Háromszáz millióból újulnak meg az óvodák

Csepel.hu

ovi

Csepel számos óvodájában történtek kisebb-nagyobb felújításokat 2014-ben, illetve jelenleg is folyamatban vannak korszerűsítési munkálatok. Idén közel 300 millió jut az óvodák szépítésére, modernizálására.

A munkák nagy része nagy része az épületek energiatakarékosságát érinti, valamint az udvarokon lévő zöldfelületek karbantartására, automata öntözőrendszerek kiépítésére vonatkozik.

A Kerek Világ Óvodában részben már befejezték, részben folyamatosan végzik a homlokzati nyílászárók cseréjét és készítik a szélfogókat.

Az Aprajafalva Óvodában három új csoportszobát és kiegészítő helyiségeket építettek, amelyre az önkormányzat 200 milliót nyert uniós pályázaton, saját hozzájárulása 24,5 millió forint volt.

A Gyermekláncfű óvodákban a házi bekötő csatornákat készítették el. A Csodakút Óvodában 40 darab lombhullató fát ültettek el, valamint gyepszőnyeget fektettek le és automata öntözőrendszert építettek ki. A Fenyves Óvodában akácrönk támfalat, lépcsőt és korlátot létesítettek. Emellett gyepszőnyeget helyeztek el az udvaron és automata öntözőrendszert alakítottak ki. A Kőrösi Sándor utcai Óvodában a felújított burkolatok mentén füvesítést végeztek. Műszaki karbantartást végeztek tavaly a Szivárvány Óvoda tornaszobájában. A költségvetés 1,9 millió forintot hagyott jóvá, de a számla végül csak 1 284 689 forint lett, mert a szülői munkaközösség munkájának értékével csökkent a végösszeg.

Az Erdősor és Festő utcai Óvodában hamarosan elkezdhetik a homlokzati nyílászárók cseréjét, valamint elvégezhetik az épület szigetelését és a fűtéskorszerűsítést. A kivitelezés közbeszerzése folyamatban van. A beruházásra 102 millió forint támogatást nyújtanak, az önrész összege 18 millió forint. A Napsugár Óvodában a homlokzati nyílászárók cseréjére, a hőszigetelésre és a fűtéskorszerűsítésre 31 millió forint támogatás jut, az önrész 5 millió forint. A Játéksziget Óvodában szintén a kivitelezés közbeszerzése tart. A tervek szerint a homlokzati nyílászárókat cserélik ki, hőszigetelést kap az épület és korszerűsítik a fűtésrendszert. A támogatás összege 28, az önrészé 5 millió forint. Hasonló munkálatok lesznek a Hétszínvirág Óvodában, ahol a kivitelezésre 43 millió forint támogatás jut, az önrész mértéke 7 millió forint. A Hétszínvirág Óvoda nevelési tanácsadó felújítási munkálataira 40 millió forint támogatás mellett 7 millió forint önrészt szánnak.

Kádár Katalin Óvoda – autós baleset utáni helyreállítás

Március 8-án este egy autós hajtott be a Kádár Katalin óvoda udvarára. A gépjármű áttörte a kerítést, szétrombolta az óvoda udvarát és a homokozóban állt meg. A gyerekek nem mehettek az udvarra, mivel a kerítés két eleme teljesen kitört, így szabadon ki lehetett járni az utcára. A homokozó tele volt alkatrészekkel és belefolyt az autóból az olaj is.

A Városgazda munkatársai a bejelentés után azonnal a helyszínre mentek,  eltakarították a romokat, elszállították a kerítést, és felmérték a károkat. A homokozóban lévő homokot kicserélték, a kerítés helyreállításáig pedig egy ideiglenes kerítést állítottak fel. Elvégezték a területrendezést és a homokozó körüli szegély kijavítását.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !