Hazugozás, átverés: súlyos állítások az ellenzéki belharcban

Csepel.hu

A Demokratikus Koalíció hivatalos állásfoglalást adott ki arról, hogy Karácsony Gergely hazug és szószegő volt a párttal és Gyurcsány Ferenc pártelnökkel szemben.

Mint kiderült, Karácsony az MSZP felé sem bontotta ki mindig az igazság minden részletét, ám a szocialisták ennek ellenére kitartanak mellette. A baloldal kedvence Kálmán Olga lett, aki bevallottan nem ért semmit a városvezetéshez, ám állítása szerint mégis jobban csinálná, mint akik értenek hozzá. Ha mégsem, legfeljebb 1,7 millió budapesti jár majd pórul Gyurcsányék kísérletezésében.

Az ellenzéki jelöltek mind egyetértenek abban, hogy élen járnának a melegfelvonulásokon. Karácsony Gergely még egy homoszexuálisoknak otthont adó bárt is nyitna a főpolgármesteri hivatalban. Ez szerinte odavaló, és a harmadik legfontosabb teendő ma Budapesten. Kálmán Olga azt is kifejtette: örül, hogy nem volt még polgármester, mert így legalább nem kell magyarázkodnia, hogy kik milyen háttéralkukat kötöttek körülötte. Ezzel újfent Karácsony Gergelyre utalt. A zuglói polgármester ugyanis rendszeresen próbál azzal kibújni a kényelmetlen kérdések elől, hogy ő csak az MSZP és a Fidesz bábjaként viselkedett – például a zuglói parkolási botrány ügyében.

Egy fontos „programpont” van, amivel az összes ellenzéki jelölt egyetért: a kormány fővárosi fejlesztéseinek megakadályozása. Bár ezek közül leginkább a Városliget felújításának megakadályozását emlegetik, nem szabad megfeledkezni arról, hogy számos Csepelt és a csepelieket érintő fejlesztés meghiúsítása is az ellenzéki tervek között van.

Lehet, hogy nem ért ahhoz, amit csinálni szeretne, de Kálmán Olgát erősíti a legjobban, hogy egy felmérés szerint őt választanák a legtöbben az ellenzéki jelöltek közül. Az Idea intézet szerint Kálmán Olgának 44 százalékos, Karácsony Gergelynek 26 százalékos, Kerpel-Fronius Gábornak 18 százalékos támogatottsága van, ha Tarlós István nem szerepel a listán. Tarlósra ugyanis – ahogy 2014-ben történt – sok ellenzéki is szívesen voksolna. Még az ellenzéki szavazók közül is sokan elismerik azokat a pozitív változásokat, amelyek 2010 óta történtek. Azzal sem ért egyet minden ellenzéki, hogy a fejlesztések meggátlása és a kormány aláásása, valamint a melegbárok támogatása legyen a leendő budapesti főpolgármester legfontosabb feladata.

A kerületi megállapodások újratárgyalása körül ugyanakkor nagy lett a csend. Ez azt sejteti, hogy ide helyeződik át a csetepaté, ha végre döntés születik a közös ellenzéki főpolgármester-jelöltről. Hazugozás, átverés: súlyos állítások az ellenzéki belharcban.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Hazugozás, átverés: súlyos állítások az ellenzéki belharcban” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Na lássuk, kik azok akik szerintetek értenek hozzá!

  2. Mákosguba szerint:

    Még jó, hogy nincs azóta sem elszámoltatva Fletó, hiszen akár minden nap lehet cikkezni róla és szidalmazni. Félreértés ne essék, van miért utálni, de ha olyan marha nagy gazember, akkor lassan 10év alatt illett volna elszámoltatni már, vagy netán ennyit ér a marha nagy hazafi fidesznek az ártatlanul bántalmazott emberek? Nem semmi! 🙂

  3. PU szerint:

    Hazugozás, átverés – már rég nem súlyos állítások. Tökéletesen devalválódtak. Mint ez az egész szappanopera. Van még, aki nézi?

Itt lehet hozzászólni !