‘Csepel új utakon’ kategória archívum

Megjelent az uniós nyílt közbeszerzési eljárás a Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztésére

2021. március 11. csütörtök

csepel.hu

2021. március 10-én az állami tulajdonú Beruházási Ügynökség közreműködésével megjelent az uniós nyílt közbeszerzési eljárás a Jedlik Ányos Gimnázium fejlesztése, felújítása, rekonstrukciója megnevezésű projekt tervezése és kivitelezése tárgyában.

(tovább…)

Csepelt is érintő 23 kilométer hosszú kerékpárút épül

2021. március 9. kedd

Csepel.hu

Miután Karácsony Gergely főpolgármester egyszemélyes döntése értelmében nem épül meg a három kerületet, ezen belül több százezer embert érintő mintegy 2,4 milliárd forintos Dél-budapesti kerékpárút, most a kormány támogatásával lehetőség nyílik beruházás megvalósítására.

Borbély Lénárd csepeli polgármester és Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott közös sajtótájékoztatót Csepelen, ahol az államtitkár elmondta: fontos, hogy legyen jövője az elmaradt fejlesztésnek.

 

(tovább…)

Így szépülnek meg a Szent Imre téri padok

2021. március 3. szerda

Csepel.info

Folyamatosan újítják fel a csepeli Szent Imre tér padjait, miközben a parkosítási munkálatokkal is jól haladnak – értesült a Csepel.info.

Először a padok léceit szerelik le a Csepeli Városgazda munkatársai. Ezeket gondosan lecsiszolják és kezelik: ezért néznek ki a padok egytől egyig úgy, mintha újak lennének. A templom előtt és a játszótér környékén már a megújult padokon pihenhetnek, olvashatnak a csepeliek. (tovább…)

Február 25-én reggel indul a Hullám utca felújítása

2021. február 24. szerda

Csepel.hu

Információink szerint február 25-én, azaz holnap megkezdik a királyerdei Hullám utca felújítási munkálatait. Az ott lakókat a mai napon szórólapon tájékoztatják a részletekről. Az útépítés mellett járdarekonstrukció, valamint csapadékvíz-elvezetés is épül.

Ahogy korábban beszámoltunk, jelenleg három utcaszakasz kivitelezése zajlik (Horgony utca, Horgász utca, Diós út). Az utcák szilárd útburkolatot, felújított járdát, valamint megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert kapnak. A vállalkozónak a forgalomba helyezési engedélyt 2021.május 15-ig meg kell kérnie. Ezen kívül összesen 18 (!) utcaszakasz rendelkezik építési engedéllyel.

(tovább…)

Tovább szépül Csepel

2021. február 22. hétfő

Csepel.hu

A Csepeli Városgazda folytatja a lombgyűjtést, sövényvágást és cserjemetszést Csillagtelepen. Emellett megkezdik a rózsák, évelők metszését a Szent Imre téren.

Fasor fenntartási munkálatok is lesznek az Árpád utca és a Deák Ferenc utcában és folytatják a faültetést a Késmárki és a Hollandi utcában. Hamarosan pedig befejezik a Szent Imre téren található padok fa felületének felújítását.

(tovább…)

Gőzerővel zajlik az útépítés a kerületben

2021. február 19. péntek

Csepel.hu

Miközben 2010 előtt alig épültek utak, és több mint 50 kilométernyi földút tette gyakran járhatatlanná a kerületet, az elmúlt tíz évben rohamléptékkel csökkent a burkolatlan utak száma Csepelen. A kormány és az önkormányzat kiváló együttműködésének hála pedig beindult az útépítési projekt is. Azért akad még munka bőven.

Csepelen több mint 10 éve azon dolgoznak, hogy a kerületben tapasztalható több évtizedes fejlesztési lemaradást bepótolva minden csepeli utca szilárd útburkolatot, felújított járdát, valamint megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert kapjon. A munka nem könnyű, de a kormány által biztosított pályázati forrásoknak és a jelentős önkormányzati ráfordításnak köszönhetően 2010 óta több mint 25 kilométernyi útszakaszt aszfaltoztak le, és oldották meg a csapadékvíz-elvezetési gondokat.

 

(tovább…)

Felelősséggel Csepelért

2021. február 19. péntek

Csepel.hu

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetben képviselő-testületi ülést nem lehet tartani, de Borbély Lénárd polgármester rendszeresen egyeztetésre hívja a testület frakcióinak vezetőit, ahol tájékoztatást ad a fontosabb ügyekről, és lehetőség van közösen konzultálni.

Az e hét csütörtöki egyeztetés fő témája Csepel Önkormányzatának 2021. évi költségvetése volt. “Az idei esztendő ismét rendkívüli lesz önkormányzatunk életében, ezért a járványhelyzet hosszabb távú hatásait is figyelembe véve racionalizálnunk kell a kerület költségvetését, intézményeink és gazdasági társaságaink működését” – írta bejegyzésében a polgármester.

(tovább…)

Borbély Lénárd levelének eredménye: elvitte az FKF az illegális hulladékot

2021. február 19. péntek

Csepel.hu

Régi tapasztalat, ami újra és újra beigazolódik: soha nem szabad annyiban hagynunk a dolgokat, meg kell küzdenünk a közös érdekekért, és minden esetben ki kell állnunk Csepelért.

Érdemes volt ezt megtenni idén is, amikor Csepel polgármestere az FKF Zrt.-hez fordult, és felhívta a vállalat figyelmét azokra az illegális hulladéklerakó gócpontokra, amelyek jelentős gondot okoznak a csepelieknek, és felszámolásuk évről-évre egyre nagyobb teherként nehezedik a költségvetésre – más feladatok elől elvéve az erőforrásokat.

(tovább…)

Elindult az újraindításról szóló konzultáció

2021. február 18. csütörtök

Magyarnemzet.hu

A kérdőívet a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon lehet kitölteni. Hét kérdésre lehet válaszolni, többek között a védettségi igazolvánnyal, az éttermek és szállodák újraindításával és az este 8 óra utáni kijárási tilalommal kapcsolatban – olvasható a Kormány.hu portálon.

Az online kérdőív kitöltéséhez regisztráció szükséges, amelyről a résztvevők megerősítő e-mailt kapnak. A konzultációnak otthont adó vakcinainfo.gov.hu oldalon továbbra is lehet regisztrálni a koronavírus elleni oltásra.

„Az oltási program elindulásával új szakaszba léptünk. Vannak, akik azt gondolják, hogy az oltások beadásával egy időben elkezdődhet a korlátozások feloldása is. Mások óvatosságra intenek, mert a járvány Európában újra felszálló ágban van. Szeretnénk megismerni a magyar emberek véleményét az újraindítással kapcsolatos legfontosabb kérdésekről, ezért biztatunk mindenkit arra, hogy vegyen részt a konzultációban” – olvasható a Kormány.hu portálon közzétett közleményben.

 

(tovább…)

Megkezdték a nádvágást a Kis-Duna öbölben

2021. február 17. szerda

Csepel.hu

A Csepeli Városgazda Zrt. a tegnapi naptól megkezdte a Kis-Duna öbölben a nádvágási munkát. A feladatot a nád megújítása miatt, valamint az öböl szerves anyaggal való feltöltődésének lassítása érdekében szükséges elvégezni.

A nádvágást a cég munkatársai kizárólag befagyott víztükör esetén tudják megvalósítani, ezért nem is végzik minden évben.

(tovább…)