‘Érdekes’ kategória archívum

Kampány és valóság: favágások és faültetések budapesti kerületekben

2019. június 21. péntek

Csepel.hu

Budapesten Csepelen nő a legjobban a fák száma, itt ülteti a kerületi önkormányzat a legtöbb fát – a zuglói önkormányzatnál viszont negatív a mérleg

A Csepel.hu közérdekű adatigénylésekkel próbálta kideríteni, hogy egyes kerületeknek mennyire fontos a faállomány rendben tartása, pótlása és növelése. Tényszerűen, darabszámra nézve vizsgáltuk meg, hogy különböző pártállású polgármestereknél hogyan teljesül a 2019-es önkormányzati választás legfontosabb témáinak egyike. Kizárólag az önkormányzatok által felügyelt faállományt néztük, a fővárosi faültetések nem befolyásolják az eredményeket.

Amelyek egyszerre elkeserítőek, és adnak okot mégis optimizmusra. Elkeserítőek, mert a kampányban magukat leginkább környezetbarátnak beállító pártok vagy politikusaik kormányzó erőként megbuktak. Hatalomhoz jutva ők már nem foglalkoznak a környezet védelmével, faültetésekkel. Mégis van ok optimizmusra, mert a legjobb eredményeket elérő fideszes polgármesterek mellett van MSZP-s és független polgármester is, aki tudott jelesre vizsgázni. Az viszont egyértelműen kimondható, hogy Karácsony Gergely, Zugló MSZP-P-s polgármestere valamint Németh Angéla, a Demokratikus Koalíció XV. kerületi polgármester asszonya jobb, ha nem kampányolnak környezetvédelemmel, faültetésekkel, mert ezekben megbuktak.

(tovább…)

Taroltak a Weiss Manfréd iskola villanyszerelői

2019. június 21. péntek

Csepel.hu

Eldőlt, hogy Magyarországot Krehely István, a Weiss Manfréd iskola diákja képviseli a szakmák világbajnokságán a villanyszerelők között, miután Székesfehérváron az utolsó válogató versenyt is megnyerte. A világbajnokságot az oroszországi Kazanyban rendezik meg augusztus végén.

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma hírnevét tovább növeli, hogy idén a hazai Szakma Sztár versenyen is két villanyszerelő diákjuk győzött: a 22 éves Hekli Dániel aranyérmes, a 17 esztendős Lakatos Róbert pedig ezüstérmes lett. Nem véletlenül terjed a hír országszerte: aki villanyszerelő akar lenni, a Weiss Manfréd iskolába jelentkezik.

(tovább…)

Buzek László, a csepeli röplabdás sportlegenda

2019. június 21. péntek

Csepel.hu

Csepel egyik leghíresebb sportolójának, a most 73 éves Buzek László röplabdázónak meseszerűen indult a pályafutása: 17 éves korában már a felnőtt csapatban játszott, hamarosan válogatott lett, sokak szerint pedig a valaha élt legjobb magyar férfi röplabdás.

1962 és 1982 között játszott a Csepelben, amellyel tízszer lett bajnok, tizenegyszer pedig a Magyar Kupát is elnyerte. A Kupagyőztesek Európa Kupájában második hely 1973-ban. A válogatottal az Európa-bajnokság negyedik helyezettje lett 1977-ben. Gyerekkora óta Csepelen, a Béke téren lakik. A középkorúak és idősebbek felismerik az utcán. A hatalmas termetű játékos jókedvű, de kicsit lomha a járása.

(tovább…)

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a Mészáros iskola nevelőtestülete

2019. június 21. péntek

Csepel.hu

Morovik Attila alpolgármestertől vehette át Gajdócsi Nóra, a csepeli Mészáros Jenő Speciális Iskola igazgatónője azt a miniszteri elismerő oklevelet, amit Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere adományozott az intézmény nevelőtestületének.

(tovább…)

Öttusa felnőtt OB: Simon Sarolta újra az élmezőnyben!

