‘Sport’ kategória archívum

Csepeli junior röplabdások sikere a kaposvári döntőben

2010. március 8. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

Az Országos Junior Bajnokság kaposvári négyes döntőjében a harmadik lett a Csepeli Röplabda Club Sportegyesület junior fiú csapata.

Ez az eredmény előrelépés a tavalyi, szenzációnak számító döntőbe jutáshoz képest, ami már akkor önmagában hatalmas eredmény volt, különösen az, ha figyelembe vesszük a felkészüléshez meglévő szerény körülményeket. Így most elmondható, hogy az utánpótlás nevelés csúcsát jelentő junior korcsoportban 2009/2010-ben a Csepel az ország harmadik legjobb csapata lett. (tovább…)

Legyen-e Budapesten olimpia? – harmadik rész

2010. február 27. szombat

Hírextra.hu

Az országgyűlés mégsem vette napirendre azt a négyötödös többséget igénylő törvényjavaslatot, ami alapján pályázhatunk a 2020-as Olimpiai játékok megszervezésére. A tét több mint 11.000 milliárd forint, és az eddigi legerősebb a magyar lobbi áll a tervezet mögött.

Ingatlanok

A kiválasztott helyszínek is nagy vitát kavarnak: a tervek szerint három lehetséges forgatókönyv is lehetséges, de a legvalószínűbb ezek értelmes kombinálása. Az elsődleges prioritást a belvároson kívül Csepel, valamint a Kerepesi út – Rákóczi út környéke kapná, de nagy szerep jutna az egész városnak – sőt pár vidéki metropolisnak is. Csakhogy azt is megjegyzik, hogy „egyes 2002-ben meghatározott létesítményhelyszínek ma már nem állnak rendelkezésre” így alternatív helyszínek keresése szükséges. (tovább…)

Legyen-e Budapesten olimpia? – második rész

2010. február 23. kedd

HírExtra

Homályban a csepeli olimpia tervei

Az országgyűlés mégsem vette napirendre azt a négyötödös többséget igénylő törvényjavaslatot, ami alapján pályázhatunk a 2020-as Olimpiai játékok megszervezésére. A tét több mint 11.000 milliárd forint, és az eddigi legerősebb a magyar lobbi áll a tervezet mögött.

Egy éves költségvetés összege

A téma megvalósíthatóságával kapcsolatban két dokumentum is készült – ebből a legnaprakészebb 2008 elején-középén lett frissítve. Az egyik dokumentum tanulsága szerint az olimpia megrendezésének összköltsége 2020-ig 10 854 milliárd forintba kerülne – és ne feledjük, hogy az eltelt időben volt némi infláció, minden drágult, és mindig drágábban jönnek ki a az építkezési/szervezési projektek, mint amennyinek eredetileg számolták őket. Mielőtt nekiállnánk elemezni az összeg összetevőit, gondolkodjunk el egy picit a szám nagyságán. (tovább…)

Az Aranycsapat elfeledett csepeli csatára csendben éldegél

2010. február 22. hétfő

Magyar Hírlap, Csepel.info

“A kezdőrúgást én végeztem el a jelenleg NB III.-as csapat meccsén. De, hogy ez a jubileum miatt volt, vagy pedig azért, mert akkor voltam nyolcvanéves, nem tudom. Az ismerősök, barátok, családtagok, persze köszöntöttek, és az MLSZ is, valamint meglepetésemre Orbán Viktor küldött dísztáviratot. Nem tudom, honnan tudta a születésnapom, de kedves volt tőle. Mégsem tudtam felhőtlenül ünnepelni, mert sajnos a focival már semennyire sem törődnek a kerületben. Az önkormányzat nem foglalkozik vele, pedig a sport a feladatai közé kellene, hogy tartozzon.”

Ma már kevesen ismerik fel az utcán, és csak a nagy öregek emlékeznek rá, hogy volt a Csepelben egy alacsony, fürge léptű jobbszélső, aki a magyar futball aranykorában a legnagyobbak közé jutott. Tóth II. József világbajnoki ezüstérmes lett, tizenkétszer szerepelt a válogatottban, s nem csupán az 1954-es svájci világbajnokságon játszott a második helyen végző aranycsapatban, pályára lépett, még gólt is lőtt a budapesti, Anglia elleni 7–1-es meccsen. Most is Csepelen él, mint mondta, csendben, öregesen. Alábbiakban a Magyar Hírlap interjúját olvashatják. (tovább…)

Csepeli óvodások Németh Krisztiánék utódai

2010. február 22. hétfő

Szervezik a Magyar Futball Akadémia fióktagozatát Csepelen

Sportfórum

Toborzásba kezdenek tavasszal a kerületi és a környékbeli óvodákban a Csepel FC és a Budapesti Honvéd labdarúgó-utánpótlás szakemberei. Céljuk a szeptembertől a kispesti Magyar Futball Akadémia csepeli kihelyezett tagozataként egy elsős labdarúgó-sportosztály feltöltése. A stadionban hamarosan megkezdik a télen-nyáron használható műfüves gyakorlópálya kialakítását is.

