt mondta: azért jelentett fel ismeretlen tetteseket, mert “neki nem dolga megállapítani”, ki mennyire felelős, de “úgy döntött”, a büntetőjogi felelősség “megállapítható”
    Vigasztalásért fordulok hozzád!
    Ha bűncselekmény hiányában ismeretlen tettesek ellen, bűncselekmény hiányában megszüntetik a zeljárást erről kiket értesítenek?!
    Az ismeretlenül meggyanúsítottakat vagy a zismert feljelentőt?!
    Itt már nem működik a logika, inkább a politika?! ))) 🙂 (((

  15. Nagyapó szerint:

    Megint folyik a kutyulás. Kár összekeverni a filozófusokat a prostituáltakkal, a görögöket a Budapest Airporttal. A reptér környéki szoc. lenyúlásról is lehetne foglalkozni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  16. robi szerint:

    http://nol.hu/belfold/zona_taxi-ugy__mindenki_szabadlabon_vedekezhet

    Ez most mit jelent?
    Megint elhasalt a vád, vagy átment az ügy a megszokott “puha” elszámoltatásba?

  17. Té-Gé szerint:

    Ez azt jelenti, hogy a fele sem lehet igaz?
    Ehhez mi köze az elszámoltatásnak? 🙂
    Magáncég vs. magáncég!

  18. Dr. grün szerint:

    nagyapó!
    Mint személyes példád mutatja vannak politikailag prostituáltak is, akik kavarnak!
    Hol itt, hol ott!
    Lényeg a kavarás! ))) 🙂 (((

  19. Dr. grün szerint:

    “Heller szerint gyenge az a kormány, amelyik fél”
    Ejnye kedves Ágnes! Demokráciában senki nem fél!
    A kormány sem fél, hanem kétharmad! Tessék már megtanulni! ))) 🙂 (((
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=553485

  20. Jeniszej szerint:

    “Jeniszej. szerint:
    2011. december 28., szerda – 07:26
    Őrület volt rendszert váltani a „rabló kapitalizmusra” ahol nem a munka alapján müködik az értékrend.
    Mert ugye, ha a bankvezér nem kap pichát a kurváktól a szállodákban, akkor elborul az agyuk és bóvlit kiálltának mindjárt reggel a szálloda halljában.”

Itt lehet hozzászólni !