Index.hu

Az Index információi szerint már nem kell túl sokat aludni addig, amíg a kabinet hivatalosan is kihátrál a Nyugati Pályaudvar mögé tervezett gigászi minisztériumi központ ötlete mögül. (tovább…)
Index.hu

Az Index információi szerint már nem kell túl sokat aludni addig, amíg a kabinet hivatalosan is kihátrál a Nyugati Pályaudvar mögé tervezett gigászi minisztériumi központ ötlete mögül. (tovább…)
Népszabadság

A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni – állította csütörtökön a BKV, reagálva a Népszabadság információjára. (tovább…)
Mno.hu

1989: valahogy így kezdődött – ma már útlevél sem kell
„Magyarországnak ma különösen nagy szüksége van jó hírekre. Örülök, hogy egy ilyen jó hírt oszthatok meg önökkel” – fogalmazott az államfő. Mint mondta, éjféltől nincsenek többé sorompók, határőrök Magyarország és Európa nagy része között. (tovább…)
MTI, Mno.hu
Londoni elemzők, kereskedőházak lesújtó képet festenek Magyarország ez évi, illetve a jövő esztendőben várható gazdasági teljesítményéről. A BNP Paribas a magas inflációra hívja fel a figyelmet, amely 2008-ban is magas maradhat. A Goldman Sachs 1,8 százalékra – a londoni konszenzus alatti szintre – csökkentette 2008-as magyarországi növekedési előrejelzését az eddigi 2,2 százalékról. A magyar gazdaság jövőre recesszióba kerülhet – figyelmeztetnek az elemzők. (tovább…)
Népszabadság

Kiszáll a Hídépítő a 4-es metró építéséből, a városházán most lázasan keresik a megoldást, hogyan tovább. Vagy az alagútépítést állítják le, így viszont nem lesz kész a metró 2012-re, vagy elhagyják az amúgy is több hónapos késésben lévő Fővám téri állomást. (tovább…)
MNO

A Bajnai Gordon felügyelte Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még az év elején elindított kommunikációs kampánya ugyan több száz millió forintért hirdette a Kiskegyedtől az Új Emberig az uniós programokat, az idei gazdaságfejlesztési pályázatok lehívott összege mindössze 140 millió forintot tesz ki. A népszerűsítő reklámok ennek csaknem a duplájába kerültek. (tovább…)
MSZP frakció, Fidesz-KDNP frakció
Közös közleményt adott ki a csepeli MSZP és a Fidesz-KDNP frakció a BKV-ról, valamint a tömegközlekedés csepeli fejlesztési javaslataikról. Az alábbiakban közöljük a Fidesz által kiadott bevezető szöveget, majd az MSZP és a Fidesz-KDNP frakciók által is támogatott közös közleményt. (tovább…)
Mno.hu, MTI

Az Országgyűlés hétfőn név szerinti szavazással elfogadta az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt. Sem Nagy Boldizsár, sem Péterfalvi Attila nem kapta meg a honatyáktól a szükséges kétharmados támogatást. A szavazás után az államfő csalódottságnak adott hangott. A törvényhozás elfogadta a Fidesz által kezdeményezett, a tandíjról, valamint vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot. Igent mondtak a honatyák a 2008.évi költségvetéséről szóló törvényre is. Az Országgyűlés hétfőn jóváhagyta az Európai Unió lisszaboni szerződését. (tovább…)
VG.hu

Magyarország nem került fel az AT Kearney nemzetközi tanácsadó cég által most közzétett, a legvonzóbb és legmegbízhatóbb befektetési környezetet és potenciált kínáló top 25-ös országok listájára. Ugyanakkor a legnagyobb amerikai vállalatok vezetői körében végzett felmérés alapján készülő rangsorban két régióbeli vetélytársunk is ott található: Lengyelország a 22., Csehország pedig a
Mno.hu

Fotó: Index.hu
Megkezdődött a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által hirdetett határozatlan idejű általános országos vasutassztrájk hétfőn 6 órakor, a szakszervezet elnökének közlése szerint 3.500 dolgozó nem vette fel a munkát.
Országos sztrájk percről percre: Index.hu