Döntöttek a rezsicsökkentés újabb eleméről

MNO

Döntöttek a rezsicsökkentés újabb eleméről

A jövőben a teljesítmény- és hálózatbővítéssel, a csatlakozással, a bekötéssel, a mérőhely-kialakítással kapcsolatos költségek, illetve a fejlesztési hozzájárulás összegének legalább 50 százaléka a szolgáltatókat terheli – tájékoztatta a kormány szerdai döntéséről a Kormányzati Információs Központ az MTI-t.

A méltányos tehermegosztás érdekében hozott döntés a lakosságot, a civil szervezeteket, az önkormányzatokat és a vállalkozásokat egyaránt érinti – közölte a központ. A kormány szerdai ülésén a rezsicsökkentéssel kapcsolatos további lépésekről tárgyalt.

A tájékoztatás szerint az intézkedés alól kivételt képeznek azok a területek, ahol a fogyasztót már eddig is nagyobb kedvezmény vagy teljes díjmentesség illette meg. Emlékeztetnek arra, hogy a villamosenergia-szolgáltatás esetében a lakosság számára 32 amper igényig a csatlakozás díjmentes. Többletdíj keletkezése esetén viszont már életbe lép a minimum 50 százalékos tehermegosztás.

A távhőszolgáltatás területén fejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztók továbbra sem fizetnek. A földgázhálózatra való csatlakozásnál továbbra is a szolgáltató viseli a csatlakozási költségeket a fogyasztásmérő berendezéssel együtt – sorolta a központ.

Vizsgálat a víziközmű-beruházások kapcsán

Ugyanakkor a kormány felül kívánja vizsgálni azokat a jogszabályokat, amelyek alapján az önkormányzatok – különösen a víziközmű-beruházások megvalósításához – akár több százezer forintos nagyságrendben előírhatnak a lakosság számára fejlesztési hozzájárulás jellegű fizetési kötelezettséget.

Döntöttek a rezsicsökkentés újabb elemérőlTovábbá a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatban a csatornázott településeken az előírt bekötési (ivóvíz és szennyvíz) költségeket is felülvizsgáltatja a kabinet – közölte a Kormányzati Információs Központ.

Döntés a mérőórákkal kapcsolatban

A kormány a múlt héten, február 26-án döntött arról, hogy a mérőórákkal kapcsolatban felmerülő összes költséget a szolgáltatóknak kell ezentúl állniuk. A lépést azzal magyarázták, hogy ezek az órák a szolgáltatók tulajdonában vannak, a kormányszóvivő megfogalmazása szerint tehát abszurd, hogy a fogyasztók fizetik a költségeket.

Ismert, ebben az évben három lépésben csökken tovább a rezsi: a gázért április 1-jétől 6,5, az áramért szeptember 1-jétől 5,7, a távhőért október 1-jétől 3,3 százalékkal kell majd kevesebbet fizetni.

További vizsgálatok, szigorítás

Február 26-án Orbán Viktor miniszterelnök teljes fogyasztóvédelmi átvilágítást rendelt el a Főgáznál. Ezt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen végzi majd el. Kiderült az is, hogy szigorú ellenőrzés lesz az Elmű-Émász ügyében. Emellett a kormány szigorít az osztalékfizetések feltételein, és vizsgálják az alapdíjakkal kapcsolatos fizetési kötelezettségeket is.

Forrás: MNO

6 hozzászólás “Döntöttek a rezsicsökkentés újabb eleméről” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Az alábbi közleményből megállapítható, hogy az “MNO” forrásmegjelöéssel közölt fenti bejegyzés nem egészen a valóságot tartalmazza!

    “A Kormányzati Információs Központ Közleménye
    2014. március 05. szerda, 14:15

    A kormány a mai ülésén tárgyalt a rezsicsökkentéssel kapcsolatos további lépésekről. Döntött arról, hogy a lakosság a civil szervezetek, az önkormányzatok és a vállalkozások számára a teljesítménybővítés, a fejlesztési hozzájárulás, a hálózat bővítés, csatlakozás, bekötés, mérőhely kialakítással kapcsolatos területeken, a méltányos tehermegosztást tűzi ki célul. Ez azt jelenti, ahol eddig a fogyasztót terhelték a költségek, ott a jövőben a szolgáltatót terheli a költségek minimum 50%-a.

