‘Gazdaság’ kategória archívum

Borbély Lénárd: biztonságos, jó költségvetést fogadtunk el

2015. április 1. szerda

Csepeli Hírmondó

bl

Csepel 2015-ös költségvetését március 12-ei ülésén fogadta el a képviselőtestület.  A kerület pénzügyi helyzetéről, az óvodai átalakításról, a fejlesztésekről, a Munkásotthonnak felajánlott 30 millió forintról is beszélgettünk Borbély Lénárd polgármesterrel.

Míg 2010-ben közel 4 milliárdos hiánya volt az önkormányzatnak, az idei már a második év, hogy komoly tartalékkal, 922 millió forinttal rendelkezünk. Így nemcsak a szolgáltatásaink színvonalát tudjuk emelni, de jelentős fejlesztéseket is tervezünk, arról nem is beszélve, hogy ha bármi, előre nem látható probléma adódna, azt is gond nélkül meg tudjuk oldani. Idén is folyatatódnak a sikeres családi programjaink, az elmúlt időszak jelzi, ezekre nagy az igény. (tovább…)

Brókerbotrány: Időben intézkedett a kormány

2015. március 30. hétfő

A kormány időben intézkedett, és az állami közpénzeket igyekezett biztonságba helyezni, ami helyes, mert ez az emberek pénze – mondta Orbán Viktor. A Buda-Cash ügyében a betétesek 96,5 százalékát kártalanították 30 millió forint erejéig.

Fidesz.hu, YouTube, Csepel.info

Tekintse meg az ülésen készült felvételt!

“Szükségesnek tartanék egy olyan modern kincstári rendszert, amely megfelelő hátteret biztosítana a költségvetési pénzekkel gazdálkodó szervezeteknek, így azoknak nem kellene bankoknál vagy brókercégeknél parkoltatniuk a közpénzt” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben, az azonnali kérdések órájában.

“Egyszer s mindenkorra legyen világos: a költségvetésből kiutalt pénzeket nem lehet sem bankokban, sem pedig befektetési alapokban parkoltatni, hanem egy ellenőrzött csatornán keresztül kell átláthatóan gazdálkodni velük” – mutatott rá a kormányfő.

„Miután kiderült, hogy számos önkormányzat esetében nem ez a helyzet, felmerült a fejünkben azonnal az a kérdés: és mi van a központi közigazgatással” – fogalmazott Orbán viktor. Ekkor rendeltem el, hogy minden minisztériumnak át kell néznie, van-e pénzügyi kapcsolata brókercégekkel, állomásoztat-e náluk közpénzt, és ha igen, azonnal vonja ki onnan – idézte fel. (tovább…)

Végtörlesztés – keddig igényelhető az elszámolás

2015. március 30. hétfő

MTI, Profitline.hu

Már csak két napjuk van a kedvezményesen végtörlesztő ügyfeleknek, hogy tízezer forintos díj ellenében igényeljék pénzügyi intézményüktől az elszámolást.

Azok a banki ügyfelek, akiknek deviza, illetve devizaalapú jelzáloghitel-, vagy lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződése rögzített árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel szűnt meg, a banki honlapokon, az ügyfélszolgálatokon, illetve az MNB honlapján elérhető formanyomtatványon március 31-éig, tízezer forintos díj ellenében igényelhetik az elszámolást a pénzügyi intézményüktől. Ezt követően az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk – közölte korábban a jegybank. Az MNB március közepi tájékoztatása szerint a többi ügyféllel ellentétben maguknak kell kérniük az elszámolást pénzügyi intézményüktől azoknak, akik kedvezményes végtörlesztéssel éltek. Az egyéb módon lezárt kölcsönszerződések esetében az elszámolási értesítőket automatikusan küldik a bankok, azt nem kell külön kezdeményezni. (tovább…)

Kedvező lakásvételi lehetőség az önkormányzati ingatlanok bérlői számára

2015. március 27. péntek

Csepel.hu

testuleti3

A csepeli képviselő-testület 10 millió forint támogatást szavazott meg a krízishelyzetbe került kárpátaljai magyarok részére. Németh Szilárd országgyűlési képviselő javaslatára az önkormányzat egy magyarlakta település lakóit mentorálja.

Borbély Lénárd polgármester 35 pontos programjának egyik ígérete volt az önkormányzati lakások kedvezményes megvételi lehetőség. A képviselők most erről is döntöttek.

Csepel újabb lépést tett afelé, hogy a kerületben ismét fellendüljön a sportélet. Az önkormányzat stratégiai megállapodást kötött a Csepeli Birkózó Clubbal és a Halker-KiralyTeam Kick-Box Akadémiával. Döntés született arról is, hogy sikeres pályázat esetén 30% önrésszel, 150 millió Ft erejéig támogatják egy új kézilabda csarnok megépítését a Nagy Imre ÁMK sportcsarnoka mellett. (tovább…)

Háromszáz millióból újulnak meg az óvodák

2015. március 26. csütörtök

Csepel.hu

ovi

Csepel számos óvodájában történtek kisebb-nagyobb felújításokat 2014-ben, illetve jelenleg is folyamatban vannak korszerűsítési munkálatok. Idén közel 300 millió jut az óvodák szépítésére, modernizálására.

