Taroltak a Weiss Manfréd iskola villanyszerelői

Csepel.hu

Eldőlt, hogy Magyarországot Krehely István, a Weiss Manfréd iskola diákja képviseli a szakmák világbajnokságán a villanyszerelők között, miután Székesfehérváron az utolsó válogató versenyt is megnyerte. A világbajnokságot az oroszországi Kazanyban rendezik meg augusztus végén.

A Budapesti Komplex Szakképzési Centrum (BKSZC) Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma hírnevét tovább növeli, hogy idén a hazai Szakma Sztár versenyen is két villanyszerelő diákjuk győzött: a 22 éves Hekli Dániel aranyérmes, a 17 esztendős Lakatos Róbert pedig ezüstérmes lett. Nem véletlenül terjed a hír országszerte: aki villanyszerelő akar lenni, a Weiss Manfréd iskolába jelentkezik.

Takács János felkészítő tanár elmondta, hogy korábban Leidl Péter ért el nemzetközi sikert, most pedig Krehely István mutathatja meg a világnak, mit tud. Egy évvel ezelőtt ő nyerte meg a villanyszerelők Szakma Sztár versenyét. Május elején Finnországba hívták meg, ahol az ottani legjobbakat is legyőzte. Most a világbajnokságra készül. A felkészítésében részt vesz Tamás Róbert, a Legrand cég villanyszerelő szakértője és Asztalos Jenő, a Weiss Manfréd iskola tanára, aki a PLC programozást tanítja. A BKSZC egy angoltanárt is biztosít részére, hogy jobban tudjon angolul, amely a verseny hivatalos nyelve.

Hekli Dániel érettségi után jelentkezett a Weiss Manfréd iskolába:

„Érdekelt az informatika és a villanyszerelés, végül az interneten találtam rá a Weiss Manfréd iskolára, amely ezen a téren a legjobb. Takács János tanár beszélt rá, hogy induljak a Szakma Sztár versenyen. Az első körben az elméleti részt 98 százalékra teljesítettem. Következett az elődöntő, majd a döntő, ahol nyolc versenyző között első lettem. Boldog voltam, sokan dicsértek. Most jelentkeztem az Óbudai Egyetem villamosmérnöki karára.” 

Lakatos Róbert ezt mondta:

„Gyerekkorom óta érdekelnek a villamossággal kapcsolatos ismeretek. Apám egyik rokona említette a Weiss Manfréd iskolát, ahová érdemes jelentkezni. Nem gondoltam volna, hogy esélyem lesz a Szakma Sztár versenyen, de Herczeg Mária igazgató és Takács János tanár nagyon biztatott. Az elméleti rész 95 százalékra sikerült. A döntőben aztán csak Hekli Dániel előzött meg. Tervezem, hogy megszerzem az érettségit, aztán szívesen részt vennék a villanyszerelők világbajnokságán, amely legközelebb két év múlva lesz Pekingben.”

Herczeg Mária, a Weiss Manfréd iskola igazgatója a sikeres szereplések hátteréről beszélt:

„A BKSZC nagyban hozzájárult ahhoz, hogy villanyszerelő diákjaink immár évek óta az ország legjobbjai. Biztosították a felkészüléshez szükséges megfelelő hátteret. Belátható, hogy megérte a befektetés, tovább nőtt a Weiss Manfréd iskola hírneve. A sikerek eléréséhez pénz, idő, jó tervek, elhivatott tanárok kellenek. És fontos a diákjaink motiválása, biztatása, aztán pedig a teljesítményük elismerése, amelyet megérdemelnek. Az iskola összes diákja előtt dicsérjük és megtapsoljuk őket, hogy érezzék, mennyire büszkék vagyunk rájuk. Nem véletlen, hogy iskolánkba egyre többen jelentkeznek villanyszerelőnek és más szakmákra is, ráadásul a felnőttképzésünkön is mind többen vannak.”  

A BKSZC felajánlásaként jutalomutazáson vesznek részt az iskola büszkeségei Nápolyban június 18-22-e között: Takács János tanár mellett Krehely István, Hekli Dániel és Lakatos Róbert.

Cs. A.

Csepel.hu

 

Itt lehet hozzászólni !