Borbély Lénárd polgármester tegnapi posztjában a Galvani híd szükségességéről osztotta meg a gondolatait. A polgármester kifejtette, a Galvani híd terve az 1980-as évek óta szerepel különböző városfejlesztési koncepciókban.
Megépítésére azért van szükség, mert az agglomerációban élők egyre nagyobb mértékben terhelik a főváros közútjait. Csepelre ez hatványozottan igaz, ráadásul a közvetlen budai összeköttetéssel hetven éve adós a főváros a csepelieknek.
A hatályban lévő korlátozó intézkedések március 28-ig még biztosan fennmaradnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen és ezen kívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani – tette hozzá. A kormányfő szerint a kórházak bírják a kapacitást, van bőségesen szabad ágy a kórházban, a lélegeztetőgépes ágyakból pedig a kapacitások fele még rendelkezésre áll.
Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából, kimagasló teljesítményük elismeréseként rangos állami kitüntetésben és művészeti díjban részesültek csepeli kiválóságok is.
Az Országgyűlés 2014. december 16-án a magyar zászló és címer napjává nyilvánította március 16-át.
A képviselők 155 igen szavazattal, 4 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett fogadták el a határozatot, mely szerint “az Országgyűlés, fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt, Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében a nemzeti színről és ország címeréről szóló 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásának emlékére, március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja”.
A Csepel.hu információi szerint a mai napon, azaz március 16-án technikai okok miatt átmenetileg zárva tart a királyerdei kisposta, ügyfeleket nem fogad.
A nyitás időpontjáról egyelőre nincs információnk.
A csepeli önkormányzat vezetői a hagyományokhoz híven a Görgey Artúr téren, Petőfi Sándor szobránál koszorúztak március 15-én reggel.
Noha a koronavírus-járvány miatt az ilyenkor megszokott ünnepi rendezvények elmaradtak, Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek kora reggel elhegyezték a megemlékezés koszorúját a szobornál.
Napra pontosan két éve tüntették ki a Csepel.info hírblogot
A sajtó akkor teljesíti jól a feladatát, ha képviselői maguk is hiszik, hogy a hiteles tájékoztatással és átgondolt véleményformálással a közösségért tesznek, “tömegtájékoztatnak és nem tömegmanipulálnak” – mondta a főpolgármester a Csengery Antal-díjak átadásán. (tovább…)
Folyamatosan zajlanak a különböző korosztályok fedettpályás országos bajnokságai, ahol a csepeli DAC versenyzői szinte kivétel nélkül egyéni rekordjaikat megjavítva bizonyították felkészültségüket, tehetségüket, s értek el dobogós és további értékes helyezéseket.
Sajnos több éremesélyes versenyző sérülés és betegség miatt távolmaradásra kényszerült, de az induló versenyzők eredményei nagyon tiszteletre méltóak.
Miután Karácsony Gergely főpolgármester egyszemélyes döntése értelmében nem épül meg a három kerületet, ezen belül több százezer embert érintő mintegy 2,4 milliárd forintos Dél-budapesti kerékpárút, most a kormány támogatásával lehetőség nyílik beruházás megvalósítására.
Borbély Lénárd csepeli polgármester és Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár tartott közös sajtótájékoztatót Csepelen, ahol az államtitkár elmondta: fontos, hogy legyen jövője az elmaradt fejlesztésnek.