Zajlanak az útépítések – következik a Túróczi Balázs utca

Csepel.hu

A koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek ellenére folytatjuk a csepeli fejlesztéseket – írja Borbély Lénárd polgármester a közösségi oldalán.

Miközben épül a gyerekeknek a Napközis tábor, zajlanak az útépítések is. „A Hullám, Horgony, Horgász és a Diós utca elkészült, a Túróczi Balázs utca felújítását pedig a napokban kezdtük el.” – fogalmazott.

Mint ismeretes, Csepelen több mint 10 éve azon dolgoznak, hogy a kerületben tapasztalható több évtizedes fejlesztési lemaradást bepótolva minden csepeli utca szilárd útburkolatot, felújított járdát, valamint megfelelő csapadékvíz-elvezetési rendszert kapjon. A munka nem könnyű, de a kormány által biztosított pályázati forrásoknak és a jelentős önkormányzati ráfordításnak köszönhetően 2010 óta több mint 25 kilométernyi útszakaszt aszfaltoztak le, és oldották meg a csapadékvíz-elvezetési gondokat.

A Karácsony Gergely vezette főváros viszont 2024-ig egyetlen méter fővárosi fenntartású utat nem újít fel a kerületben, holott ezekről korábban már döntött a Közgyűlés. Csepelen nem épül meg a Táncsics Mihály utca, a Szent László utca, a Védgát utca és a Szállítók útja. Hiába kérte Borbély Lénárd csepeli polgármester a fővárost a döntés megváltoztatására.

Csepel.hu

7 hozzászólás “Zajlanak az útépítések – következik a Túróczi Balázs utca” bejegyzésre

  1. robi szerint:

    A Martinász utcából a Posztó pálya felé autózóknak lesz legalább még egy jobbkezes utca.
    Megérdemlik a kerületi autósok, araszoljanak csak. A Martinász utca az ott parkoló autók már eddig is szinte járhatatlan.

    Éljenek a dilettáns forgalom szervezők!

    hi-hi-hi…..

  2. Horváth János szerint:

    robi!
    Nem kell száguldozni, ilyen egyszerű. Másrészt, ha a Szent István túlsó oldalán lévő gumis
    nem itt tartaná a kocsikat, sokkal könnyebb lenne. És mellesleg hova álljak arra a 1,5
    hónapra, amíg elkészül az utca?

  3. Hozzászóló szerint:

    János, most komolyan azért halasszák el az utca felújítását, mert nem tudsz hova állni az autóddal? Tessék tömegközlekedni és sétálni a tavaszi napfényben!

  4. Horváth János szerint:

    Hozzászóló!
    Biztosan jól érted amit leírtam?

  5. Horváth János szerint:

    Öreg vagyok, gyenge, göthös és súlyosan elhízott. Sokat bagózok, így 10 méter séta után már fulladozok és úgy izzadok mint egy ló. Magas padlós buszra nem bírok felkapaszkodni. Hogy jussak el az orvoshoz, a patikába és a közértbe? Követelem biztosítsanak máshol szállást számomra!

  6. Hozzászóló szerint:

    Megnevettettél, János. Kezdelek megkedvelni.

  7. Horváth János szerint:

    Az előtted lévő bejegyzést nem én írtam. Ilyen ez a kitüntetett oldal!

Itt lehet hozzászólni !