Évek óta nem nőtt így a magyar gazdaság

Hirado.hu

Évek óta nem nőtt így a magyar gazdaság

Hét éve nem nőtt olyan mértékben a magyar gazdaság, mint a tavalyi utolsó negyedévben – az előzetes adatok után ezt mutatja a statisztikai hivatal részletes jelentése is. Éves szinten 2,7 százalékos volt a bővülés, legnagyobb mértékben a mezőgazdaság, az építőipar és a feldolgozóipar teljesítménye javult.

Elemzők szerint figyelemreméltó, hogy többéves csökkenés után a belső fogyasztás is növekedni kezdett. A Híradónak nyilatkozott a Media Markt menedzsere, aki elmondta: forgalmuk a karácsonyi ünnepek után is folyamatosan növekszik, az emberek pedig egyre inkább a minőségi termékeket keresik. Szánthó Balázs hozzátette: a vásárlók leginkább a számítástechnikai és konyhai eszközök, valamint a televíziók iránt érdeklődnek.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is egyre többet vásárolnak az emberek. Januárban csaknem négy százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához képest. A nem élelmiszer-jellegű kiskereskedelemben, vagyis például a műszaki cikkek, a bútorok, ruhák eladásában volt a legnagyobb a növekedés, 4,3 százalék, de több fogyott élelmiszerből és üzemanyagból is. Szakértők szerint a lakossági fogyasztás április óta tartó folyamatos bővülése is hozzájárult ahhoz, hogy tovább javuljanak a GDP adatok. A KSH szerdán megerősítette, hogy 2013 utolsó negyedévében az előző év hasonló időszakához képest 2,7 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye. Ez a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint meghaladja a várakozásokat, ehhez hasonló növekedésre hét éve nem volt példa Magyarországon.

“A belső fogyasztás is jelentős mértékben nőtt, köszönhetően annak, hogy aktív foglalkoztatáspolitikát folytatunk, és 4 millió fő fölé növekedett az alkalmazottak száma. Tavalyi évben 30 ezer fővel nőtt a versenyszférában foglalkoztatottak száma, és ezek olyan adatok, amelyek hozzájárulnak a magyar gazdaság erősödéséhez” – hangsúlyozta Komoroczki István tervezéskoordinációért felelős államtitkár. A gazdaság szinte minden ágazatában növekedést mértek. A mezőgazdaság teljesítménye 2013 októberétől decemberig például több mint 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A feldolgozóiparban több mint öt, az építőiparban pedig több mint tíz százalékos növekedést mértek.

Suppán Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a gazdaság erősödése tartós maradhat, az alacsony infláció és a növekvő reálbérek miatt ugyanis tovább bővülhet a hazai fogyasztás, de az élénkülő európai gazdaság is kedvező hatású lehet. “Idén arra számítunk, hogy csak az autógyártás 40 százalékkal növekedhet, és ami igazán pozitív, hogy a beruházások is hozzájárultak a növekedéshez. Utóbbiak mintegy 10 százalékkal nőttek az utolsó negyedévben, és arra számítunk, hogy ez folytatódik” – mondta a Híradónak az elemző. Szakértők szerint 2014-eben a kormány által várt két százaléknál is nagyobb mértékben nőhet a nemzeti össztermék.

Forrás: Hirado.hu

13 hozzászólás “Évek óta nem nőtt így a magyar gazdaság” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Az előzetes várakozásoknál is gyorsabban nőtt az államadósság februárban, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. adatai szerint az elmúlt hónap utolsó napján 23 392,2 milliárd forint volt a központi költségvetés adóssága, ami nominálisan újabb történelmi csúcs. Az év első két hónapjában a központi költségvetés adóssága 1 393,6 milliárd forinttal nőtt.

    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/soha_nem_volt_ilyen_magas_a_magyar_adossag.577932.html

    Magyarország jobban teljesít !!

  2. grün szerint:

    “Évek óta nem nőtt így a magyar gazdaság”
    .
    Úgy csökken mintha növekedne!
    Ögyes, mondaná Kohn bácsi! .P 😀

  3. felix szerint:

    Olcsó hitelhez sikerült jutnia a költségvetésnek,
    Mindösszesen csak egy olcsó erőmű fejlesztést csaptak hozzá.
    Lehet, hogy az IMF, mégis olcsóbb?

  4. grün szerint:

    felix!
    Vigyázzá má!
    A zÁJEMEF politikai identitásunk feladására kényszerítene és népnyúzó intézkedéseket követelne a cocilisan érzékeny kormányunktól!
    A már egyszer kiharcolt előnyök feladása nem jellemző ránk! 😛 😀

  5. felix szerint:

    Csak azt nem értem, hogy a hasításhoz, mert ugye most éppen hasítunk, minek a hitel.
    Lehet, hogy iszonyúan drága a hasító gép?

  6. nagyapó szerint:

    Megy a Heti hetes. Az eetásak egymás hülyeségeit űberelik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  7. nagyapó szerint:

    Az Európai Bizottság ma tette közzé (2014. március 5.), hogy a tizenhét vizsgált uniós tagállam közül Horvátországban, Olaszországban és Szlovéniában túlzott a makrogazdasági egyensúlyhiány; Magyarországon is vannak egyensúlytalansági tényezők, ezek mértéke azonban nem túlzott.
    Az Európai Bizottság jelentése még nagyobb elismerés Magyarországnak, mint a deficiteljárás megszüntetése volt.
    Megérte a Brüsszel meggyőzésért hívott küzdelem, az uniós politikusok és bürokraták végre belátták, hogy Magyarország valóban jobban teljesít, és ez az eurót használó nyugati országok tekintetében még inkább így áll.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  8. felix szerint:

    Szemétláda.
    Attól hogy valamit nem érsz fel ésszel. az még nem válik hülyeséggé.

  9. felix szerint:

    Szemétláda.
    A többiek is lenyúlták a nyugdíj kasszát?

  10. Gordon szerint:

    Felix, te nagyonhül.e!

    A befizetett nyugdíjjárulék sosem volt az embereké. A nyugdíjpénztárba való kényszerítés a nyugdíjtőzsdéből gazdagodó etánsaitok számára volt jó, akik “üzemeltették” a rendszert (az államtól magánkézbe vándorolt a járulék egy része).

    Sokan évekig fizették a pénztárat, aztán kiküldték nekik a nyugdíjtőzsdézők, hogy nincs hozamuk, hanem veszteségük van.

    A veszteségből akartok ti nyugdíjat fizetni?
    A tőzsdézésből?

    Ebből is látszik, hogy nem szocialisták vagytok ti, hanem vadkapitalisták. Nyerészkedők. Az MSZP menthetetlenül a nagytőke és a pénztőke, valamint a “Simonszázmilliók” és a Deme-félék pártja marad.

  11. felix szerint:

    Gordon te nagyon hülye.
    Az én lányomtól 1.5 milliót nyúlt le Viktorka-
    Nem kell a hazug szöveged. A hogy szerintetek a MOL megvásárlásának sem most kell nézni a hozamát ill. veszteségét, úgy a nyugdíjkasszáknak sem a pillanatnyi állapota az érdekes.
    Volt ahol veszteség keletkezett, de szépen fizettek reálhozamot is.
    Utolértelek sánta kutya.

Itt lehet hozzászólni !