Az országban jelenleg öt futballakadémia működik, ebből egy található Budapesten. A Budapesti Honvéd tulajdonosa, George Hemingway üzletember által jegyzett Magyar Futball Akadémián a 14 év feletti tehetséges fiatalok képzése zajlik. (tovább…)

Békés klub a Kiss Imre által üldözötteké!

2010. február 17. szerda

Remény van rá, hogy nem szántják fel a csepeli stadion gyepszőnyegét

Sportfórum

Hamisítatlan téli hangulatban, hűvös faházban találkoztak kedden Csepelen, az evezős telepen egy speciális klub, a „Kiss Imre üldözöttei” tagjai. A klubtagok között ott volt Németh Ferenc (képünkön), a római olimpia (1960) kétszeres öttusázó olimpiai bajnoka, valamint Melis Zoltán, az 1968-as, mexikóvárosi ötkarikás játékokon ezüstérmet szerzett négyevezős tagja is.

A gyanútlanul érkezett látogatót Nagy Ferenc, egykori válogatott evezős-kormányos informálta. Így derült ki, hogy a szűkebb mag 1993 táján kezdett el ismételten összejárni, majd 1995-ben megalapították klubjukat, amely azóta is szívós következetességgel működik. Sőt, felvételi kérelmek is várnak döntésre, mert semmit nem akarnak elhamarkodni. (tovább…)

Ferenczi duplázott, a Fradi legyőzte az SZTK-t

2010. február 17. szerda

Nemzeti Sport

Ferenczi két gólt szerzett az SZTK ellen (Fotó: Németh Ferenc – archív)

A Ferencváros labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen 4–1-re legyőzte a másodosztályú Szigetszentmiklóst. A zöld-fehéreknél Ferenczi István duplázott.

Kedd délután a másodosztály Nyugati csoportjában nyolcadik helyen álló Szigetszentmiklós ellen játszott felkészülési mérkőzést a Ferencváros. A vendégeknél több egykori zöld-fehér futballista, így Csepregi Richárd, Csurka Zoltán, Rédei Milán és Fülöp Noel is pályára lépett. (tovább…)

Csepeli sikerek a Athens Challenge Világkupán

2010. február 16. kedd

Csepel.info, Király Team

Görögországban jártak a csepeli Király Team karatékái, és a remek eredmények ezúttal sem maradtak el.  A végeredmény: 12 aranyérem és csepeli tarolás. Az alábbiakban a csapat beszámolóját olvashatják.

Csapatunk 9 harcosa Király István mester vezetésével február 4-én éjszaka indult útnak Athénba, ahol az Athens Challenge világkupán vettek részt. A kilenc csepeli versenyző amolyan év-eleji formában utazott a versenyre, bár fizikálisan – főleg a lignanoi győzők – elfogadható állapotban várták a kezdést. A görögök vendégszeretetén és szervező készségén túl az egész görög kick-box sport növekvő jelentőségét is mutatta a tavalyit idén ismét meghaladó résztvevői létszám. (tovább…)

Felavatták Marian Cozma emlékművét (videó)

2010. február 16. kedd

YouTube.com, Öböl Tv

Anyagi gondokkal küzd a kerület egyetlen első osztályú csapata

2010. február 11. csütörtök

Helyi Téma

Az első osztályú sportolók minden nehézség ellenére becsülettel készülnek a következő mérkőzésekre

A kerület egyetlen első osztályú csapatának sportolói évek óta a legjobb 8 közé vágynak, ám ez most sem jött össze. Már a vészforgatókönyv szerint zajlanak az edzések, lehet, hogy be sem tudják fejezni a bajnokságot a pénzhiány miatt.

A honi szövetség megbonyolította az NB Ies bajnokság menetét. A csapatokat több csoportba osztották, majd elkezdődött az alapszakasz, amely decemberig tartott. Jelenleg a középszakasz zajlik, ahová a csapatokat az alapszakaszban elért eredmények szerint sorolták be, majd jöhet a rájátszás. – Remekül kezdtük az alapszakaszt, végül a 3. helyen végeztünk a csoportban. Ez azonban az összesített 9. helyet jelenti, azaz idén sem sikerült bejutnunk a legjobb 8 közé – mondta Szűcs Attila, a csapat vezetője. A csepeli gárda így idén is a 9–13. hely megszerzéséért szállhat harcba. (tovább…)