2019. június 20. csütörtök

Csepel.hu


A Magyar Öttusa Szövetség június 15 – 16-án rendezte meg a felnőtt öttusa Országos Bajnokságot a fővárosban. A Csepel Öttusa és VSE sportolói is megmérették magukat és nagyszerűen helytálltak. Pataki Zoltán elnök és Belák János utánpótlás edző számoltak be a rendezvényről, ahol Simon Sarolta makacs lábsérülése után ezen a versenyen állt rajthoz első alkalommal.

Saci sajnos 1,5 évet hagyott ki, ám rehabilitációja során kitartással és nagy akaraterővel dolgozott, minek köszönhetően, most „visszarobbant” az élvonalba.

(tovább…)

Mi történt a csepeli strandon?

2019. június 20. csütörtök

Csepel.hu

Az önkormányzat korábban döntött a strand felújításáról és megújításáról, amit több éven át, több ütemben tervez megvalósítani. 2019-re a régi öltözők elbontását és újak építését tervezte, valamint a gyerekmedencénél további élményeszközök beszerzését. Ezeket meg is vásárolta és rendben is vannak. Az öltözők és vizesblokkok kivitelezésére közbeszerzés történt.

Ahogy arról előzőleg részletesen is írtunk, a közbeszerzésen nyertes cégnek június 15-re kellett volna befejeznie a munkát. A megbízási díja – szerződés szerint – nettó 388 millió forint volt. Az ellenőrzéseken látni lehetett, hogy alig dolgozik néhány ember a strandon, de a vállalkozó állandóan hitegette az önkormányzatot, hogy ha nem is készül el teljesen, de határidőre megnyitható állapotban lesz a strand. Aztán június első hétvégéjén fel sem vették a munkát.

(tovább…)

Hazugozás, átverés: súlyos állítások az ellenzéki belharcban

2019. június 20. csütörtök

Csepel.hu

A Demokratikus Koalíció hivatalos állásfoglalást adott ki arról, hogy Karácsony Gergely hazug és szószegő volt a párttal és Gyurcsány Ferenc pártelnökkel szemben.

Mint kiderült, Karácsony az MSZP felé sem bontotta ki mindig az igazság minden részletét, ám a szocialisták ennek ellenére kitartanak mellette. A baloldal kedvence Kálmán Olga lett, aki bevallottan nem ért semmit a városvezetéshez, ám állítása szerint mégis jobban csinálná, mint akik értenek hozzá. Ha mégsem, legfeljebb 1,7 millió budapesti jár majd pórul Gyurcsányék kísérletezésében.

(tovább…)

Ingyenes OKJ-s képzések Csepelen

2019. június 20. csütörtök

Csepel.hu

 

Csepel.hu

Újabb szúnyoggyérítés Csepelen

2019. június 19. szerda

Csepel.hu

Budapest XXI. Kerület közigazgatási területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

A védekezés időpontja: 2019.06.26., napnyugta utáni órákban

(tovább…)

A strandról és Csepel jövőjéről vitáztak a képviselők – a DK bezárná a kerület fürdőjét

2019. június 19. szerda

Csepel.hu

Miután Csepel távol esik a turisták által kedvelt helyszínektől, a strandunkat mostohagyerekként kezelték a működtetők. 2010 óta viszont sok százmilliós nagyságrendű fejlesztéseket végzett több éves ütemben a csepeli önkormányzat, amely átvette a működtetést. Ez anyagilag is megtérül, mivel a fejlesztés összegét levonják a bérleti díjból.

Az idei fejlesztések viszont balul sültek el. A kivitelező vállalkozó súlyos elmaradásba került, majd munkavégzés helyett pénzt kezdett követelni. Az önkormányzat szerződést bontott a vállalkozóval, aki nyílt levéllel és az ellenzéki pártok segítségével, a kerület vezetését hibáztatva próbál most visszavágni.

(tovább…)