Független Hírügynökség, Hírszerző, Csepeli SZDSZ Frakció
A csepeli SZDSZ mindent megtesz annak érdekében, hogy a XXI. kerületben kiírják azt a népszavazást, amelyet a helyi Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezett.
Kál Károly, a helyi liberális frakció vezetője hétfőn elmondta: az SZDSZ nem ért egyet azzal, hogy a múlt heti rendkívüli testületi ülésen az MSZP-frakció leszavazta, hogy az önkormányzat írja ki a népszavazást. Ezért ha szükséges, akár aláírást is gyűjtenek majd, hogy mégis megtartsák a csepeli referendumot – fogalmazott.
A sors igazságtalansága, hogy a végig kiválóan védő kapusunk egyszer hibázott, és akkor kaptuk a második gólt! De, ha nem véd többszőr bravúrosan, nagyobb arányú is lehetett volna a vereség.
Van csapatunk, de nem olyan amilyen a Budapest bajnokságban volt! Ott a szurkolók el lettek kényeztetve, hiszen sorozatban nyertük a mérközéseinket! (tovább…)
A Fidesz-KDNP csepeli frakciója az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkbe a helyi népszavazással, és annak megtámadásával kapcsolatban:
Sajtóközlemény
Egy „magánszemély” – információink szerint a Csepel SC egyik volt sikeres sportolója –megtámadta a helyi választási iroda vezetőjének azon döntését, amellyel február 25-én hitelesítette a népszavazási aláíróíveinket. A kifogás két kérdésre, a Csepel SC és a Kis-Duna-part jövőjére irányul, a kórházi kérdést nem érinti. (tovább…)
Feltehetőleg egy magánszemély ismételten megtámadta a Fidesz-KDNP által benyújtott népszavazási kérdéseket. A bíróság eddig két alkalommal adott igazat az ellenzéki frakciónak, ami után a kerület választási irodájának vezetője, a csepeli jegyző kénytelen volt azokat február 25-én hitelesíteni.
A rendelkezésre álló jogorvoslati határidőn belül, 2009. március 10-én két kérdésben hozott határozat ellen érkezett kifogás – tudatta közleményben a választási iroda vezetője. (tovább…)
A rendszerváltás óta eltelt két évtizedben az volt a jellemző, hogy a befektető szemet vetett egy szegény önkormányzat ingatlanára, majd előzékenyen a saját pénzén elkészítette a szájíze szerinti rendezési tervet. Holott mind a terv, mind az ingatlan övezeti besorolása a kerületi, illetve a fővárosi önkormányzat hatásköre. Ha az önkormányzatok az övezetátsorolás előtt dobják piacra az ingatlant, ingyen tesznek hatalmas pénzeket a befektető kasszájába.
Már közismert, hogy a XI. kerületi önkormányzat a Lágymányosi öbölben 36 hektáros belterületét négyzetméterenként 5600 forintért apportálta a Leisztinger Tamás vállalkozó érdekeltségébe tartozó Öböl Invest Kft.-be, miközben a Duna túloldalán a spanyol Fadesa cég ugyancsak olcsón, de mégis többért, négyzetméterenként 8 ezer forintért szerzett a Csepeli Önkormányzattól egy mezőgazdasági övezetben lévő területet. (tovább…)
Az MLSZ helyszín-, az FTC időpont-változást javasol. De mi van a csepeli Béke téren?
Sporthirado.hu
Izgalmas rangadóra kerülhet sor hat nap múlva a másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának 17. fordulójában, amikor a listavezető Ferencváros azt a bőcsi csapatot fogadja, amely a második helyen áll, pillanatnyilag hárompontos hátrányban mögöttük. Bár a mérkőzésnek a zöld-fehérek a pályaválasztói, az csak szerdán dőlhet el: rendezhetnek-e esti mérkőzést saját pályájukon, az Albert Flórián Stadionban!
Éveken keresztül elképzelhetetlen volt, hogy az Üllői úti rendezést bármi is megkérdőjelezze, ám egy hétfő esti pályabejárás megállapította: a világítótestek nem adnak kellő fényerőt. (tovább…)
13 igen, 12 nem és 3 tartózkodással szavazta le a csepeli MSZP a Fidesz-KDNP népszavazási javaslatát – értesült a Csepel.info. A népszavazás mellett érvelők szerint sok tízmillió forintot lehetne megtakarítani azzal, ha a Csepel SC, a Kis-Duna part és a csepeli kórház ügyében a június 7-i Európai Parlamenti Választással egy időben kerülhetne sor.
A Csepel.info úgy tudja, hogy a népszavazási javaslatot az SZDSZ, az MDF valamint a Centrum Párt képviselői is támogatták. A teremben szinte tapintható volt a félelem az MSZP képviselői részéről, melyet többen gyakorlatilag meg is fogalmaztak: nem szeretnék, ha a csepeliek egy érvényes népszavazás során dönthetnének a Fidesz-KDNP által javasolt kérdésekben. (tovább…)
Szembenézni a Puskás legendáriummal, ez egy régi kötelezettségünk, mert egyesek szerint egy tehetséges kókler volt, mások szerint meg minden idők legjobb futballistája. Aki meg nem látta játszani, az meg nem érti ezt az egészet, ahogy én sem. Almási Tamás rendező viszont rengeteget lát, legszívesebben tízrészes sorozatot készítene a kétórás dokumentumfilm mellé.
A hatalmas, hároméves melóhoz a hazai dokumentumfilmezés sikerrendezőjét, Almási Tamást kérte fel az S.O.S. szerelmet és Made in Hungáriát jegyző Neményi Ádám producer, hogy 110 millió forintból körbeutazza a világot, és megválaszoljon rengeteg kérdést Puskás Ferenc körül. A Sejtjeinkkel óriási sikert, a Mario, a varázslóval érdektelenséget megélő Almásinak sikerült sok szempontból megközelítenie a témát, de valószínűleg a tízrészes sorozat lesz az ő igazi terepe, ahol tényleg mindenre kapunk választ. Például, hogy mit kezdjünk Puskás Ferenccel, a különböző szóbeszédekből és meccsekből felépített ikonnal, aki borzalmasan szeretett Magyarország, majd megrágta és kiköpte. A Puskás Hungary című film sok dolgot nem mutat meg igazán részletesen, mint az 50-es években játszott szerepét, pedig rengeteg utalást tesznek az alkotók erről is. (tovább…)