    A fentiek alól kivételt képeznek azok a területek, ahol a fogyasztót már eddig is nagyobb kedvezmény, vagy teljes díjmentesség illette meg.
    Például a villamosenergia tekintetében a lakosság esetében 32 amper igényig a csatlakozás díjmentes. Ezen igény túllépése esetén többletdíj keletkezik, amelyre vonatkozik a fentiekben a szolgáltatót terhelő minimum 50 százalékos tehermegosztás érvényes.
    Távhőszolgáltatás területén fejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztók továbbra sem fizetnek.

    A földgázhálózatra való csatlakozás esetén továbbra is a szolgáltató viseli a csatlakozási költségeket a fogyasztásmérő berendezéssel együtt.

    Mindezek mellett a Kormány több területen további vizsgálatokat rendelt el.

    Például: Jelenleg az önkormányzatok – különösen a víziközmű-beruházások megvalósításához – akár több százezer forintos nagyságrendben előírhatnak a lakosság számára fejlesztési hozzájárulás jellegű fizetési kötelezettséget a vízgazdálkodásról szóló törvény vagy helyi rendelet alapján. Erre vonatkozóan a Kormány további vizsgálatot rendelt el.

    A víziközmű-szolgáltatással kapcsolatban a csatornázott településeken az előírt bekötési (ivóvíz és szennyvíz) költségeket is felülvizsgáltatja a kabinet.

    (Kormányzati Információs Központ)”

  2. "?!" szerint:

    Ha igaz a fenti “MNO” forrású bejegyzésből idézett alábbi szöveg, akkor a február 26-án tartott kormányülésen résztvevő valamennyi dilettáns alakot világgá kellene kergetni, mert úgy hoztak döntéseket, hogy fogalmuk sem volt arról, amiről döntöttek!!!

    Idézet:
    “A kormány a múlt héten, február 26-án döntött arról, hogy a mérőórákkal kapcsolatban felmerülő összes költséget a szolgáltatóknak kell ezentúl állniuk.
    A lépést azzal magyarázták, hogy ezek az órák a szolgáltatók tulajdonában vannak, a kormányszóvivő megfogalmazása szerint tehát abszurd, hogy a fogyasztók fizetik a költségeket.”

    A fenti kormányszóvivői kijelentéshez, miszerint “azért kell ezentúl a mérőórákkal kapcsolatban felmerülő összes költséget a szolgáltatóknak állniuk, mert ezek az órák a szolgáltatók tulajdonában vannak”, most csak annyit jegyzek meg a dilettáns narancsos banda részére, hogy az országban található 1 millió 417 ezer társasházi jellegű lakás (összesen kb. 3 millió) hivatalosan mellékvízmérőnek nevezett vízórája, jogilag nem a szolgáltatók, hanem a társasházi lakástulajdonosok tulajdonát képezi, mert azokat a fogyasztóknak a saját költségükre kellett felszereltetni, és a szolgáltató még a vízmérők plombálásáért is külön díjat számítottak fel!

    Tehát a kormányszóvivő által ismertettet döntés azt bizonyítja, hogy a gyengeelméjű rezsirikkancs képtelen volt felfogni a részére megküldött, és itt is több alkalommal nyilvánosságra hozott levelemben leírtakat, és a kormány által hozott döntéssel adtak a szarnak egy pofont!

    Ugyanis az szolgáltatók tulajdonát képező vízórák cseréjéről a szolgáltatók eddig is a saját költségükre gondoskodtak, és a kormány döntése után is úgy néz ki, hogy a társasházban lakó “másodrendű” állampolgároknak ezentúl is a saját költségükre kell gondoskodni a tulajdonukat képező (mellékvízmérőnek ledegradált) vízóráik cseréjéről és a szolgáltató által elvégzendő plombálásról

    Az eddigi abnormális helyzetet csak a családi házban lakó gyengeelméjű rezsirikkancs, valamint a szintén önálló ingatlanban lakó dilettáns narancsos főnökei nem képesek megérteni, és a dilettáns döntésükkel semmit nem segítettek a társasházban lakó közel 1,5 millió diszkriminációt elszenvedő magyar családnak!

