‘Érdekes’ kategória archívum

Vándorcirkusz, körhinta, törökméz

2021. november 4. csütörtök

Csepel.hu

(a kép illusztráció)

Csepel lakóinak számottevő része évtizedeken át igazi népünnepélyre készült az őszi Mária-nap környékén, amikor egy hétvégén megrendezték a hagyományos csepeli búcsút. Eredetileg a Szent Imre tértől a mai Görgey térig lepték el árusok, búcsúsok, mutatványosok, körhintások, cirkuszosok az utcákat, tereket. A búcsú központi helyszíne a jelenlegi piac területe volt, ahol még nem épült meg a csarnok, és nagy szabad térségen lehetett felállítani a vidámparki kellékeket.

A csepeli búcsúkról idősebb csepeliek és helytörténészek, főként Bolla Dezső és Zémann István elbeszélése alapján készített el egy összeállítást a Csepeli Hírmondó. (tovább…)

Csendéletek a Csepel Galériában

2021. november 4. csütörtök
Csepel.hu
Huszonhét alkotóművész munkái láthatók a IV. Csendélet Biennálén. A csoportos kiállítás alkotásait Bráda Tibor, Munkácsy díjas festő- és üvegtervező művész mutatta be.
 
Az érdeklődőket Kirják Miklós festő- és grafikusművész köszöntötte. Beszédében elmondta: az első biennálét Málik Irén, Ferenczy Noémi-díjas textilművész indította útjára 2013-ban.

(tovább…)

Rejtett képességek

2021. november 3. szerda

Csepel.hu

A Rákóczi Kert – Családok Parkja élményfestő programjain az is átélheti az alkotás örömét, aki azt gondolja magáról, hogy a festés terén semmilyen tehetséggel nem rendelkezik. Sőt az élmény akkor a leghatásosabb, ha úgy érkezünk, hogy még gyerekkorunkban is idegenkedtünk az ecsettől és a vászontól.

A felújított Rákóczi Kertben tartott első élményfestésen még alig néhányan vettek részt. A létszám az idő elteltével folyamatosan bővült, a program egyre népszerűbb lett, és ma már harmincan látogatják. A jelentkezők egy képzett instruktor segítségével lépésről lépésre megfestenek egy előrerajzolt képet, amelyet haza is vihetnek. A festéshez szükséges eszközöket – festőállvány, vászon, akrilfestékek, ecsetek – mind megkapják, a résztvevőknek csak az alkotókedvüket kell magukkal vinniük. Az élményfestéseket havonta egyszer, péntekenként tartják. A részvétel a csepelieknek 4500, egyéb lakosoknak 8000 forintba kerül. A kedvezményes ár az önkormányzat támogatásának köszönhető. (tovább…)

Újraindul az úszásoktatás

2021. november 3. szerda

Csepel.hu

„A csepeli önkormányzat hosszú évek óta biztosítja a tankötelezett korú gyerekek ingyenes úszásoktatását. A programot a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület úszásoktatói tartják. A Csepeli Tanuszoda bezárása miatt ebben az évben két helyszínen, a Katona József Általános Iskola és a Pesterzsébeti Uszoda tanmedencéjében zajlik majd a program, melyre november 2-ától 2022. május 13-áig kerül sor, kedden, szerdán, csütörtök és péntek délelőttönként” – mondta el a Csepeli Hírmondónak Hermanné Laboncz Etelka, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvodák koordinációs tanácsadója.

Kiemelte, az úszásoktatáson összesen 704 óvodás vesz részt, 45 csoportra bontva, tíz alkalommal.

(tovább…)

101 éves a Csepeli temető

2021. november 2. kedd

Csepel.hu

101 évvel ezelőtt, 1920-ban történt az első temetkezés a Csepeli temetőben, arról azonban nincsenek hiteles adatok, hogy kit hantoltak el. Csepel-sziget északi részén ugyanakkor már hatezer évvel ezelőtt is temetkeztek, amikről régészeti ásatások során előkerült leletek tanúskodnak.

Több mint ezer, különféle korszakokból származó lelőhelyet tártak fel, ahol őskori, népvándorlás-kori és későbbi évszázadokban létesített sírokra bukkantak – derül ki Bolla Dezső helytörténésznek, a Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület elnökének írásaiból. (tovább…)

Megemlékezés a csepeli temetőben

2021. november 2. kedd

Csepel.hu

November 1-jén reggel Borbély Lénárd polgármester, Morovik Attila, Ábel Attila és Pákozdi József alpolgármesterek hajtottak fejet a csepeli temetőben azokért, akik nem lehetnek velünk. A koszorúk elhelyezését követően a Mindenki keresztjénél gyertyát gyújtottak az elhunytak emlékére.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ebből az alkalomból.

(tovább…)

Őrtűz a székelyföldi autonómiáért

2021. október 31. vasárnap

Csepel.hu

Hetedik alkalommal gyújtottak őrtüzet a székelyföldi autonómiáért Csepelen a Daru-dombnál vasárnap. Csepel idén is csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez.

Az idei őrtüzet Borbély Lénárd csepeli polgármester és Németh Szilárd országgyűlési képviselő gyújtotta meg.

(tovább…)

November elsejétől újra kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésben

2021. október 28. csütörtök

Csepel.hu

Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette, az előrejelzések sokfélék a járvánnyal kapcsolatban, de a negyedik hullámban a fertőzöttek száma ugrásszerűen nőni fog, a kórházban kezeltek száma kisebb mértékben, de szintén emelkedni fog, a helyzet intézkedéseket indokol.

A következő döntések születtek: (tovább…)

Így néz ki a temetők nyitvatartása a hosszú hétvégén Budapesten

2021. október 28. csütörtök

24.hu

Mindenszentek és halottak napja miatt közleményt adott ki a BKM Budapesti Közművek Zrt. BTI Temetkezési Divízió arról, hogy fognak az idei ünnepek lezajlani technikailag a fővárosban. A sírhelyek részletre történő megváltása az ünnepi időszakban is működni fog, ellenben október 28. és november 2. között nem tartanak temetéseket.

A BTI ügyfélszolgálati irodái ebben az időszakban is nyitva lesznek: október 28-29-én 7:30-17:00 óra között, október 30-november 1. között 9-17 óra között, míg november 2-án 7:30-17:00 között. November 3-tól a megszokott irodai félfogadás jön vissza. Ennél is fontosabb talán, hogy a temetők október 25-től 27-ig 7-18 óra között lesznek nyitva, míg október 28. és november 2. között 7-20 óra között. November 3-tól visszaáll a megszokott 7:30-17:00-s nyitvatartási rend. (tovább…)

Cserhalmi Zsuzsa: ki olvassa manapság a Háború és békét?

2021. október 26. kedd

Csepel.hu

Nemzedékeket oktatott irodalomtanításra, irodalmi tankönyveket, tanulmányokat, cikkeket írt Cserhalmi Zsuzsa egyetemi adjunktus évtizedeken át. A nyolcvanas években a Magyar Televízió Iskolatelevízió műsorában, a kilencvenes években a Duna Televízióban tartott magyar irodalmi órákat.

Tanított az ELTE Bölcsészkarán és vezető tanárként a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Óraadóként, heti három alkalommal jelenleg is oktat az Erzsébet Királyné Szépészeti Szakgimnáziumban, miközben tudja, a diákok manapság nem vagy alig olvasnak.

(tovább…)