Zsámbéki SK – Csepel FC 2-5 (0-1)

Csepelfc.hu

Gólzáporos győzelemmel kezdte a tavaszt a Csepel! Megnyugodthatnak azok is, akik attól tartottak, hogy a télen meggyengült a csapat, hiszen három friss szerzemény is góllal mutatkozott be.

A Csepel kezdőcsapata a következő volt: Gál – Tusa, Borda, Haraszkó, Németh J. – Bajzát, Teplán, Kiss, Tőke, Juhász – Sebestyén.

Az első 10 perc nem hozott gólt, kiegyenlített játék folyt a pályán, kóstolgatták egymást a csapatok.
A 15. percben a kapustámadás miatt a játékvezető érvénytelenítette a csepeli Juhász László gólját.
31. perc: vezet a Csepel Kiss Krisztián góljával, 0-1!
A szünet után, a 48. percben előbb Juhász László, majd 2 perc múlva büntetőből Teplán is gólt szerzett, így az 50. percben már 0-3 az állás!
Az 57. percben szép szabadrúgásgóllal szépített a Zsámbék. 1-3
11-esből szerzett újabb gólt a hazai csapat, 2-3 az 61. percben.
A 65. percben Németh Gábor érkezett Kiss Krisztián helyére.
70. perc: Sebestyén fejelt gólt. 2-4!
A 82. percben jön Jerome Tusa helyére, majd a 86. minutumban Sándor Krisztián váltotta Kisst.
Sándor jó cserének bizonyult, ugyanis a 3 perc múlva feliratkozott a góllövőlistára. 2-5

A kissé kellemetlen időjárás ellenére is sok Csepel-drukker kísérte el a csapatot Zsámbékra, ahol igen jó hangulatú mérkőzést játszott a két csapat, sok gólt hozó, fordulatos második félidővel. Volt két kapufánk is, a Zsámbék viszont csak rögzített helyzetből (szabadrúgás, 11-es) tudot gólt szerezni. Több helyzetet alakítottunk ki, és jól használtuk ki azokat. Ez mostanában nem volt ránk jellemző, ezért különösen örvendetes, még akkor is, ha egy nagyon harmatos ellenfél ellen sikerült ilyen eredményesnek lennünk.

A következő fordulóban a baknoki címért küzdő Újpest B látogat hozzánk, majd egy szerdai mérkőzés következik Budafokon. Az utóbbi kötelező győzelem, az Újpest ellen azonban felszabadultan játszhatunk, hisz a vereség sem lenne szégyen.
További eredmények:
Újpest FC B – Újbuda: 1-1
Budafoki LC – Sárisáp SE: 0-0
Törökbálinti TC – Érdi VSE: 2-4

csepelfc.hu

3 hozzászólás “Zsámbéki SK – Csepel FC 2-5 (0-1)” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Ilyenkor öröm, hogy a polgári oldal az utolsó pillanatban megakadályozta a komcsik (Podolák közreműködésével) indított pályaeladást.
    Remélem a fiuk egyre feljebb kapaszkodnak, egészen az NB1-ig

    .Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Csepelino1 szerint:

    Minek ide foci (mondhatnám ezt Magyarországra is)? Jó, ha pár 100 ember megy ki rá! Mutyi az egész! Csepelen volt egy jó röplabda csapat, felszámolták. Volt egy jó Kosárlabda csapat, azt is felszámolták, kb. 10 éve. Pedig ezeken a sportágakon lévő meccseken is voltak kinnt annyian, mint egy foci meccsen. És mindezt miért?! Mert kellett a lóvé a foci csapatnak. DE MILYEN FOCI EZ?!

  3. alterego szerint:

    Ahhoz képest, hogy nincs sportélet és támogatás csepelen, minden tisztelet az övék.

Itt lehet hozzászólni !