MNO
Harminc százalékkal több maradt a szülőknél családi kedvezmény címén januárban a tavalyi év első hónapjához képest. Jórészt azért, mert az új lehetőséggel, a járulékok csökkentésével az első hónapban nagyjából 170 ezren éltek.
Folyamatosan emelkedik a legális munkát vállaló családoknál maradó összeg, a gyermekkedvezmények egyre több pénz hagynak a szülők zsebében. A Magyar Nemzet a családi kedvezmény friss adatait firtató kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára elsőként arra mutatott rá, hogy a szülők január óta nemcsak személyi jövedelemadójukat, hanem egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukat is mérsékelhetik, esetenként el is tüntethetik. Pankucsi Zoltán elmondta: a legfrissebb statisztika szerint a járulékkedvezménnyel januárban százhetvenezren éltek, vagyis ennyi személy vonta le az egy gyermek után járó tízezer, a kettőnél húszezer, a három vagy több gyermek nevelésekor gyerekenként 33 ezer forintos kedvezmény egy részét az adó mellett a járulékokból is.









