‘Gazdaság’ kategória archívum

A Pöttyös veri a Facebookot és a Google-t

2013. szeptember 20. péntek

Hirado.hu

A Millward Brown nemzetközi piackutató cég felmérése szerint Magyarországon a legszeretettebb márka 2013-ban a Pöttyös lett, az összesített TOP10-be a klasszikus magyar márkák közül a Pick és a Szentkirályi került még be.

Nagy nemzetközi márkák uralják a magyarországi márkarangsort, de az élen a Pöttyös végzett, megelőzve a Facebookot és a Google-t – tájékoztatta kutatása eredményeiről a Millward Brown nemzetközi piackutató cég csütörtökön az MTI-t.

(tovább…)

Orbán Viktor: a rezsicsökkentés következő állomása a gazdasági szféra lehet

2013. szeptember 20. péntek

Hirado.hu

A rezsicsökkentéshez szükséges információk begyűjtése nem a szokványos módon történt, ehhez volt szükség az energiahivatalból létrejött rezsihivatalra, és az így beérkezett adatok alapján “jött ki” a mérséklés 20-30 százalékos lehetséges mértéke – mondta Orbán Viktor kormányfő a 180 percben.

“A csökkentés így januárban megindult, júliusban folytatódott, most pedig egy újabb forduló következik, benne a szénnel és a tűzifával. Utóbbinak már van előzménye, a tavaly megindított szociális tűzifarendszer, amely idén is folytatódik: zömében állami erdőkből a tavalyinál kétszer több pénzért mindegy 2 milliárd forint értékű tüzelőt osztanak majd szét az önkormányzatokon belül” – fejtette ki a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

(tovább…)

Németh Szilárd Józsefvárosban tartott fórumot a rezsicsökkentésről

2013. szeptember 19. csütörtök

Csepel.hu

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője 2013. szeptember 18-án a józsefvárosi Polgárok Házában tartott előadást.

Az esemény házigazdái dr. Kocsis Máté országgyűlési képviselő, VIII. kerületi polgármester, dr. Bácskai János országgyűlési képviselő, IX. kerületi polgármester és dr. Vas Imre országgyűlési képviselők voltak.

(tovább…)

Dupla annyi pénz jut szociálisan kiosztható tűzifára

2013. szeptember 19. csütörtök

HírTV

Kétszer annyi pénz áll majd rendelkezésre szociálisan kiosztható tűzifára, mint a tavalyi évben – tudta meg a Hír TV. Az ehhez szükséges belügyminisztériumi rendeletet már a jövő héten aláírhatja Pintér Sándor.

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős biztosa azt mondta: a kétezer fő alatti települések pályázat útján juthatnak hozzá a hagyományos tüzelőanyaghoz, amire kétmilliárd forint áll majd rendelkezésre. A rászorultak között az önkormányzatok osztják szét a fát, a kiszállításért sehol nem számolhatnak föl költséget.

(tovább…)

Hírbehozzuk – vita a rezsicsökkentésről

2013. szeptember 18. szerda

EchoTV

Vita a rezsicsökkentésről az EchoTV műsorán. Az igazságosabb és nagyobb árcsökkentés mellett érvel az MSZP – a párt azt mondja, nem érthető, mire ez a nagy felhajtás. Az ellenzéki párt szerint a Fidesz “lopott áruval házal”, és nincs gazdasági alapja a tervezett intézkedéseknek.A kormánypárt (Németh Szilárd) szerint szükséges a rezsicsökkentés negyedik felvonása, és megvan hozzá az alap is. A műsor felvétele elérhető ide kattintva: 1. rész, 2. rész.

Mi a rezsicsökkentés? Az MSZP szerint nagy kampányban kezdett a Fidesz. Az ellenzéki párt állítja: elkésett és kevés a rezsicsökkentés. A Fidesz szerint az MSZP mindig más mond, mint amit cselekszik, mert baloldal korábban a válság terheit kizárólag a lakosságra hárította, minden döntésük a szolgáltatók hasznára volt.

(tovább…)

A rezsicsökkentés szabadságunk szimbóluma

2013. szeptember 18. szerda

Fidesz.hu

Teltház előtt tartott “Rezsicsökkentés 2013” címmel fórumot a Millenárison Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentés egy szimbólum, a múlt hibáinak korrigálása, egyszersmind annak a jelképe, hogy nem mondhatják meg kívülről, hogy mit csináljunk. Ugyanitt a nemzetgazdasági tárca vezetője arról beszélt: kiderült, nem az emberek, csak a hatalom érdekli a baloldalt, de még ezt is „bohózatba illő műsorral adják elő”.

