Húsz országos rezsipont várja a fogyasztói panaszokat

Csepel.hu

Húsz országos rezsipont várja a fogyasztói panaszokat

Országos rezsipontok eddigi működéséről tartottak sajtótájékoztatót az ügyfelek által második legkeresettebb Pest Megyei Kormányhivatalban. A január 13-a óta létrejött országosan húsz kormányhivatalban funkcionáló rezsipontokat több mint ezren keresték fel a közüzemi számlák panaszaival – mondta el Németh Szilárd, a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője.

A politikus dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízottal közösen mutatta be a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén kialakított rezsipontot, ahol minden érdeklődő személyes tanácsot kap problémájára.

A legnagyobb gond még mindig a számlázás körül forog, mert a szolgáltatók a tájékoztatási kötelezettségüknek abszolút nem tesznek eleget. A hatóságok feladata viszont épp a fogyasztók felé a megfelelő számlatájékoztató kiküldése és a szolgáltatók rezsicsökkentési díjbetartásának ellenőrzése. Az elmúlt évhez képest a rezsipontoknál regisztrált csökkentéssel kapcsolatos panaszok idén húsz százalékkal növekedtek – emelte ki a kormánymegbízott.

„A rezsicsökkentés eredeti célja az volt, hogy több pénz maradjon az embereknél. További célkitűzésünk között szerepel, hogy a magyar fogyasztókat megvédjük, érdekeiket képviseljük és tudatos fogyasztó magatartást alakítsunk ki. Ennek az évnek és a jövőnek a legfontosabb feladata, hogy a magyar családok és a magyar gazdaság kapja a legolcsóbb energiát. A magyar kormány, a Fidesz-KDNP az emberek megsegítése érdekében hozza döntéseit, amelyeket meg kell tudni védeni azokkal szemben, akik ebben ellenérdekeltek. Elsősorban a szolgáltatók érintettek, akiknek a profitjára és az eddigi kényelmes monopolisztikus helyzetére, ha úgy tetszik, nem a bőrükre megy a játék. Ellenérdekeltek még azok a brüsszeli bürokraták, akik ennek a rendszernek a fenntartásában érdekeltek. És a magyar baloldal, a Gyurcsány-koalíció emberei, akik szögesen ellentétes politikát folytattak ezen a területen. Erről szól a rezsiharc” – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Csepel polgármestere a továbbiakban a kormány március 5-ei döntéséről tájékoztatott: a jövőben a teljesítmény- és hálózatbővítéssel, a csatlakozással, a bekötéssel, a mérőhely-kialakítással kapcsolatos költségek, illetve a fejlesztési hozzájárulás összegének legalább ötven százaléka a közműszolgáltatókat terheli – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy fogyasztóvédelmi rezsipontokat a kormányhivatalokon kívül a jövőben máshol, akár a kormányablakokban is létesíthetnek.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Húsz országos rezsipont várja a fogyasztói panaszokat” bejegyzésre

  1. belekotkot szerint:

    Összesen több mint ezer ember kereste fel az ország húsz kormányhivatalában kialakított rezsipontokat, amelyek január 13. óta működnek – mondta a rezsicsökkentések végrehajtásáért felelős munkacsoport vezetője.
    Németh Szilárd csütörtökön sajtótájékoztatón mutatta be a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén kialakított rezsipontot, ahol elmondása szerint minden érdeklődőt személyes tanácsokkal látnak el.

    A szám azt jelenti, hogy a január 13. óta eltelt 53 napban egy rezsipontnak napi átlagban kicsit több, mint 0,94 látogatót kell fogadnia.
    Szerző: MTI – VG

  2. Gordon szerint:

    Az mszp csak a rezsiemeléseket jelentette be anno. Minden tisztességes ember félve várta a januárt (áremelések) és a titkos maszoptrezor meg csak dagad és dagadt…

Itt lehet hozzászólni !