  3. Etikus szerint:

    Miközben egyre inkább nyílt titok, hogy a gázszolgáltató az enyhe idő ellenére, “behelyettesítő technológiával,” csökkenti a gáz fűtőértékét. Így is lehet árbevételt növelni. A mérőóra had pörögjön, tovább, tovább……..
    Valahogyan kompenzálni kell a kiesett árbevételt. Ismét csak a lakosságot “szívatják” elsősorban.
    Hogyan fogalmazott a ME.-úr? Minek az éve lesz 2014
    A nemzetközi helyzet fokozódik, még sem akarnak ebből a “kedvezőtlen környezetből” menekülni az energia szolgáltatók, a bankokkal együtt?!
    Mindent összevetve, egyértelműen bizonyítékát adják, a Horn-Kunce Kormánynak tett vad privatizációjának intézkedései. Nem kizárásos alapon, ők a legfőbb felelősei, hogy az ország ide jutott ahol van. Szegény szolgák munkahelyeit is eladták, semmi sem számított, csupán az “én zsebem, számlám,” duzzadjon.
    Apropó a SZU kilencvenmillió dolcsija, kinek a számláján landolt? METRÓ helyett? Lehet, hogy ezért nem kellett akkor ez a beruházás. Majd megoldjuk másképpen, legfeljebb háromszoros áron! Kerül amibe kerül. A kapzsiság kapcsán, annak növekvő arányában, szinte évente módosították a beruházás költségeit.
    Mi meg tapsolunk! Végtére is, illene már értelmezni a “duma-taps” összefüggést!!!
    MINDENKINEK!!!

  4. "?!" szerint:

    Memória frissítők “Etikus”-nak!

    Orbán Viktor korábbi megnyilatkozásai a 07:37-es hsz-ban érintett témákról:

    “Csak egy ilyen liberális kormány látszik alkalmasnak arra, hogy megértesse a polgárokkal, hogy a privatizáció lehetőség, hogy meggyőzze őket arról, hogy minden olyannyira várt intézkedés – legyen szó nyugdíjról, gyedről, családi pótlékról, munkanélküli-segélyről – csak akkor lehetséges, ha előteremtjük hozzá a szükséges pénzt.
    Márpedig pénz csak piacgazdaságban terem, pénz és piac pedig nincs a pénzforgatáshoz értő vállalkozók, tőkések nélkül.
    Hangulatkeltés folyik a bankárok, a bankok, a pénztőke és a nemzetközi pénzügyi intézmények ellen, de egy liberális kormány képes lesz arra, hogy kíméletlenül szembeszálljon az idegengyűlölettel.”

    “Nem akarunk a Gazprom legvidámabb barakkja lenni.”
    (Magyar Demokrata, 2007. január 4.)

    “Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.”
    (Orbánviktor.hu, 2007. október 1.)

    “Nyugaton van keresnivalónk, Keleten semmi keresnivalónk nincs.”
    (Magyar Hírlap, 2007. november 17.)

    “Mi nem hidat képezünk Kelet és Nyugat között, hanem a Nyugat rendíthetetlen része vagyunk.”
    (Lánchíd Rádió, 2007. december 2.)

    “A Fidesz készült rá, hogy négy évtizednyi hallgatás után végre kimondjuk: oroszok haza, diktatúra a szemétdombra, kommunisták nyugdíjba!”
    (Magyar Nemzet, 2009. június 20.)

    A fentieket figyelembe véve illene már értelmezni a “duma-taps” összefüggést!!!
    MINDENKINEK!!! Még “Etikus”-nak is!

  5. Etikus szerint:

    T. “?!”
    Én leírtam a magam véleményét, hogyan kompenzálja a “rezsicsökkentés” által kiesett árbevételét a gázművek.
    Továbbá a visszatekintésemben emlékeztettem, utaltam azokra a disszonáns folyamatokra, amelyeket szerintem, tudatosan követtek el, az akkori illetékesek.
    Ön is leírta a maga sajátos stílusában azokat, amelyeket úgy ítél meg, hogy elhangzottak, megjelentek.
    Viszont ezek a napvilágot látott, ha látottak, amelyeket Ön idéz, még nem a cselekvés, a megvalósítás eredményéről tesz tanúbizonyságot. Ezek általában egyfajta ki ill. megnyilatkozásokat feltételeznek.
    A fentiek alapján, ahogyan Ön szokta írni, arra kérem legyen tekintettel az általam kinyilvánított véleményemre reflektálni, érdemben. Igyekeztem stílusomnak megfelelően, emberhez méltóan fogalmazni, abban a reményben, hogy mind ez ínyére lesz.
    Üdv. Etikus

  6. Etikus szerint:

    Még valami fontos lemaradt!
    A napokban már jeleztem a tekintetben, hogy vajon mi az Ön véleménye a kialakult feszült helyzettel kapcsolatban? Nevezetesen ami az Ukrán-Orosz relációból adódóan keletkezett.
    Szokatlan hallgatagsága e tekintetben mód felett feltűnő.
    Minden más témában oly szorgoskodónak bizonyul, e témát illetően rendkívüli hallgatagságba zárkózott.

Itt lehet hozzászólni !