Az MSZP, a bukott baloldal gazdaságpolitikája Magyarországot az összeomlás szélére sodorta – emelte ki Varga Mihály. „Görögországgal emlegettek bennünket egy lapon. Nőttek az adók, nőtt a rezsi, tetőzött az infláció és csökkent a fizetések értéke” – idézte fel. Hozzátette: nemcsak válságot idéztek elő a baloldali politikusok, de a válságkezeléssel eltüntették egyhavi nyugdíját és egyhavi jövedelmét a magyar embereknek, elherdálták a nemzeti vagyont és megduplázták az államadósságot.

(tovább…)

Több mint 1000 milliárd forintot vittek ki az országból a közműcégek

2013. szeptember 18. szerda

MNO

1040 milliárd forintnyi nyereséget vittek ki Magyarországról a szocialista kormányok idején privatizált közműcégek 1995–2011 között, ráadásul ebben az összegben nincsen benne az infláció mértéke – többek között erről is beszélt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a budapesti 4-es választókerületben tartott, rezsicsökkentést támogató nagygyűlésen. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a mai kormányt bíráló erők alkalmatlanok hazánk vezetésére, amit 2002–2010 között világosan be is bizonyítottak.

Sokan azt hiték, hogy a rezsicsökkentésre a budapesti II. és III. kerületben nincsen igény, de ezzel szemben több mint 25 ezer aláírás gyűlt össze a fővárosi 4-es számú választókerületben – mondta Varga. A következő időszak fő kérdése, hogy a rezsicsökkentés mellett kiálló 2,5 millió ember képes lesz-e hasonló cselekedetekre – tette hozzá.

(tovább…)

Rezsicsökkentés: Németh Szilárd az EchoTV “Hírbehozzuk” című műsorának vendége lesz

2013. szeptember 17. kedd

Csepel.hu/Echo TV

Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, a rezsicsökkentés végrehajtását ellenőrző munkacsoport vezetője 2013. szeptember 17-én, kedden 20.00 órától az EchoTV “Hírbehozzuk” című vitaműsorának vendége lesz.

(tovább…)

A “rezsiharcban” szükség van az emberek támogatására – Németh Szilárd napirend előtti felszólalása

2013. szeptember 16. hétfő

Csepel.hu

Németh Szilárd (Fidesz) szeptember 16-án a “rezsiharcról” szólva azt mondta: szükség van a magyar emberek támogatására, mivel az intézkedéssorozat sok ellenállással fog járni, a bukott baloldal politikusai mindent meg fognak tenni, hogy visszaállítsák a rezsiárakat.

A baloldal korábban a válság terheit kizárólag a lakosságra hárította, minden döntésük a szolgáltatók hasznára volt – mondta. Hogy tud elszámolni akkori döntéseikkel Gyurcsány és Bajnai, “és mivel magyarázza Mesterházy elvtárs, hogy a Gyurcsány-kormány államtitkáraként tizenötször szavazta meg a lakossági energia árának emelését?” – kérdezte.
Fónagy János fejlesztési államtitkár hangsúlyozta: az eredmények megtartása végett olyan jogszabályra van szükség, amely a magyar közműszolgáltatás szabályait generálisan állapítja meg, és amelynek az ellátásbiztonságot, valamint a cégek nonprofit működését célozza – mondta.

(tovább…)

Hatósági áras lehet a tűzifa és a szén

2013. szeptember 16. hétfő

Hirado.hu

A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa, Németh Szilárd a Híradónak azt mondta: a frakció felhatalmazta az általa vezetett munkacsoportot, hogy dolgozza ki, hogyan csökkenhet a hagyományos tüzelő ára. Közben a kormányfő Kötcsén arról beszélt, hogy olyan közműszolgáltatási törvényt kell alkotni, amely kizárja a profitot a lakossági közműszolgáltatásoknál. A rezsicsökkentés megvédéséért indított országjárás bicskei fórumán elhangzott: eddig 2,1 millió ember állt ki aláírásával a kormány intézkedése mellett.

Azon a somoskőújfalui tüzéptelepen, ahol a Híradó forgatócsoportja járt, 23 ezer forintba kerül egy köbméter kalodás fa. Az ár három éve nem változott. A telep vezetője azt mondja: drágábban nem is tudná adni, mert akkor nem tudnák megfizetni a vevők. Attól függően, hogy mekkora lakást, házat kell fűteni, milyen a hőszigetelés és milyen az időjárás, egy átlagos háztartás 4-8 köbméter fát tüzel el egy télen.

(tovább…)