Demszky mások múltját is tisztelje!

ATV

Az interjú megtekintéséhez kattintson a képre!

Ügynökügyben nyílt levéllel fordult Demszky Gábor főpolgármesterhez többek közt a Fidesz csepeli frakcióvezetője.

Németh Szilárd az ATV Reggeli Jam című műsorában elmondta, többed magával azért írták meg a levelet, mert egy interjúban Cserhalmi György azt állította, Demszky Gábor annak idején Göncz Árpád köztársasági elnöknek átadott egy ügynöklistát, amelyen egy azonos nevű személy szerepelt, és emiatt őt igaztalanul megvádolták.

A levélírókat egy másik ügy is felháborította. Mint emlékezetes Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnokot – állítólagos ügynökmúltja miatt – Demszky arra kérte, ne vegye át a fővárosi díszpolgári címet. Ugyanakkor a bíróság az egykori sportolónak adott igazat.

– A főpolgármester szeret a múltjára hivatkozni, éppen ezért neki különösképpen kell vigyáznia, hogy másokat ne bántson meg – fogalmazott Németh Szilárd, hozzátéve, hogy őszinte választ várnak Demszkytől.

A frakcióvezető arról is beszélt, hogy tovább küzdenek helyi népszavazási kezdeményezésükért. Ebben a kerület lakói arról dönthettek volna, hogy a Csepel SC ingatlanjain csak sportcélú fejlesztéseket engedélyezzenek-e, a Gubacsi híd és a Királyerdő utca közötti területen a zöldterület aránya legalább 80 százalékos legyen, és a helyi kórházat átvegye-e a kerület a fővárostól. A kerületi jegyző ellenében a bíróság a kezdeményezőknek adott igazat, akik szeretnék, ha az EP-választás napján lenne megtartva a helyi népszavazást is.

Forrás: ATV

5 hozzászólás “Demszky mások múltját is tisztelje!” bejegyzésre

  1. Matyi szerint:

    SZAVAZUNK!!!!

  2. Gordon szerint:

    Ha nem az EP napján lesz akkor minden további költségért a helyi mszp-nek kell vállalnia a politikai felelősséget.

  3. asdf szerint:

    egyet értek Gordonnal, valamint javaslom, hogy a polgármester és helyetteseinek jutalom-keretéből fedezze az önkormányzat a népszavazás többletköltségeit.

  4. provokator szerint:

    Ha az EP választás napján lesz, akkor hatalmasat buknak a szocik .

  5. LB szerint:

    Ahhoz legkésőbb március 27-én ki kell(ene) írni a népszavazást.
    Azt hiszem, ez a hajó már elment! :C

Itt lehet hozzászólni !