A munkák nagy része nagy része az épületek energiatakarékosságát érinti, valamint az udvarokon lévő zöldfelületek karbantartására, automata öntözőrendszerek kiépítésére vonatkozik. (tovább…)

Százmilliárdokat hoz majd a banki elszámoltatás

2015. március 26. csütörtök

MNO

Százmilliárdokat hoz majd a banki elszámoltatás

Százmilliárdokat kapnak vissza a devizahitelesek a legújabb kamatcsökkentésnek és a mostanság megindult banki elszámoltatásnak köszönhetően. A pluszpénz meglódíthatja a fogyasztást, a befektetésben gondolkodók pedig leginkább állampapírokat vehetnek majd.

Tovább mérséklődnek a devizahitelesek terhei a jegybanki alapkamat keddi csökkentésével. A Portfólió.hu számításai szerint a 15 bázispontos csökkenés összességében ötmilliárd forinttal faragja le a külföldi pénznemben eladósodottak havi törlesztési terheit. Ez egy átlagosnak számító – nyolcmillió forintos, még 12 év törlesztési idővel rendelkező – hitel esetében havi hatszáz forintos csökkenést jelent.

(tovább…)

Csökkennek a mobilköltségek

2015. március 24. kedd

Hirado.hu

Csökkennek a mobilköltségek

Április 1-jétől 76 százalékkal csökkenti a mobilszolgáltatókra vonatkozó nagykereskedelmi hívásvégződtetési díjat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Két forint alá csökken így a mobiltelefonálás amúgy sem magas költségtétele, amelyet eddig is a szolgáltatóknak kellett megfizetniük. Persze azért az előfizetőkre is hárult ebből némi megtérítenivaló díj, kérdés, hogy tudják-e, figyelnek-e a mégoly részletes számla minden apró tételére.

A hívásvégződtetési díjat két szolgáltató fizeti egymásnak, akkor, amikor egy előfizető az egyik hálózatból „áttelefonál” egy másikba, az „átjuttatásnak” ez a költsége. Így a szolgáltatóknál hol kiadásként, hol pedig bevételként jelenik meg a tétel – mondta dr. Beke Nándor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szabályozási igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című hétfői műsorában.

(tovább…)

Csepeli küldöttség Kielcében a Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából

2015. március 24. kedd

Csepel.hu

lengyelo 388_kicsi

A Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából csepeli delegáció látogatott Csepel testvérvárosába, Kielcébe, ahol Borbély Lénárd polgármester vezetésével megbeszéléseket folytattak Kielce elöljáróival. A testvérvárosok között hosszú évekre visszanyúló kulturális együttműködés alakult ki, amely már Németh Szilárd korábbi polgármester idején aktívan működött.

Borbély Lénárd és Süle László, a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója megbeszéléseket folytatott Kielce vezetőivel: Wojciech Lubawski polgármesterrel, Tadeusz Sayor alpolgármesterrel, Mieczyslaw Pastuszkoval, a Strukturális projektek és Városstratégiai ágazat igazgatójával, valamint Szymon Mazurkiewiczcel, a Kielcei Technológiai Park igazgatójával. (tovább…)

London szerint jó úton haladunk

2015. március 23. hétfő

MHO

 London szerint jó úton haladunk

Még az idén újból a befektetésre ajánlott kategóriába kerülhet a magyar államadós-besorolás mindhárom nagy hitelminősítő cégnél. Ezt jelezheti a Standard & Poor’s pénteki felminősítése a szakértők szerint. A felminősítés hozzájárul ahhoz is, hogy Magyarország olcsóbban tudja finanszírozni államadósságát, és ez tovább erősíti a pénzügyi stabilitást.

Viszonylag ritka a nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban, hogy a kilátás pozitívra javítása nélkül emeljék a magyar adósosztályzatot, ennél gyakoribb, hogy a hitelminősítők először a kilátást módosítják, és később változtatják az osztályzatot – reagáltak szakértők arra a hírre, hogy felminősítette Magyarországot a Standard & Poor’s, egy fokozattal, „BB plusz”-ra emelve az eddigi „BB”-ről a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását.

(tovább…)

Fővárosi Közgyűlés: elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját

2015. március 23. hétfő

Budapest.hu

Fővárosi Önkormányzat Közgyűlésének március 23-i ülése

Mintegy félszáz napirendi pontot tárgyalt meg 2015. március 23-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták a BRFK tavalyi beszámolóját, amely szerint több mint 15 százalékkal csökkent a fővárosi, regisztrált bűncselekmények száma. Döntöttek arról, hogy ismét Kathy-Horváth Lajos lesz a roma kulturális központ vezetője. Építészeti tervpályázatot írnak ki a pesti belvárosi Duna-part felújítására.

Elfogadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt évi beszámolóját a Fővárosi Közgyűlés. A dokumentum szerint a fővárosi regisztrált bűncselekmények száma 2014-ben 15,4 százalékkal csökkent az előző évhez képest: a 2013. évi 106 628-ról 90 207-re. A közterületen elkövetett bűncselekmények számában 40 százalékos csökkenés figyelhető meg: 2013-ban 35 541, 2014-ben 21 245 bűncselekményt regisztráltak. (tovább…)