Mr.Gabee. Csepel.info
Mr.Gabee történelmi rovatának mai részében egy nagyon érdekes fotót mutatunk be, mely napra pontosan július 16-án készült.
Mr.Gabee. Csepel.info
Mr.Gabee történelmi rovatának mai részében egy nagyon érdekes fotót mutatunk be, mely napra pontosan július 16-án készült.
MTI/Szigetváry Zsolt
A magyar kormány elsőként teszi lehetővé a harmadik oltás felvételét – jelentette be Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádiónak adott interjújában. A lehetőség augusztus elsejétől nyílik meg az emberek számára. Azt is elmondta, hogy időpontot kell majd kérni, de oltási rend már nem lesz. A miniszterelnök beszámolója szerint a kormány döntött arról is, hogy az egészségügyi dolgozók számára kötelező lesz az oltás.
Lehetővé tesszük a harmadik oltás felvételét, de azt javasoljuk, a beadatásig teljen el a második vakcina felvételétől számított négy hónap – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
M4Sport, Mr.Gabee, Csepel.info
Mészöly Kálmán (Fotó: Németh Ferenc)
A mai napon ünnepli 80. születésnapját Mészöly Kálmán válogatott labdarúgó, edző, aki játékosként 61-szer ölthette magára a címeres mezt, szövetségi kapitányként pedig 1982-ben kivezette a válogatottat a világbajnokságra.
1941. július 16-án Budapesten született. Már tizenegy évesen a III. Kerületi TTVE csapatában rúgta a labdát, 1959-ben igazolta le a Vasas SC. Az angyalföldi klubhoz visszavonulásáig, 1972-ig hű maradt, a csapat meghatározó tagjaként 279 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. Minden idők egyik legjobb magyar középhátvédje 32 gólt szerzett, remekül fejelt és általában ő rúgta a 11-eseket is. A Vasassal négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben idehaza az év labdarúgójává választották. Folytatás »
Csepel.info
Losonci Róbert és Takács Krisztián: csak a felelősséget nem vállalják, azon kívül bármit
Több mint hatmillió forinttal maradnak adósai a csepeli önkormányzatnak a csepeli szocialisták, miután kárt okoztak a kerületnek. De inkább bedöntötték azt a céget, amelynek az MSZP-s Takács Krisztián korrupciós bűncselekménye miatt a kártérítést kellett volna kifizetnie – értesült a Csepel.info.
Takács Krisztiánt 2018-ban ítélték el jogerősen a bűncselekmény miatt. Rögtön utána a “korrupcióellenes” ellenzéki összefogás egyik kulcsembere lett: innen is látszik, hogy az ellenzéki pártok ismerik a cinizmus fogalmát. Folytatás »
Mr. Gabee, Csepel.info
Mr.Gabee információi szerint csütörtökön délután a Kassai utcán közlekedett egy fehér színű Skoda Octavia személygépkocsi. A Széchenyi István úti kereszteződésnél figyelmen kívül hagyta az állj, elsőbbségadás kötelező táblát, és behajtott a kereszteződésbe.
Ezzel párhuzamosan a Széchenyi István úton egy menetrend szerint közlekedő 151-es busz haladt a Kőbánya alsó vasútállomás elnevezésű végállomása felé.
Csepel.hu
Csepelen is súlyos problémát jelent a bekerítetlen magántulajdonú telkeken és a közterületeken illegálisan lerakott lakossági kommunális és építési hulladék.
Ezek felkutatását, felszámolását célozza a most folyamatban lévő akcióterv, melyben a Csepeli Közterület-Felügyelet, a Katasztrófavédelem, a Csepeli Városgazda Közhasznú Nonprofit Zrt, valamint a XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vesznek. Folytatás »
Csepel.hu
2021. július 19-től kezdődően gázvezeték aktív korrózióvédelmi rendszer kiépítési munkálatok veszik kezdetüket a Zsilvölgyi út – Kökörcsin u. találkozásánál, a Zsilvölgyi utca 1. szám alatti saroktelki ingatlan közvetlen környezetében. A munkálatok elsődlegesen az érintett utcák járdaterületeit érintik, továbbá kis területen a Zsilvölgyi út Kökörcsin utca felé történő ráhajtási lehetőségnél lévő murvás útszakaszt.
Csepel.hu
A Kormányhivatal a védettségi igazolványokkal kapcsolatos ügyintézéssel, a lejárt személyazonosításra alkalmas okmányok cseréjével, valamint ügyfélkapu és diákigazolványhoz szükséges NEK-regisztrációval kapcsolatos gyorsabb és kényelmesebb ügyintézést kívánja elősegíteni az érdeklődő állampolgárok számára az ún. Mobil Kormányablak Ügyfélszolgálat (kormányablak busz) kitelepítésének biztosításával.
A Kormányhivatal a Csepeli Piac (1212 Budapest, Deák tér 1.) előtti területet használja majd erre a célra 2021. július 24-29. között. Az ügyfélfogadásra egy kormányablak busz áll majd az ügyfelek rendelkezésére.
Csepel.info
Ahogy arról szerdán beszámoltunk, nem működik a világítás az alig több mint egy éve átadott csepeli Tejút parkban. Már közvetlenül az átadás után gondok voltak, mivel a főváros csak hét hónappal később kapcsolta fel a villanyt. Az eszközök egy része is rettenetes állapotban van, miután vandálok verték szét, és a virágágyások is tele vannak gyommal, parlagfűvel.
A csepeli önkormányzat megkereste az ügyben a parkot fenntartó fővárost, akik válaszoltak a kérdéseikre: Folytatás »
Csepel.info, Magyar Nemzet
Lapunk tapasztalatai szerint sok utas az igazolványok, jegyek késői előkeresésével, mások szándékosan hátráltatják Csepelen a buszok első ajtós felszállását. Főként ott van ebből gond, ahol sok felszálló lenne egyszerre. Leszállni is nehezebb, hiszen a hátsó ajtókat csak később nyitják ki: ebből átszállásnál van kiabálás, ha éppen bent áll például a HÉV. Mindezt tetézi a kánikula, mert Karácsony Gergely ígéretei ellenére nincs klíma a járműveken – és úgy tűnik nem is lesz.
Alig vezették be Csepelen az első ajtós felszállást, máris panaszáradat kíséri. Ennek kisebb részben oka, hogy sokan eddig jegy nélkül utaztak, és most szándékosan hátráltatják az intézkedést. A legtöbben egyszerűen nem szoktak hozzá, hogy be kell mutatni a jegyeket és bérleteket, vagy egyszerűen túl sok a felszálló. A káosz a kánikula közepén joggal okoz ingerültséget. Ahogy a fővárosi építkezések, vagy az autósok elől értelmetlenül lezárt sávok, ez is azt mutatja, hogy az időzítés és a módszer valahogy mindig rosszul jön össze. Az alábbiakban a Magyar Nemzet cikkét olvashatják. Folytatás »